Trans Hungária Maraton 2011

Bár még az XCO OB-ról sem fejeztem be a beszámolóm, ezt most megírom, amíg frissek az élmények. Összességében egy nagyon jól szervezett versenyen vagyok túl, messze felülmúlta minden várakozásom. Bevallom, voltak kétségeim afelől, hogy fogják a szervezők megoldani a rájuk váró feladatokat, de Nálam majdnem ötösre vizsgáztak.

Az előzményekről... Kora tavasszal még Szabi tette a bogarat a fülembe, hogy nincs-e kedvem elindulni ezen a versenyen. Akkor még különösebben nem foglalkoztam vele, mondtam is, hogy előbb hadd fussam le a Mátrabércet, aztán majd meglátjuk mi lesz. Utána az XCO OB volt a fő cél, ami "kicsit" más stílus mint egy 4 napos maraton. Júliusban már éreztem magamban az affinitást arra, hogy elinduljak a THM-en, de csak akkor ha lesz support, ugyanis az egyes szakaszok céljába át kellett volna vinni az autót. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindenre fel kellene készülni (tartalék alkatrészek, esetleg bringa). Szilvi aztán nyert Nekem egy nevezést a 24 óráson :), így beneveztem, mondván hogy ha nem jön senki segíteni, majd nem indulok el és akkor sem bukunk semmit. Sajnos Tibiék nem értek rá, rajtuk kívül meg tudtommal nem igazán akart volna jönni senki. Ebben jó lenne fejlődnie a csapatnak. Mondjuk nem nagyon szeretek kérni senkitől semmit, csak ha nagyon muszáj :) Kicsit felhúztam magam, és a végén úgy döntöttem, hogy akkor elmegyek egyedül sátorral, aztán majd lesz valami. Szabi így is támogatott, köszönöm szépen. Végül az utolsó pillanatban elrendeződött nagyjából minden a szállásokkal kapcsolatban Zsókának köszönhetően. Így a verseny 4 napját a Bringabandásokkal töltöttem. Nagyon sokat segítettek, köszönöm Nekik. Így tulajdonképpen a tekerésen kívül az evés-ivás és a pihenés mellett már sok mindent nem kellett elrendeznem. Örülök, hogy megismerhettem, akiket még nem ismertem korábban.

És akkor a versenyről.

Első nap: Ez szinte úgy ment ahogy a nagy könyvben meg van írva. A Garmin-om a feladott csomagban maradt, így kénytelen voltam teljesen érzésre menni. Az elején nem lőttem el a puskaport, és a végére is jó erőben voltam. Folyamatosan szedtem le az embereket. Egy kis időre felszálltam a Grósz Béla-Melts András vonatra (technikai probléma után értek utol), ez olyan lendületet adott, ami kitartott a célig. Előttem még Tóth Rajmundnál volt meg ugyanez a lendület, mert stabilan tartotta vége felé az 1p távolságot. Sajnos eltévedt a végén, pedig először azt gondoltam, hogy én mentem rossz felé Kis Józsival együtt.

Második nap: A szakasz eleje nagyon könnyűnek tűnt. Úgy éreztem, mintha a többiek nem kezdenének annyira be. Már az elején Rajmunddal mentem együtt, és elég jó helyen is voltunk. Felfelé kicsit erősebb volt Nálam, lefelé meg én haladtam jobban. A Kékesen felért Baros Bálint, innen vele mentem végig, nagyon jó volt, hogy húztuk egymást. Főleg aszfalton lefelé segített sokat, ahol Nekem nem volt elég az áttételem. Köszönöm Neki! Több embert sajnos már nem sikerült utolérnünk, az utolsó 40-ben egy-két rövid emelkedő volt csak.

Harmadik nap:Vas Peti a szakasz elején azt mondta, hogy ez lesz az én napom. Gondolom, feltűnt Neki, hogy könnyedén tekerek. Jól is ment. Felsőtárkányban Adrienn feladta az életmentő kólát :) Ezt követően utolértem Bálintot Dénes és VasP társaságában. Innen együtt mentünk egy darabig, ez Nekem jól esett, de láttam, hogy Bálintnak gondjai vannak. Peti lefelé támadásba lendült és szerette volna, ha én is így teszek :) Mondtam, hogy mivel Bálint tegnap sokat segített, nem megyek ellene. Tudom, hogy a kerékpársport nem szeretetszolgálat, de mi nem vagyunk profik és ezt így éreztem helyesnek. Peti és Dénes ellépett, én pedig Bálinttal maradtam a táv hátralevő részére. A pálya utolsó singletrack-je volt a legjobb :) Jó erőben éreztem magam, reméltem hogy ez kitart már a verseny végéig. A befutót követően a diósgyőri Várfürdőben hédereztünk a vacsoráig.

Negyedik nap: Ide jutott minden izgalom. A harmadik etapon Szalay Peti nagyot ment az első két nap betlije után, így ~2 percre feljött mögém az összetettben. Igazából 1 fillért nem adtam volna azért, hogy ez az előny megmarad, és 3. leszek, de persze arról szó sincs hogy feladtam volna. A rajt után egy darabig mentem az első bollyal, aztán Szalay Petivel egyszerre leszakadtunk. Innen tettem a kereket rá. Ő pedig próbált lerázni. Olyanokat rántott, hogy azt hittem, kiugrik a szemem. Az aszfalton fénysebességgel értük utol a Tóth Rajmund, Kis Józsi, Horváth Attila csoportot. Attila is segített Petinek, de itt még tudtam reagálni. A bányánál kezdődő emelkedőn aztán már nem. Kicsit visszavettem, így a többiek is elmentek. Mire sikerült regenerálódnom a bekezdésből, felért Dénes. A tempója pont jó volt, így mentem vele. Amíg össze nem szedett a racsnim egy fél rétet, mert ekkor meg kellett állnom takarítani. Annyira sikerült is, hogy csak az alsó 2 fokozat hiányzott már. Persze közben többen közelebb kerültek. Így elvergődtem még egy szűk 10 km-t a frissítőig, ahol egy földön talált jégkrém-pálcikával kezdtem meg a 13-11-es fogaskerekek takarítását. Szerencsémre egy kedves hölgy hozott egy kefét, így sikerült újjá varázsolnom gyorsan a racsnit. Közben elment mindenki. A következő emelkedőn sikerült visszaelőznöm őket, itt már velem volt az erő. Az egyik hosszú köves lejtőn láttam, hogy Szalay Peti és Horváth Attila defektet szerelnek. A frissítőn tankoltam, aztán irány az utolsó 15 km, mentem amit bírtam. A végső mászás előtt elnéztem a rajzot, és elmentem egy zsákutcába (visszanéztem, ezzel több mint 5 percet veszítettem). Nem kicsit káromkodtam, meg nem is halkan. Fogalmam sem volt, hogy Peti megelőzött-e, és a pályabiztosítók sem tudtak ennek kiderítésében segíteni. A bicikliúton is mehettem maxon. Végül jó pár helyet és percet buktam ezen az etapon, de a lényeg, hogy Peti még utánam ért be, Ő is eltévedt ugyanott. Így sikerült megtartani a 3. helyet :)

