Most egy nem túl elterjedt alkatrésszel szerzett tapasztalataim következnek. Ez pedig a spanyol Rotor ovális lánctányérja (Q-Ring). A miért, hogyan, stb. kérdésekre itt találhattok választ többek között. A technikai hátteret itt most nem is fogom különösebben boncolgatni.
Már 2008 végén szemezgettem a Q-ringekkel, de a beszerzés akkor még elmaradt. Először 2009 tavaszán a montimon próbáltam ki, az elkopott XTR tányérok helyett. 44/33/23-as felállásban kaphatók a hagyományos három tányéros rendszerhez a Rotor lánckerekek (az XTR-hez spéci kistányér kell). Nem éreztem kezdetben sem furának őket. A nagyobb fogszám sem tűnt nehezebbnek tekerésnél, mivel a holtponton könnyebb átlendülni velük. Ezt a komolyabb emelkedőkön rögtön észrevettem. Inkább erőből tekerek a meredekebb részeken, így a hagyományos tányérokkal mindig éretem azt a pontot, ahol "át kellett rugdalnom". A Q-ringekkel ez a hatás jelentősen lecsökkent, egyenletesebben tudtam forgatni a nehezebb áttételt. A velo.h-n korábban megjelent cikkel ellentétben én Joe Friel tapasztalatait tudom megerősíteni: a q-ringek inkább a terhelősebb bringásoknak jelentenek előnyt. A Rotor által javasolt adaptációs periódusokat egyébként érdemes betartani. Én nem így tettem, mivel már benne voltam az intenzívebb edzésekben, és nem igazán tudtam ezt megvalósítani. Valószínűleg ennek eredményeként 1-2 hétig a keményebb edzések után egy kis feszülést éreztem a bal térdemnél. Soha nem volt bajom a térdeimmel (kopp-kopp) és most sem az izület fájt, inkább mintha az izmoknak lett volna furcsa. Ez aztán gyorsan el is múlt. Közben az országútimra is Q-ringek kerültek (50/36). Az sem segített az adaptációban, hogy amíg a montimon már ovál tányérok voltak, az országútin hagyományosak. Szóval aki szeretné kipróbálni, lehetőség szerint csak azzal a bringával menjen egy jó darabig, amire felszerelte. A Q-ringek orientációja (OCP) bizonyos határok között állítható. Ezzel megtalálhatjuk a számunkra legoptimálisabb megoldást. Viszont a hajtókarok egy jó részéhez csak olyan külső tányért tudunk felrakni, amelyek "középre orientáltak", mert az állítható tányérok nem szerelhetők fel a hajtókar kialakítása miatt. Ez volt a helyzet nálam mind az XTR hajtókarral, mind a kompakt Shimano országúti karral. A belső tányér(ok) ettől még állítható(k). Én mindenesetre maradtam a közép beállításnál. A szezon közben aztán kéttányéros felállásra váltottam MTB-n is. A Rotor Agilis hajtókart használtam 40/27-es tányérokkal. Az év elején még hagyományos tányérokkal használtam 42/28-at, tetszett is, de kicsit soknak éreztem. A 27-es kistányért jóval könnyebbnek tűnt elhajtani, persze a közbenső időben biztos erősödtem is. Ősszel mentem egyszer hagyományos tányérral néhány száz métert. Hát mit mondjak, alaposan megváltozott a pedálfordulatom, ahogy azt a Rotor előre megmondta :) A felső és alsó holtponton szinte megakadtak a lábaim.
Összességében nekem nagyon bejöttek ezek a tányérok, nem is szeretnék visszatérni a hagyományosakhoz. Különösen alacsony pedálfordulatnál érzem őket hatékonyabbnak. Sajnos watt értékekkel nem tudom alátámasztani vagy megcáfolni a hasznosságukat. Valószínűleg itt is nagy szerepe van annak, hogy ki miben hisz. Olvastam olyan kutatást is, ami szerint egyáltalán nem hatékonyabb a hagyományosnál, sőt.
Váltásteljesítmény terén semmilyen negatív tapasztalatom nem volt velük. Számomra az egyetlen hátrányt az áruk jelentette. Viszont ha éppen elkoptak a tányérjaid, egy próbát megér. Tartósságuk jónak mondható.
Megj.: A háromtányéros MTB verziónál volt egy kis problémám: a nagytányér ovalitása miatt magasabbra kellett helyezni az első váltót (XTR), így olyan magasra került, hogy kistányéron csak a felső 3 fokozatot tudam súrlódás nélkül használni. Országúti váltóval ez a probléma megszűnt.
