Ez aztán tényleg extrém volt

Az év alighanem legemlékezetesebb versenye volt a Salzkammergut Trophy. Csak nem úgy, mint szerettem volna. Ez volt az év egyik fő megmérettetése számomra. Úgy érzem, elég jól sikerült a felkészülésem. Az utolsó pár hét - ami kulcsfontosságú ilyenkor - zökkenőmentesen alakult. Azért a verseny hetében már voltak aggasztó előjelek. Nem tudtam segítőembert keríteni. Ez idegesített a legjobban. Sajnos senki nem ért rá a csapatból, illetve azok közül, akikre rábíztam volna ezt a feladatot. De túltettem magam rajta, és arra koncentráltam, hogy segítség nélkül hogy tudom legjobban megoldani a feladatot. Az időjárás előrejelzés is aggasztott kicsit, hiszen szombatra egész napos esőt jósoltak. Erre felkészültem, amennyire a meglévő ruházatom lehetővé tette (Pearl Izumi Optik Vest, Gore Alp-X shorts, Sealskinz ultralight bike socks), továbbá megfelelő gumikat raktam fel a bringára (Schwalbe Nobby Nic). Többet ezért nem tehettem.
Péntek délutáni érkezésünkkor kezdett el esni az eső (ahogy az időjósok megjövendölték), ami aztán estére elállt. Éjszaka kezdett rá újból. 3 óra körül megébredtem, akkor már elég tisztességesen esett. Időben összekészültem, és Sanyi átvitt Gosau-ból Bad Goisern-be a rajthoz. Itt már rendesen szakadt. Nem aggódtam, úgy gondoltam, hogy ezek a mostoha körülmények még a hasznomra lesznek, hiszen ezért fogja majdnem mindenki feladni.
Elrajtoltunk. Az első hegyen bemelegedtem. Szép nyugisan pörgettem, hisz' még sok volt hátra, tartalékoltam a végére. A vízálló zoknim úgy 50p után már nem volt az. Ez aggasztott. Aztán az első lefelén csonttá fagytak az ujjaim. Itt egyből bevillant, hogy ezt nem kéne erőltetni, mert még legalább 12 órát így nem fogok kibírni. De abban bíztam, csak jobb lesz. Lett is. 30 km-től volt egy kis sík szakasz 500m tengerszint feletti magasságban. Itt újra felmelegedtek az ujjaim. Sajnos a frissítőknél meg kellett állnom töltögetni, ment az idő. Nem a legjobb módszert választottam sajnos. A frissítőpontokon kulacsban felvehető Powerbar-ra kellett volna alapoznom, de előre nem bíztam ebben. Kb. 3ó alatt voltam 40km-nél. Itt már tudtam, hogy nagyjából 15 óra lesz a vége, ami erősen rosszabb annál, amit előre terveztem. Viszont jól éreztem magam, így szép nyugisan haladtam tovább, hogy majd az utolsó 50km-t megnyomom. Altausse-től felfelé aztán piszkosul elkezdett esni. Ahhoz képest eddig csak csöpögött. Minél feljebb mentünk, annál jobban szakadt és persze annál hidegebb volt. A következő lejtőn megint csonttá fagytam. Az emelkedőkön szerencsére sikerült visszamelegítenem magam, mert elég hosszúak voltak. Így volt idő gondolkodni is mászás közben. Mérlegeltem, hogy ki kellene-e szállni vagy nem. Tudtam, hogy ha az életem múlna rajta, akkor végig tudnék menni 15 órát, de annak biztos, hogy kórház lenne a vége kihűlés miatt. HA lett volna segítőm, át tudtam volna öltözni. Továbbá normálisan tudtam volna frissíteni: így már 5-10 percek mentek el egy frissítőállomáson, mert a csökkent képességű ujjaimmal alig tudtam kibányászni a zsebeimből a gélt, szeletet, italport. Így ez már nem verseny volt, hanem túlélőtúra - a tempóm is esett vissza, egyre kevésbé éreztem a lábfejem, hála a lejtőknek. HA jobb felszerelésem van (vízálló kesztyű, tényleg vízálló zokni és vízállóbb mellény), akkor talán nem fázom ennyire. De a sportban nincs HA, így ezeken nem rágtam magam. Ami a kiszállás ellen szólt, hogy Sanyi már nyomja a B távot és Szilvi is mindjárt indul a D-n, így hova szállok ki? Mert átázva lemegyek Bad Goisern-be, ahol nincs senki, akkor tuti tüdőgyulladást kapok. Gosau-ba a szállásra is hiába tekernék le, mert a kulcs sem nálam van. Kiszámoltam, hogy 10 óráig kellene kibírni, akkor már Szilvi biztos végez, aztán majd meglátjuk. Így mentem tovább. 6ó tekerés után a pernecki frissítőnél aztán megeresztettem egy telefont. Sanyi mondta, hogy feladta a B távot, ott melegszik a kocsiban. Nem is kellett több. Levágtam a chipet (kb. huszadszorra sikerült megfelelő nyomást gyakorolnom a csipőfogóra), és legurultam Goisern-be. Vagyis majdnem, mert a bringaúton még 7km tekerés várt rám. Nagy nehezen sikerült átöltözni és felmelegedni a kocsiban. Nem volt egyszerű mutatvány. Itt azért remegtem rendesen. Tudtam, hogy jól tettem, hogy feladtam, de belül nem így éreztem. Később kiderült, hogy lerövidítették a távot hóesés és egyéb szépségek miatt. 130-at kellett volna megtenni. Így megint pöröghetett az agyam a HA-kon kicsit.
Ebből a versenyből is tanultam, úgyhogy egy pillanatra sem bántam meg, hogy kimentem és elindultam. Többet ultratávra segítő nélkül soha, illetve tökéletesíteni kell még a ruhatáram.
Gratulálok azoknak, akik végignyomták!
Szilvi legalább végig tudott menni a D távon, ügyes volt. Még összefutottam Blazsó Marcival, akinek ellopták a bringáját.
Vasárnapra gyönyörű verőfényes napsütésre ébredtünk és ilyen szép időben tettük meg a hazafelé vezető utat. Egyszer sem jutott eszembe, hogy miért nem tegnap volt ilyen idő. Nekem most egy kis pihenés következik. Legközelebb valószínűleg a Bükk Maratonon próbálkozom, de addig még lehet eső, lehet hó :)