Pár észrevétel, megfigyelés:

• Az én stílusomhoz úgy néz ki, tökéletes a merevfarú 29er. Maratonra kell egy kicsit combosabb áttétel. A 33-11 néha nem volt elég. Azt hiszem, újra eladó az Epic-em :)


• Pörgetve nem tudok haladni, csak tartalékolni :)


• Számomra meglepően jó állapotban voltam végig. Sokkal kevésbé voltam elfáradva, mint ha ugyanezt az edzésmennyiséget napi 8 óra munka mellett kellett volna végrehajtani egy héten. Nekem ez egy aktív pihenés volt. A lábaimban sem éreztem fáradtságot, kivéve az utolsó nap után - lehet hogy itt is csak azért, mert ekkor nem vettem már fel a kompressziós szárat :)


• A bringám is jól bírta a kiképzést, semmi nem romlott el rajta. Úgy nézem, ismét jó volt az alkatrész választás. Ennek most nagy jelentősége volt, hiszen csak a legszükségesebb pótalkatrészeket és szerszámokat tudtam magammal vinni.


• Nagy szerencsénk volt az időjárással. Ha sár lett volna, az első és utolsó szakasz biztos, hogy nagy szívás.


• Jól mentek a lefelék. A gyorsak is, de főleg a kicsit technikásabbak - igaz ebből nem volt túl sok. A Bükk maratonos gyengélkedés után valószínűleg a megfelelő guminyomás meglelése volt a kulcs.


• Füldugóval nagyon jót lehet aludni :) Most próbáltam ki először.


• A szervezés szerintem nagyon jó volt. Köszönjük szépen! A pálya kijelölés az első szakaszon néha nem volt az igazi, a többin már nem volt gond. A kaja is teljesen rendben volt, pedig én nem kicsit vagyok finnyás. Két kisebb észrevételem van csak. A visszaszállítással kapcsolatos kavar nem kellett volna: vasárnap lesz, szombaton lesz, mindkét nap lesz, ráadásul még a verseny közben is változik. A szakaszok eredményhirdetését szerintem nem este 9-kor kellett volna tartani, ilyenkor már a többség pihenni szeretett volna.


• A legnagyobb tiszteletem azoké, akik tök egyedül eljöttek, mindenről maguk gondoskodtak és úgy elvertek hogy, csak na! Hauser Tamás, Matusek Róbert és Szalay Peti (Ő is erősebb volt). Jó lenne, ha én is fel tudnám így fogni, de valahogy nem megy.


• Örülök, hogy végül ezt a versenyt választottam, és a kisebb nehézségek ellenére belevágtam. Remek teszt volt, hogy miként is bírom a többnapos gyűrődést. Köszönöm mindenkinek, aki segített!

Az egyik legfontosabb "alkatrész"

A cipő. Bringán a nyergen kívül ez a másik kapcsolódási pont, ahol nagyon fontos, hogy a hozzánk legjobban illeszkedőt találjuk meg. Rám is igaz (volt) az általános tapasztalat, miszerint az emberek nagy része túl kicsi cipőt hord. Kellett egy pár év, mire megvilágosodtam. Ebben valószínűleg az is nagy szerepet játszott, hogy futni kezdtem és ott a kicsi cipő hamar problémákat okoz. Utána meg már megszokták a lábaim a tágasabb lábbeliket. Mivel futásnál a cipő az egyetlen kapcsolódási pontunk, így itt ennek még nagyobb a jelentősége. Nekem a megfelelő cipőhöz kellett a személyre szabott talpbetét is, hogy teljes legyen az öröm.

Amikor már rendszeresen többet bringáztam (2008-2009), feltűnt hogy valahogy nem az igazi a lábam (főleg a jobb) és a pedál közötti interfész. Ez igazán zavaró egy-egy keményebb edzésblokk végén szokott lenni, amikor már enyhén szólva nem voltak a topon a lábaim. Próbálkoztam néhány talpbetéttel, másik cipőket is kipróbáltam. Kezdtem egyre jobban beleásni magam a bike fitting témakörbe. Végül aztán elmentem szakemberhez, aki azóta több remek talpbetétet is készített Nekem. Köszi mindent, Ottó. Az első vizsgálatkor készített talptérképből szinte teljesen pontosan megmondta hogy milyen gondjaim vannak (és lehetnek majd). Azóta sokat javult a helyzet. A bringás cipőmbe készült talpbetét az ekkor használt cipőmbe nem fért bele rendesen. Vagyis a lábamnak nem maradt már elég hely :) Ugye-ugye a túl kicsi cipő. Miután sikerült megfelelő méretűre váltanom, korábban soha nem tapasztalt kényelmet élvezhettem.

Mikor nekiálltam tavaly ősszel többet futni, rögtön jelentkeztek a boka és lábfájások, vízhólyagok.

