Ahogy azt már egy korábbi bejegyzésben írtam, 2010-re még a helyi Mountain-Man Marathon 3:30-on belüli lefutása volt a célkitűzésem. Most negyedik alkalommal indultam ezen a rendezvényen, a PB-m 2008-ból származik 3:39:10. Be akartam linkelni az akkori beszámolóm, de kiderült hogy nem írtam :) Bár az idő megszépíti a dolgokat, de szerintem akkor voltam eddigi legjobb futó formámban, és minden emelkedőt meg is tudtam futni, csak a Gógánhegy tetején úgy begörcsöltem, hogy az egyik kerítést kellett támasztanom pár percig :) A versenyre igazából csak 4 hetet készültem edzésterv alapján, de azért már októbertől is futottam heti 2-3 alkalommal, így azért sokkal felkészültebb voltam mint a korábbi években. Az edzések alapján a 3:30-as idő egy viszonylag optimális esetben teljesíthető célnak látszott, pont jó volt ahhoz hogy kihívást jelentsen. A több és céltudatos futásnak köszönhetően sokkal jobban mentek a dombok már a versenyt megelőző hetekben is. Viszont a jobb lábamban valószínűleg csonthártyagyulladás kezdett kialakulni. Ezt Olivér tanácsainak és a terhelés visszább vételének köszönhetően aztán teljesen sikerült elhárítani. A "hazai pálya" előnyét kihasználva volt saját frissítésem is, köszi Sanyi! Még a verseny előtt Lakatos Roli azért próbálta rám tenni a terhet, hogy még esélyesnek is számítok - többek között Ő sem indult. Egy "majd meglátjuk!"-kal azért ezt elintéztem.
Úgy éreztem, elég pihenten állok rajthoz, és ez az első emelkedőn beigazolódni is látszott. Könnyedén haladtam, pulzus is rendben volt. Semmi levegőkapkodás, mégis előzgettem szépen. A Panoráma előtt egy kis mézes tea (ez jelentette a fő energiaforrást), aztán irány lefelé. Valaki a Hoka-m felől érdeklődik, hátra fordultam: Lubics Szilvi volt az. Gyorsan összeismerkedtünk (közös edző, szponzor) és lefelé még kicsit beszélgetni is volt időnk. Ő csak edzésnek indult, de azért eléggé belehasított. Nekem ez a tempó még éppen jó volt, gyorsabban már nem mertem volna futni itt az elején, így nagyjából végig együtt haladtunk Botfáig. A Jánkahegy aljától kezdve a körülöttünk lévő versenyzők kezdtek eltünedezni. Megnéztem az eddigi átlag tempót a Garmin FR60-on, 4:52 volt. Sokat nem eshetek vissza gondoltam, hiszen 5:00 alatti kilométerenkénti átlag kell. Ja igen, még a botfai emelkedő aljában megvolt az első kutyás találkozás idén is, ahol a kutyusra bizony rá kellett szólni hogy ne akarjon most semmit se, mert annyira nem érünk rá - ilyenből volt még pár a későbbiekben. Szilvi még valami betegség utóhatásaival küszködött - de így is nyert :), ezért a botfai faltól kezdve egyedül maradtam. További bizakodással töltött el, hogy ezen a számomra legkellemetlenebb emelkedőn is szépen fel tudtam kocogni és az ezt követő hullámvasút is jól ment. Bozsokban Roland és Csaba tájékoztattak hogy a 4. helyen vagyok, 4:30-cal a vezető hármas után. Tudtam hogy innen kezdődik a verseny, a csácsi hegyen kiderül ha elfutottam az elejét. Nem volt gond, itt sem kellett sétálnom, ment az összes emelkedő, ahogy edzésen. Szabival is találkoztam a felső templomtól lefelé, biztatott, hogy jól haladok. A Parkerdőben Sanyi azt mondta, hogy 2 percre van előttem a 3., amit nehezen hittem, mert úgy gondoltam hogy akkor a parkerdei hosszú egyenesben látnom kellett volna (át kell értékelnem a távolságokat :)). Aztán a Kaszaháza utáni emelkedőn felérve Neszele felé már láttam az előttem haladót. Neszelére beérve mértem egy időkülönbséget - 50mp volt már csak. Itt már szinte biztos voltam benne hogy megfogom, és felcsillant a dobogó reménye (azt nem tudtam hogy kik jönnek mögöttem). Aztán a srác nem fordult le balra a Bútorgyár felé, hiába üvöltöztem utána több alkalommal is, nem hallotta meg. Nem így terveztem megelőzni. A bútorgyári frissítőnél a teázás alatt Sanyi leadta a drótot, hogy Tölli Tamás 2:30-ra megy előttem. A Hock Jánosra fordulva a messzeségben már láttam is előttem. Itt már azért nem úgy haladtam mint szerettem volna, de még nem adtam bele mindent, a gógánhegyi emelkedőtől akartam megnyomni. A Gabonához befordulva kb. 7 perccel voltam a két évvel korábbi részidőmön belül, szóval tudtam hogy most itt jobbat kell mennem mint akkor, vagyis az eddigi tempó jó lesz (látva az átlagtempóm), ha nem kell görcsbe rándulva fetrengenem pár percet. A hosszú meredekre fordulva láttam Tamást, aki már majdnem felért, de gyalogolt. Nekem még ment "futva" ez a rész is, innen már mentem amit bírtam, meg akartam fogni. Eszembe jutott a 2 évvel ezelőtti görcsölés, így azért óvatosan indultam meg lefelé, de most nem volt gond. Az utolsó emelkedőn még mindig jóval előttem volt Tamás, de itt is gyalogolt. Tudtam hogy ha a végén előtte akarok végezni, akkor ezen a felfelén muszáj minél nagyobb előnyt szereznem. Az emelkedő kb. kétharmadánál értem utol, nagyon sportszerűen bíztatott. A tetőn ránéztem az órára és tudtam, hogy most már szinte biztos hogy 3:30-on belül leszek. Az utolsó hosszú lefelén futottam ahogy bírtam, bár itt már vigyáznom kellett, mert egy-egy kisebb görcskezdemény felütötte fejét. Nem mertem hátranézni, csak a Gasparich úton, amikor kicsit megnyugodtam. A Platán soron még azért igyekeztem, itt már belül nagyon örültem. Végül 3:25:50-nel sikerült finiselni, amivel 2. lettem.
A befutót követően a verseny- és csapattársakkal jókat beszélgettünk, kielemeztük a történteket. A 11 km-es távon Szilvi jól futott, és 2. lett a kategóriájában, Andris pedig ismét bebizonyította hogy benne van az őserő. Lenyomtam pár zsíros deszkát és néhány pohár teát, nagyon jól esett! Gratulálok minden teljesítőnek és a rendezőknek is, hogy évről-évre ilyen remek versenyt hoznak össze az év utolsó napjára. Ha egy mód lesz rá, Nálam ez a közeljövőben is fix programként fog szerepelni. Egészségben és sportsikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!
A fotókért köszönet Bérces Editnek és Sanyinak.
Az elmúlt időben eléggé megtetszett a futás, fontolgatom is, hogy a 2011-es Terep Ultra Kupa rövid távú sorozatának első két versenyén el kellene indulni.
