Legutóbbi írásom óta sok sikerélményben nem volt részem a versenypályán. Úgy néz ki, ez nem az én évem mégsem, pedig már azt hittem. Következzék a rinyálás!
Még június végén Sanyival kilátogattunk a TopSix maraton sorozat 3. állomására, a Kitzalpra. Minden nagyon frankó volt, kivéve hogy a versenyen egy elágazást valahol benéztem és azt vettem észre hogy a középtávon bent vagyok a célban. Gyanús volt már a vége felé hogy mintha valami nem stimmelne, de egy pályafelügyelő gyerek megnyugtatott hogy jó fele megyek. Aha. :) Amilyen gyorsan ideges lettem, olyan gyorsan el is múlt ez. Végülis a 4 hegyből 2-t megmásztam. A hazafelé tartó 6 órás vezetésben azért sikerült elfáradni, ha már a versenyen nem. Innentől a Salzkammergut 200-ra fókuszáltam a felkészülésben.
Egész jól mentek az edzések, edzőversenynek elindultam a Duna Maratonon. Itt kiderült, hogy valószínűleg kicsit túl jól is sikerültek az edzések, valószínűleg túl voltam edzve, mert már az elejétől fásultnak éreztem magam. A pulzusom sem akart felmenni. Mégis egy tűrhető tempóban sikerült végigmenni, kinyírni persze nem tudtam így magam, de még úgy éreztem időben jött ez a figyelmeztetés 2 héttel a Salz előtt, még ki tudom pihenni magam. Tibinek és Esztinek ezúton is köszönöm a frissítést, nagyon sokat segítettek! Ráadásul remek utitársak is voltak, kösz még egyszer!
Eljött július közepe és vele együtt a Salzkammergut Trophy. Ez volt az év fő versenye számomra (az elmaradt 10, 12 órás versenyek után főleg). Minden a helyére került a verseny hetében, így bizakodva álltam rajthoz. Zolinak és Julcsinak köszönöm a frissítést, hibátlan volt. Csak én voltam szar. Pedig nem így indult. Az első 5,5 órában könnyedén pörögtek a lábaim, úgy éreztem hogy a végére ez lehet az én napom. Mondjuk igen, a nap. Na, az sütött. Vagy amikor még nem, akkor is olyan páratartalom volt, hogy csak úgy dőlt rólam a víz. Meg is lett ennek az eredménye a már említett 5,5 óra után. Elkezdte a lábaim gyötörni a görcs. Ezt a problémát aztán nem is sikerült megoldani ahogy megelőzni sem, és közel 8,5 óra után kiálltam. Ekkor már olyan szintre fejlődött a kín, hogy egy helyen 10 perc kellett mire lábra tudtam állni (A powertap computer is kikapcsolt :)). Nem akartam kockáztatni egy komolyabb sérülést a hátralévő táv ismeretében, és az sem motivált hogy esetleg valahogy teljesíteni tudom a távot, ha pihenek picit. Az már csak vánszorgás lett volna, messze elmaradva attól az időtől, amit vártam magamtól. A görcsprobléma megoldásán dolgozom. Sokat tanultam, még ha ez most elég keserű pirula is volt. Remélem még sok bringás év áll előttem, ami során majd csak sikerül párszor itt is odaraknom magam. Szabcsi beszámolójában leírtakhoz sok helyen hasonló érzéseim voltak/vannak Nekem is. Mondjuk ő legalább végig bírta küldeni, meg az elején a legszarabb formájában is előttem volt, pedig Nekem akkor még jól ment :) Halász Robinak, Vas Petinek és Hédinek gratulálok, ők nagyon nagyot mentek szerintem!
Most pihenősre veszem kicsit a figurát, hogy azután még egy másfél hónap megfelelő edzéssel talán még sikerül formába kerülni a 24 órásra. Ennek jegyében ma el is mentem CC-zni a többiekkel a Zalakaros Kupára. Bringázás sok nem volt, bringa tolás-húzás-vonás annál több. Ez nem Nekem való. A második körben jött is a "moral is broken", ki is akartam állni, de aztán Tomival végigtúráztam (már amennyire ezt itt meg lehetett tenni). Nehogy már egymás után 2 versenyt feladjak! Legalább 1x sikerült feltekernem a lépcső melletti részen is, meg minden körben megvolt a sípálya (még ha helyenként 50-es lábforgással is - vissza kell raknom a 3 tányért, azt hiszem). Viszont az egyetlen orbitális saras lefelén mekkora béna voltam. Tomi kb. 1/2 percet adott ott minden körben. Lehet hogy kellett volna előre is a sárgumi, ami tegnap ledurrant a felniről, de még inkább meg kellene tanulni bringázni. Matyinak gratula a 3. helyhez! A mottó most: "relax, take it easy!" :)