Itt látható az ekkor készült futóbetétem az aktuális cipőmben - szép színes. Miután elkezdtem használni, Ottóval többször konzultáltam, hogy mik a tapasztalataim, milyen kisebb gondjaim vannak még, és ezek alapján párszor hangolt még rajta egy picit. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy pl. minden gond nélkül tudtam teljesíteni a Mátrabércet, míg korábban a Szilveszteri hegyi maraton lefutása minden alkalommal okozott pár kellemetlenséget. Nem mellesleg az edzéseken sem volt soha semmi bajom ezután.

Persze, akit az Isten is bringára teremtett, annak valószínűleg mindegy, hogy milyen cipőben teker, mert nincs semmi gond a lábtartásával. Ugyanez igaz a futásra is. Csak jobban elbeszélgetve sok emberrel, többször is hallottam már hogy itt fáj, ott fáj, ami a nem megfelelő kerékpár-beállításon túl ebből is adódhat.

Ha mélyebben érdekel a helyes kerékpár-beállítás, látogass el Steve Hogg weboldalára. Ez egy nagyon jó kiindulópont.

Az első kerékpáros cipőm: Sidi Bullet 2 (2005-2010)

Hoka Mafate: egy új barátság kezdete :)

A birodalom visszavág

Egy héttel a Tamási XCO kupafutam időpontja előtt kiderült, hogy a verseny elmarad. Ezt inkább nem is kommentálom. Így maradt a Duna Maraton középtáv. Utolsó pillanatban beneveztünk, és szombaton irány Visegrád - ismét Sanyi és Tomi társaságában. Ráhangolódásként megnéztük a kanadai XCO világkupát, ezzel le is tudtam a mobil netem havi adatforgalmát. Még két Gábor (Bolla és Derva) csatlakozott hozzánk a szálláson - volt reggel forgalom a budin :)

Nagyon nem melegítettem be a versenyre, mert fél órát kellett a rajtban állni. Még így is, hogy szerintem időben odamentem, sikerült jó hátulról indulni. Később kiderült, hogy ezen nem múlt semmi. Rajt után próbáltam előre törni kicsit, de nem nagyon akart sikerülni. A lábaim az első hosszú emelkedő elején már mintha kőből lettek volna, nem akartak forogni. Pulzus sem ment fel rendesen, valahogy nem volt meg a lendület. Itt még bíztam benne, hogy csak az első emelkedő esik rosszul és majd rendbe jövök, mivel az a fajta vagyok, akinél a motor lassan éri el az üzemi hőmérsékletet. A megváltás aztán csak nem akart jönni, így kénytelen voltam elkönyvelni, hogy ma Nekem itt nem osztottak lapot. Így aztán beálltam egy olyan tempóra, ami "nem fájt" és így szépen végigtekertem a távot, hogy legyen legalább edzés értéke, ha már ide eljöttem. Így is utolértem pár megfáradt sporttársat a táv második felében. Tomi jól ment, gratula Neki! Meg Zsének is, aki a verseny előtt elmondta a tuti "receptet", hogy kell versenyre készülni :) A pálya Nekem továbbra is a kedvencem a hazai maratonok között. Ez a középtáv is élvezetes, de azért remélem lesz még 100 km-es hosszú a jövőben.

Bízom benne, hogy a sorozat következő része A jedi visszatér lesz :)

Ezt is megértük...

Sikerült megnyerni a Crosskovácsi Maraton középtáv felnőtt férfi kategóriáját :) Ez többek között Nekem is elég meglepő volt.

A Mátrabérc után úgy döntöttem, hogy az izületeim kímélése érdekében, hogy még sokáig tudjak futni, visszaveszek a terhelésből, és csak heti 1-2 alkalommal fogok futócipőt húzni. Viszont a montizáshoz megjött a kedvem már a vonyarci edzőtáborban április elején, így azt találtam ki, hogy megpróbálok felkészülni az XCO OB-ra a másodosztályban. Ez most hazai pályán lesz, így duplán jó lenne egy nagyot menni - persze csak ha nem lesz sár :) Idén nincs olyan sok kilométerem mint kellene, de ekkora távhoz elég kell hogy legyen az állóképességem. Viszont gyorsulni kell, olyan tartományokban edzeni, amiket az elmúlt években nem gyakoroltam. Olivér is rábólintott, és helyenként bizony igencsak kemény edzésnapokat írt - legalábbis Nekem kemény volt.

