Ahogy a cím alapján kitalálható, sikerült teljesíteni a tavaszi kihívást. Az időeredmény azért rendesen gyengébb lett, mint amire számítottam. Viszont ami a legfontosabb, sikerült egy nagyon jólesőt futnom a Mátrában, olyan terepen, ami felénk nagyon nincs. Végig jól éreztem magam és a versenyt követő napokban sem volt Terminátor járás, sem bármilyen más kellemetlen fájdalom. Lehet, hogy jobban kellett volna igyekezni. Na, majd legközelebb.
Április 29-én, a versenyt megelőző napon utaztam le Szurdokpüspökibe. Egyedül mentem, így volt időm gondolkodni az úton. Persze azért a vezetésre is figyeltem. A szállás elfoglalását követően még tanulmányoztam kicsit az autóm biztosítéktábláját, és meg is találtam a szivargyújtó probléma okát, ami most már sokadszorra keseríti meg az életem. Még este sikerült átvenni a rajtszámom is. Előkészítettem a másnapi felszerelést, és 10 óra után nem sokkal már aludtam is. Versenyek előtt nem szokott mindig ilyen jól sikerülni az alvás. Furán is éreztem magam már a megelőző napokban is - nyoma sem volt a versenydrukknak. Valami érdekes nyugalom szállt meg, nem is igazán tudtam versenyként tekinteni a Mátrabércre. Lehet, hogy a két héttel korábbi TT-n kellett volna inkább indulni. :)
A derbi reggelén busszal átvittek minket versenyzőket a siroki rajthoz. Felszállás előtt még riogattak, hogy Gyöngyöspatán megyünk keresztül, ahol mindenkit egyenként ellenőrizni fognak. Mondtam hogy az jó, mert személyi nincs nálam :) Aztán végül csak felnézett az egyik biztos úr a buszra és gyorsan megállapította hogy nem jelentünk veszélyt. Mivel a terepfutó társaságból nem nagyon ismerek senkit, meg amúgy is nagyon könnyen barátkozó típus vagyok, ezért az úton csak hallgattam a sztorikat, poénkodásokat, rémtörténeteket. Időben megérkeztünk Sirokba. Rövid készülődést követően, nem sokkal 9ó után aztán elrajtoltunk.
Nem igazán esett jól az elején a mezőn futás. Fájt az achillesem is (mintha be lenne kötve ott a lábam), de tudtam hogy ez majd elmúlik. El is múlt rövidesen. Ahogy befordultunk terepre és elkezdődött a mászás, lassan előzgettem. Nem foglalkoztam senkivel, csak a magam tempójában nyomtam. Előre megbeszéltem magammal, hogy a Muzsláig csak szép nyugisan fogok menni, ha ott még marad erőm, akkor a végét megpróbálom megnyomni, de semmiképp nem készítem ki magam már az elején. Egy rövid meredek köves lefelén elkezdett rosszalkodni a bal térdem. Ez a probléma már korábban 1x felütötte a fejét, de reméltem hogy nem itt fog újra előjönni. Hát előjött mégis. Itt úgy döntöttem, hogy a lefeléket csak szép nyugisan kocogom innentől, mert különben végig sem fogok érni, hiszen még 10 km-nél sem voltunk ekkor. A meredek felfeléken pedig gyalogoltam, tartottam tőle hogy mi lesz később, ha erőltetem a futást mindenáron. Meredek felfeléből pedig nem volt hiány. Szinte csak az volt. Azért sok rész futható volt, Kékes előtt volt egy nagyon jó hosszú, sziklás, Nekem még épp kellemesen futható emelkedő. Na, az nagyon tetszett. Kékesre szép lassan de jó állapotban sikerült is megérkezni. Elég sokat kajáltam a ponton, aztán irány tovább Galyatető felé. A Kékesről lefelé rögtön volt egy jó meredek szakasz. Itt még a botok segítsége ellenére is sikerült tanyálni egyet a mély porban. Szép lassan előzgettem tovább a szokásos forgatókönyv alapján. Galyára érve már láttam, hogy ebben a tempóban bizony hosszabb lesz a mai nap mint előzetesen számítottam. Itt Olivérrel is váltottam pár szót. Tankoltam és ismét jól bekajáltam. Tényleg volt minden a pontokon és a segítők is lesték a versenyzők minden kívánságát. Szuper volt. Ágasvárig sok minden nem történt, még mindig nem igazán akartam fáradni, bár a tempó sem volt túl acélos. Hallottam, hogy itt lesz valami durva lefelé ismét. Amikor sziklákon kellett felfelé mászni, akkor már gondoltam, hogy na, majd innen le is kell jönni. Ami tényleg nem volt valami egyszerű. Itt már óvatos voltam, szépen lassan lepattogtam a köveken. Ez volt a pálya legtechnikásabb része szerintem, itt nem lett volna jobb bringával sem :) A lejtő végén volt a 3. checkpoint, majd nem sokkal később Mátrakeresztesen a 4. Itt is gyors kajálás, amit leöblítettem az előre küldött kólámmal, aztán irány a Muzsla. Próbáltam itt még erősíteni kicsit, de már éreztem a fáradtságot, a lábaim nem vittek már úgy sem mint eddig. Azért a körülöttem haladóknak még rosszabbul esett. A tetőn megint "dugni" kellett, aztán már csak lefelé volt. De az nem kevés. És itt a versenyen először megelőzött valaki hátulról. Ezt nem hagyhattam, így felfogtam a botokat és rákapcsoltam én is. Kicsit féltem, nehogy most tegyem gallyra a térdem, de szerencsére nem. Itt különösen jó volt a Hoka, ennyi kilométerrel a lábaimban sem éreztem hogy bántanának a kövek. Pedig volt belőlük bőven. Aztán végül nem sikerült utolérnem a srácot - a végén nagyon rá bírt kapcsolni, de Neki köszönhetően többeket igen. A cél előtti még láttam magam előtt valakit, de ekkora sebességkülönbség már nem volt elég a hátralévő távon hogy utolérjem. Végül azért 7:25-tel sikerült finiselni. Németh Csaba rögtön a befutót követően már sört is ajánlott, de inkább a kólát választottam ebben az állapotban. Nem akartam úgy járni mint 2009-ben a tauplitz-i 24 órás után, ahol 10 perc alatt sikerült berúgni egy sörtől. A szervezés nálam max. pontos volt, mind a pályát (kemény, helyenként igen technikás, jól kijelölt), mind pedig a frissítőket illetően. Biztos, hogy még visszajövök ide.
Összességében úgy érzem, hogy a futás Nekem nem verseny - legalábbis egylőre nem. Nyugis tempóban szeretek futni, az kikapcsol teljesen. Az elmúlt évek csak bringás edzései után nagyon jót tesz ez a kis változatosság. Nem is szeretnék lemondani a heti rendszerességű futásokról az erdőben. Hogyan tovább? Idén csak szeretnék sokat mozogni (most kicsit többet bringázni), próbálok minél egészségesebben étkezni és egyszerűen csak jól érezni magam. 2011-ben nem fogok semmit sem túl komolyan venni, ez az év erről szól Nálam.