Első tesztversenyként a Crosskovácsi középtávot néztem ki, hogy lássam mennyit ért a másfél hónap "gyorsítás", és számít-e valamit hogy a korábbi versenysúlyomnál könnyebb vagyok 2-2.5 kg-mal. Sanyival és Tomival péntek délután leutaztunk és elfoglaltuk pazar szállásunk. Nagyon jó volt, hogy a verseny reggelén 9-kor keltünk ki végül az ágyból a 10:30-as rajthoz :) Sokat nem melegítettünk, úgyis állni kell a rajtban jó pár percet, és inkább próbáltunk jó helyre beállni. Ez egész jól sikerült is. Rajt után próbáltam a mezőny elejében helyezkedni, hogy terepre fordulva ne akadályozzanak olyan sokan. Az első emelkedőn a pulzus az egekben, a tetőn kicsit vissza is vettem, mert úgy láttam hogy azért ez az intenzitás végig nem fog menni, így inkább megyek saját tempót. Páran elmentek még a kastélyparkból kivezető részen, de nem izgattam magam, mások már itt elfáradtak. Közben folyamatosan értük utol az előttünk 2 perccel rajtoló hosszútávosokat, így mindig volt valaki látótávolságban ami plusz motivációt adott. A síkabb részeken igyekeztem jó emberre rakni a kereket, és kicsit pihenni - bár ez nagyon azért nem sikerült. A Kutya hegyre felfelé értem utol Sanyit. Azt hittem, előbb meglesz, de utána mondta, hogy Ő is bekezdett :) Tájékoztatott hogy szerinte az első 15-ben vagyok, úgyhogy menjek csak. Telki előtt Vizdi ért utol lefelé, próbáltam menni vele, ellesni Tőle a trükköket. A budejenői frissítő után egy meredek aszfaltos emelkedőn mentünk ki a városból, itt döntöttem úgy, hogy na akkor innen tényleg elkezdek menni amit bírok. Anna-lakig Vock Balázst értem utol, és a Nagy kopaszra már full gázon mentem. A tetőre megfogtam a Cser Gábor, Ibrányi Attila kettőst, és igyekeztem is otthagyni őket. Gábor jött velem, és jó darabig húztuk egymást. Úgy éreztem, hogy jól haladunk, de fogalmam sem volt hogy hányadik helyen vagyunk. Gábor szerint elég elől voltunk - igaza volt :) Végül Ő is leszakadt rólam, és a célig még pár embert sikerült beelőznöm a különböző távokról. (Utólag visszaemlékezve itt szedtem le Soltész Gábort is, aki mint később kiderült, addig vezette a felnőtt kategóriát). Beértem a célba, eléggé elfáradtam. Kicsit kifújtam magam, aztán jött Tomi - aki 6. lett rövid távon a felnőttek között - és mondta hogy jó elöl jöttem be. Megbeszéltük, hogy milyen jó is ez a középtáv Nekem, mert nem kell tartalékolnom úgy mint a hosszún, ahol valószínűleg túl óvatosan szoktam kezdeni. Elmentünk rendbeszedni magunkat, és később visszamentünk megnézni az eredményeket. Ekkor derült csak ki számomra, hogy első lettem, abszolútban pedig hatodik. Tomi szidott is, hogy most miattam kell ittmaradni tovább, pedig úgy számítottuk hogy Sanyi lesz a "bűnös", aki még ekkor kint volt a hosszún :) Nem mondom, jó érzés volt a dobogó tetején állni. Talán még jobb lett volna ha legalább a verseny vége felé tudom hogy mi az ábra. Mondjuk így legalább nem tudtam elizgulni :). Végre ez is összejött, éppen amikor egyáltalán nem számítottam rá, csak bringáztam egy jót. Hiába, Mika is megmondta, hogy "Relax, take it easy"...

Balaton kör

A helyi országútisok minden évben körbe bringázzák a Balatont. A korábbi években már párszor megfordult a fejemben, hogy el kellene csak menni velük, de versenyfelkészülés meg egyéb hülye kifogásokkal meggyőztem magam hogy mégse. Idén ez változott. Zóka úr ahogy megígérte, értesített a rajt időpontjáról, így Pünkösd vasárnap 6:00-kor ott voltam a Dísz téren. "Újoncként" muszáj volt pontosan érkezni. Nálam korábban csak Kámán Zoli volt ott, kicsit már hitetlenkedett hogy biztos jó helyen és időben vagyunk-e :) Azért negyed 7-re már tizen voltunk és el is indultunk Bak irányába. Nagyon helyesen nem a széttúrt 76-oson mentünk, és alig volt így hosszabb az út. Ez a kör kicsit hosszabb mint ha csak "simán" körbe tekernénk a Balatont, mert Zegről le kell jutni illetve haza is kell valahogy evickélni. A Garmin-om szerint 288 km volt összesen.

Út közben 3 kisebb pihenő volt, ahol volt lehetőség megtölteni a kulacsokat és szusszanni egy kicsit. A bő folyadékra szükség volt, igencsak meleg volt egész nap. Persze inkább ez mint a szakadó eső :) Mi az északi parton kezdtünk, hogy lehetőleg elkerüljük a nagy forgalmat. Ez a számítás be is jött, csak az északi part végén jöttek kicsit sűrűen az autók. Balatonkenesén egy hosszabb pihenőt is beiktattunk, és nyugisan megebédeltünk. Itt találkoztunk a másik csapattal is, akik a déli parttal kezdtek és abszolút túratempóban tervezték a napot. Apropó, tempó. Mi kicsit 30 feletti átlagot mentünk, ez Nekem végig kellemes volt. Teljesen más így bolyban menni mindenesetre, jó volt ezt is megtapasztalni. A sebességet nem lehet összevetni azzal, amikor egyedül megy az ember - de a wattot sem :) A folyamatos energiapótlásra odafigyeltem, nem most akartam kikísérletezni hogy mi az a minimális kaja, amivel végig bírom megborulás nélkül. Nem is volt semmi gubanc, az állóképességem azt hiszem nagyjából rendben van. Hogy sikerült-e valamit gyorsulnom az elmúlt másfél hónap edzéseinek hatására, az remélhetőleg a héten kiderül.

A legjobb az egészben a társaság volt. Megismertem pár új embert is: Kovit, Nyakit, Csabát, Zsoltit, és nagyon jó sztorikat hallhattam, amiken be***rtam a röhögéstől. Kösz a lehetőséget, srácok!

Mátrabérc Trail - pipa

Ahogy a cím alapján kitalálható, sikerült teljesíteni a tavaszi kihívást. Az időeredmény azért rendesen gyengébb lett, mint amire számítottam. Viszont ami a legfontosabb, sikerült egy nagyon jólesőt futnom a Mátrában, olyan terepen, ami felénk nagyon nincs. Végig jól éreztem magam és a versenyt követő napokban sem volt Terminátor járás, sem bármilyen más kellemetlen fájdalom. Lehet, hogy jobban kellett volna igyekezni. Na, majd legközelebb.

Április 29-én, a versenyt megelőző napon utaztam le Szurdokpüspökibe. Egyedül mentem, így volt időm gondolkodni az úton. Persze azért a vezetésre is figyeltem. A szállás elfoglalását követően még tanulmányoztam kicsit az autóm biztosítéktábláját, és meg is találtam a szivargyújtó probléma okát, ami most már sokadszorra keseríti meg az életem. Még este sikerült átvenni a rajtszámom is. Előkészítettem a másnapi felszerelést, és 10 óra után nem sokkal már aludtam is. Versenyek előtt nem szokott mindig ilyen jól sikerülni az alvás. Furán is éreztem magam már a megelőző napokban is - nyoma sem volt a versenydrukknak. Valami érdekes nyugalom szállt meg, nem is igazán tudtam versenyként tekinteni a Mátrabércre. Lehet, hogy a két héttel korábbi TT-n kellett volna inkább indulni. :)

A derbi reggelén busszal átvittek minket versenyzőket a siroki rajthoz. Felszállás előtt még riogattak, hogy Gyöngyöspatán megyünk keresztül, ahol mindenkit egyenként ellenőrizni fognak. Mondtam hogy az jó, mert személyi nincs nálam :) Aztán végül csak felnézett az egyik biztos úr a buszra és gyorsan megállapította hogy nem jelentünk veszélyt. Mivel a terepfutó társaságból nem nagyon ismerek senkit, meg amúgy is nagyon könnyen barátkozó típus vagyok, ezért az úton csak hallgattam a sztorikat, poénkodásokat, rémtörténeteket. Időben megérkeztünk Sirokba. Rövid készülődést követően, nem sokkal 9ó után aztán elrajtoltunk.

Nem igazán esett jól az elején a mezőn futás. Fájt az achillesem is (mintha be lenne kötve ott a lábam), de tudtam hogy ez majd elmúlik. El is múlt rövidesen. Ahogy befordultunk terepre és elkezdődött a mászás, lassan előzgettem. Nem foglalkoztam senkivel, csak a magam tempójában nyomtam. Előre megbeszéltem magammal, hogy a Muzsláig csak szép nyugisan fogok menni, ha ott még marad erőm, akkor a végét megpróbálom megnyomni, de semmiképp nem készítem ki magam már az elején. Egy rövid meredek köves lefelén elkezdett rosszalkodni a bal térdem. Ez a probléma már korábban 1x felütötte a fejét, de reméltem hogy nem itt fog újra előjönni. Hát előjött mégis. Itt úgy döntöttem, hogy a lefeléket csak szép nyugisan kocogom innentől, mert különben végig sem fogok érni, hiszen még 10 km-nél sem voltunk ekkor. A meredek felfeléken pedig gyalogoltam, tartottam tőle hogy mi lesz később, ha erőltetem a futást mindenáron. Meredek felfeléből pedig nem volt hiány. Szinte csak az volt. Azért sok rész futható volt, Kékes előtt volt egy nagyon jó hosszú, sziklás, Nekem még épp kellemesen futható emelkedő. Na, az nagyon tetszett. Kékesre szép lassan de jó állapotban sikerült is megérkezni. Elég sokat kajáltam a ponton, aztán irány tovább Galyatető felé. A Kékesről lefelé rögtön volt egy jó meredek szakasz. Itt még a botok segítsége ellenére is sikerült tanyálni egyet a mély porban. Szép lassan előzgettem tovább a szokásos forgatókönyv alapján. Galyára érve már láttam, hogy ebben a tempóban bizony hosszabb lesz a mai nap mint előzetesen számítottam. Itt Olivérrel is váltottam pár szót. Tankoltam és ismét jól bekajáltam. Tényleg volt minden a pontokon és a segítők is lesték a versenyzők minden kívánságát. Szuper volt. Ágasvárig sok minden nem történt, még mindig nem igazán akartam fáradni, bár a tempó sem volt túl acélos. Hallottam, hogy itt lesz valami durva lefelé ismét. Amikor sziklákon kellett felfelé mászni, akkor már gondoltam, hogy na, majd innen le is kell jönni. Ami tényleg nem volt valami egyszerű. Itt már óvatos voltam, szépen lassan lepattogtam a köveken. Ez volt a pálya legtechnikásabb része szerintem, itt nem lett volna jobb bringával sem :) A lejtő végén volt a 3. checkpoint, majd nem sokkal később Mátrakeresztesen a 4. Itt is gyors kajálás, amit leöblítettem az előre küldött kólámmal, aztán irány a Muzsla. Próbáltam itt még erősíteni kicsit, de már éreztem a fáradtságot, a lábaim nem vittek már úgy sem mint eddig. Azért a körülöttem haladóknak még rosszabbul esett. A tetőn megint "dugni" kellett, aztán már csak lefelé volt. De az nem kevés. És itt a versenyen először megelőzött valaki hátulról. Ezt nem hagyhattam, így felfogtam a botokat és rákapcsoltam én is. Kicsit féltem, nehogy most tegyem gallyra a térdem, de szerencsére nem. Itt különösen jó volt a Hoka, ennyi kilométerrel a lábaimban sem éreztem hogy bántanának a kövek. Pedig volt belőlük bőven. Aztán végül nem sikerült utolérnem a srácot - a végén nagyon rá bírt kapcsolni, de Neki köszönhetően többeket igen. A cél előtti még láttam magam előtt valakit, de ekkora sebességkülönbség már nem volt elég a hátralévő távon hogy utolérjem. Végül azért 7:25-tel sikerült finiselni. Németh Csaba rögtön a befutót követően már sört is ajánlott, de inkább a kólát választottam ebben az állapotban. Nem akartam úgy járni mint 2009-ben a tauplitz-i 24 órás után, ahol 10 perc alatt sikerült berúgni egy sörtől. A szervezés nálam max. pontos volt, mind a pályát (kemény, helyenként igen technikás, jól kijelölt), mind pedig a frissítőket illetően. Biztos, hogy még visszajövök ide.

Összességében úgy érzem, hogy a futás Nekem nem verseny - legalábbis egylőre nem. Nyugis tempóban szeretek futni, az kikapcsol teljesen. Az elmúlt évek csak bringás edzései után nagyon jót tesz ez a kis változatosság. Nem is szeretnék lemondani a heti rendszerességű futásokról az erdőben. Hogyan tovább? Idén csak szeretnék sokat mozogni (most kicsit többet bringázni), próbálok minél egészségesebben étkezni és egyszerűen csak jól érezni magam. 2011-ben nem fogok semmit sem túl komolyan venni, ez az év erről szól Nálam.

VTM 2011

A Mátrabérc előtti utolsó versenynek a Vértesi Terep Maratont terveztem be. Úgy raktam össze a kora tavaszi versenyeket, hogy fokozatosan egyre nehezebbek legyenek, szóval ez volt eddig a legkeményebb az egy kilométerre eső szintkülönbséget tekintve. Szombat délután az útvonalterven menet közben kicsit változtatva sikerült megérkeznünk Szárra. Szilvi jó kis szállást foglalt ismét - jól ért ehhez :) A mi utunknál némileg kalandosabb körülmények között este befutott Matyi is. Persze megint sikerült elintéznünk, hogy azért annyira korán ne feküdjünk le aludni, de legalább az órákat mindenki előre állította.

A verseny reggelén 6 fokos hőmérséklet fogadott és a beígért eső még sehol. Rövid készülődés, mindenki megoldotta a "mibe öltözzek?" problémáját, és már indultunk is. A sporinál üdvözöltem a néhány ismerőst. Itt volt Tölli Tomi is, és jött Ádám is, akinek a célja az volt, hogy Matyit lenyomja. Matyinak meg hogy Ádámot :) A rajtszám-átvétel pikk-pakk megvolt, kicsit még dumáltunk, aztán elrajtoltunk. Szigorú pulzuskontroll alatt tartottam magam, nem érdekelt hogy kik mennek el mellettem. Egy darabig Matyiékkal futottam, aztán ahogy meredekebb lett, próbáltam spórolni, így elengedtem őket. Nagyon könnyen ment a futás, de nem akartam rátenni egy lapáttal sem, tartottam tőle hogy majd később megismétlődik a Galoppon megtapasztalt behalás, és ezt mindenképp el akartam kerülni. Mire leváltunk a többi távról, sikerült is rendesen bemelegednem, minden a helyére került. A Mária-szakadéknál lefelé és felfelé is előztem párat, jól esett hogy ez ment végig futva. Itt megint volt egy hurok a pályában, így le tudtam mérni, hogy Pap Gábor és Nedus már majdnem 15 perccel előttem vannak. Na, gondoltam is, hogy most vagy én vagyok túl óvatos, vagy Ők nagyon gyorsak. Vitányvárnál utolértem még egy sporttársat, akivel innen szinte végig kerülgettük egymást. Meg el is tévedtünk egy helyen, bár elég hamar rátaláltunk a helyes útra. Nem voltunk egyedül ezzel, többen is futottak szembe velünk a kék kereszten. Nem tudom, hogy volt-e hiba a jelölésben, mert az eltévedés környékén pont nem figyeltem, csak mentem a srác után és láttam hogy előttünk is megy valaki kb. fél percre (Ő is eltévedt persze :)). A többi helyen példamutató és kifogástalan volt a jelölés, innen kezdve különösen figyeltem. Az utolsó komolyabb szintet tartalmazó részen aztán rátettem egy lapáttal, itt már tudtam, hogy végig fogom bírni. Az utolsó előtti ellenőrzőponttól már jobbára sík és lejtő volt, jól haladtam, de itt már csak egy embert tudtam megfogni. Azért a végén az aszfalt nagyon monoton volt, sokkal lassabban ment itt az idő mint az elején, amikor ugyanezen mentünk felfelé. Végül 4:11:49-es idővel sikerült célba érni. Ez talán kicsit lehetett volna jobb, de összességében elégedett vagyok. Az időjárással is szerencsénk volt, pont megúsztuk az esőt. Elég gyorsan sikerült regenerálódni ebből a futásból, a szálláson egy rövid pihenés után könnyedén haza tudtam vezetni, és 2 nappal utána már szinte semmi utóhatást nem érzek. Most még egy hét edzőtábor következik, talán egy kicsit sikerül erősödni a Mátrabércig - szükség lenne rá.

Szilvi és Matyi jól végigküldték a félmaratont. Eredmények itt.

Nagyon tetszett ez a verseny. Tetszett a pálya, változatos volt. A frissítőpontok kínálata is nagyon rendben volt - szinte mindenhol volt pl. kóla, alma, banán, szőlőcukor, nápolyi - ennyit jegyeztem meg. Ilyet még nem is láttam eddig itthon, sem mtb, sem futóversenyen. A kijelölésről már szóltam, erről példát lehet venni. Ha egy mód lesz rá, jövőre ugyanitt. Egyre jobban tetszik ez a terepfutás, azt hiszem megint elkapott a gépszíj.

Göcseji (nem séta)Galopp

Készültem erre a versenyre. Hiszen a kávási rajt-cél miatt ez szinte hazai pálya, amelynek nagy részét ismertem is, mivel számtalanszor bringáztam már ezeken az utakon. A GPSies.com-on talált track alapján a versenyt megelőző hétvégén Sanyival nekivágtunk, hogy végigmontizzunk az útvonalon, így a még ismeretlen részeket is fel tudtam fedezni. Helyenként lassabban haladtunk mint gyalog, mert a bringákat is cipelni kellett :) Azért összességében nagyon jó volt, szeptember óta most ültem először mtb-n. A bringakezelésemen ezt kicsit éreztem is, de mivel annyira nem technikás a terep, nagy gond nem volt. A változóan saras és fagyott göröngyös talaj okozott csak néha érdekes pillanatokat.

A zalaegerszegi GreenZone kerékpárboltnak hála egy Specialized Stumpjumper-rel tekerhettem - a saját bringám jelenleg nem működőképes. Nekem összességében tetszett ez a gép, bár nem igazán az én stílusom, és zavart a pogózás, illetve hogy manuálisan kell zárni a telót és a rugóstagot. Viszont a koncepció tetszik, egy elől-hátul Brain-es verzióval szerintem könnyen megbarátkoznék.

Idő hiányában a kustánszegi hurkot ki kellett hagyni, így azt másnap lefutottam. Mivel az egyik mamám Paraszán lakik, ezért onnan indultam, így aztán minden egyes métert sikerült bejárni, néhányat többször is :).

A verseny napján 8 óra után indultam Kávásra kocsival. Ekkor már elég rendesen fújt az aznapra beígért viharos erejű szél. Gyors nevezés, öltözés és már 9 óra is lett, amikor is elrajtoltunk. Hárman rögtön az elején meg is léptek, jómagam pedig az üldözőboly elején találtam magam. Már itt ki-ki lógtam az előre tervezett pulzustartományból - nem lefelé. Az öltözködést egész télen nem találtam el ennyire, nem is igazán lettem vizes, és nem is kezdtek fázni az ujjaim. Az is kezdett kikristályosodni, hogy helyenként durva dagonya lesz, azok a részek, amit megsütött a nap, gyorsan korcsolyapályává alakultak. Az Erdei Faluig Lubics Szilvivel és Gyurival, és Vaczkó Zsolttal haladtam, akivel a Margitán az utolsó km-eken meccseltünk. Szilviék egy kicsit túl mentek az egyik kereszteződésen, én is majdnem mentem utánuk (hiába voltam erre egy héttel korábban :)), de még időben felismertük hogy nem arra van a helyes út. Így pár méterrel eléjük kerültem, és hátulról megérkezett egy idősebb sporttárs, akivel együtt haladtam tovább ahogy beborítottunk az erdőbe. Nem sokkal később a többiek már sehol sem voltak és ketten futottunk együtt. Jó tempóban haladtunk, erősnek is éreztem magam, de a pulzusom alapján vissza kellett volna venni. Nem így tettem. A második frissítő után már egyedül maradtam, bár az addigi társam nem sokkal lemaradva jött mögöttem még a Kustánszegi TSZ-nél is, ahol a 3. frissítőpont volt. Közben sikerült egyet feküdnöm is a legsarasabb szakaszon, kiterültem mint a béka. Paraszánál már tudtam hogy erős volt az eleje, és meglesz ennek a böjtje, de már mindegy volt. Úgy döntöttem, megyek tovább így amíg bírok. Azért az aggasztott hogy még kb. egy 30-as hátra volt. Az újabb erdős szakasz még egész jól ment, most vaddisznókkal sem találkoztam mint előző héten. Aztán Barabásszegtől ahogy befújt a szembeszél, kezdtem érezni hogy közeleg a vég. Ha már az ujjaim nem fáztak, most csináltam magamnak más problémát, nehogy túl könnyű legyen. A frissítőnél meg is álltam kicsit. Innen kezdve egyre gyakrabban nézegettem vissza, hogy mikor fognak hátbacsapni azok, akik okosabban osztották be az erejüket. Tudtam, hogy innen nagyon nagy szenvedés lesz, jobban megszívom mint amikor bringaversenyen rontom el az elejét, hiszen itt nem tudok gurulni. Ezért mindig csak a következő faluig gondoltam előre :) A Kereseszeg-Kislengyel szakaszon már szentségeltem párszor magamban, itt már idegesített a sár, ami miatt néha sétálnom is kellett. A nyílt szakaszokon itt már végig szembeszél volt, hiszen már visszafelé haladtunk Kávásra. A kustánszegi temető előtt láttam valakit előttem a hosszú emelkedőn, és gondoltam hogy futó lesz, mert ahogy felértem, már nem láttam. Na, gondoltam, másnak talán még rosszabbul esik mint Nekem. A gyomrom is kezdett rakoncátlankodni, nem sokat tudott megemészteni abból amit eddig bevittem a kezdeti erősebb tempó miatt. Innen már nem is ettem semmit (mert visszajött volna), és csak vizet/izot ittam a pontokon. A kustánszegi tónál azt mondták 2. vagyok. Persze ezt nem nagyon hittem, de nem is érdekelt, már csak a túlélésért küzdöttem. Németfaluig viszonylag könnyen ment, aztán a lejtő Bödére annyira nem esett jól a gyomrom miatt. Itt is azt mondták hogy 2. vagyok és nézzem csak, ott megy az első. Hu, mondtam de jó, akkor még meg is kell próbálnom utolérni, amihez semmi erőm. Megpróbáltam, de persze nem sikerült, simán haladt úgy mint én a hosszú sunyi emelkedőn a temető mellett. Végül kicsit több mint 5 és fél óra után visszaértem Kávásra és Szilvinek hála azt is megtaláltam, hogy hol az utolsó checkpoint.

Célba érés után kellett egy kis idő meg tea, mire össze bírtam kapni magam. Volt zuhanyzási lehetőség, éltem is vele, ez nagyon jól esik ilyenkor. 2 zsíros kenyér és majdnem 1 tányér gulyás után rendbe is jöttem. Az eredményhirdetésig a versenytársakkal megbeszéltük, kinek milyen kalandjai voltak - több nézőpontból még érdekesebb egy verseny. Hajduska Balázs eltévedt az első helyen haladva, nem is kicsit. Pedig jó nagy előnye volt. Kiderült az is, hogy az addig előttem haladó Nedelka Józsefet a kustánszegi tónál előztem meg, itt Ő is elment a kéken vissza az Erdei Falu felé kicsit. Úgy látszik, itt lehetett a gyenge pont a jelölésben, mert Balázs is itt tévedt el, és még többen mások kisebb-nagyobb mértékben. Végül Pap Gábor előzött csak meg, jó 3 perccel. A jelölés Nekem rendben volt, pár helyen nem pont arra ment a pálya, amerre a bejáráson mentem, de ezeket minden alkalommal észrevettem, szerintem jól ki volt "táblázva".

Összességében nagyon hangulatos kis versenyt hoztak össze Sólyomék. Köszönjük szépen a lehetőséget! A frissítőpontokon is nagyon kedves volt velem mindenki, biztos látták rajtam hogy mennyire végem van. A kupáért és az oklevélért is piros pont jár, igényesen megcsinálták.

Eredmények

Szilvinek gratula a 16km-en elért 3. helyéhez.

Találkozunk a Vértesi maratonon, ahol már okosabban fogok futni, ígérem. Hát még a Mátrabércen, ott egy ilyen hiba végzetes lenne, nem szabad a kelleténél még jobban megnehezíteni a saját dolgom.

Változnak az idők - arccal a terepfutás felé

2011 nem a bringázásról fog szólni Nálam. Legalábbis nem a versenyzésről. Tavaly kicsit sok(k) volt - na nem az edzés, hanem a körülmények. Nem akarom boncolgatni a múltat, sokat okultam belőle. A 2010-es szezon után majdnem 3 hónapig nem is ültem bringán. (A montim még most sincs üzemképes állapotban :)). A pihenőidőben már gondolkoztam a 2011-es lazább szezonon, új kihívásokat keresve. Úgy terveztem, hogy összerakok egy 29er SS-t, és azzal indulok pár maratonon. Meg 1-2 ultrán terveztem indulni. Azóta kicsit átalakultak a dolgok. (Megj.: vicces, hogy amikor 2006 végén először gondoltam arra, hogy összerakok egy 29er bringát, a környezetemben mindenki (kivéve Sanyit) hülyének nézett, ma pedig már boldog-boldogtalan nagykerekűt hajt - Nekem meg még mindig maradt terv szinten).

Nagy baj van velem, akármiről is legyen szó, vagy normálisan tudom csinálni vagy sehogy - "csak úgy valahogy" nem megy. Így rövidebb távú célokat kezdtem kitűzni magam elé. Először volt, hogy készüljünk fel akkor a szilveszteri maratonra normálisan, döntsem meg a korábbi PB-met, fussak 3:30-on belül. Ez sikerült. Közben eléggé megtetszett a futás. Magával ragadott az egyszerűsége. Csak én vagyok és a terep. Ha én nem romlok el, akkor tudok tovább menni. A bringa után valahogy felszabadító volt. Hiába van sár, nem kell másik külsőt felraknom, nem aggódom hogy mennyire kopik a lánc és a fogaskeréksor, hogy mennyi csumma gyűrődik be a teleszkóphoz, rugóstaghoz, forgópontokhoz, mi megy már megint tönkre. Csak leverem a sarat a cipőről és kész. Egyre többet futottam terepen és már nézegettem milyen terepfutó-versenyre vagy teljesítménytúrára fogok ellátogatni. A múltkori bejegyzés végén tervezett Terep Ultra Kupa rövidtávú sorozat első versenyét, a Téli Margita Maratont már le is futottam. Erről fog szólni a post többi része.

Rajtam kívül Szilvi és Matyi is hasonló "agybajjal" küzd, így szerencsére nem egyedül kellett a Gödöllői-dombságba utaznom. Remek szállásunk volt, a rajt/cél-hoz csak pár percet kellett gyalogolni. Este még olvasgattuk az itinert, nézegettük a térképeket és megterveztük hogy ki hol fog eltévedni. Matyinak sikerült is, meg lehet hogy Nekem is egy kicsit. Persze Szilvi, aki a legjobban félt, nem tévedt el :) Reggel úgy nézett ki, hogy elég cudar idő lesz, a korábbi eső után elkezdett fújni a szél, igen kellemetlenül. Sikerült is kicsit túlöltöznöm, de ezzel nem voltam egyedül - Ádám a rajt után nem sokkal megállapította, hogy Ő is így járt. Ugyanis kisütött a nap, és hiába volt mindössze plusz néhány fok, sokkal melegebbnek érződött. Edzői utasításra szigorú pulzuskontroll alatt tartottam magam - kivéve a tényleg meredek saras emelkedőket. Kellett 2 ellenőrzőpont, mire megszoktam, hogy itt bizony pecsételtetni kell. Lubics Szilvinek köszönöm hogy a második pontnál szólt, mert ott úgy elfutottam volna tovább hogy ihaj. Vagyis el is futottam, csak nem fordultam volna vissza :) Utána már időben sikerült előkészítenem a papírt, amit a végén már kézben kellett vinnem, mert a testemből távozó irtózatos mennyiségű izzadtság hatására kezdett szétfoszlani a hátizsák zsebében :) Könnyedén haladtam. A síkabb részeken nem is nagyon értem utol senkit, a néhány meredekebb szakaszon sikerült mindig kicsit felfejlődnöm. Szinte végig voltak a közelemben futó- vagy túrázó társak, így sosem éreztem magam egyedül, könnyebben repült az idő. Ráadásul így annyira nem is kellett nézegetnem a jelzéseket, általában csak mentem a többiek után. Domonyvölgy után aztán újra megelőztem pár korábban már lehagyott emberkét, volt aki kérdezte is hogy vajon eltévedtem-e. Így utólag sem tudom erre a választ. BollaG-nek hála volt Nálam egy Garmin 705, amire rátöltöttem egy trackabee-ről lehúzott track-et, és az alapján jó úton mentem. Lehet hogy a TT útvonal nem teljesen volt ugyanaz mint a futóverseny? Vagy idén valami változott? Ha valaki tudja ezt, felvilágosíthatna :) A footpod szerint 40.56 km-t futottam. Végülis mindegy. Domonyvölgyig elég sok helyen volt sár, utána én már csak 1 részre emlékszem a sárga jelzésen, ahol ez némileg nehezítette a haladást, de igazán nagy problémát szerintem sehol sem jelentett. Gödöllőre visszatérve azért már vártam a végét, főleg hogy lazítani sem szabadott, mert mindig voltak akiket utol akartam érni vagy akik elől menekültem. Végül 3:37:22-vel sikerült finiselni, ami a 21. helyre volt itt jó. Nagyon tetszett a verseny. Ahogy a kerékpározásban, itt is a terep a nekem való, nem szeretem az aszfaltot, sokkal inkább az erdei ösvényeket. A többiek is osztották ezt a véleményt, így biztos ők is futnak még idén párszor hasonló rendezvényen. Hazafelé megfogadtuk, hogy többet verseny után sem ehetünk a Mekiben, az a kaja még ilyenkor sem tesz jót. Matyi, Te akkor már kiszálltál, de itt értesítelek róla :)

Jó, hogy ebben a szakágban teljesen újonc vagyok, így semmi teljesítménykényszerem nincs még, pl. hogy kiket kellene megelőzni, nem ismerem még a társakat. Így tényleg csak magammal versenyeztem. Úgy érzem, hogy most elindultam egy másik úton, ahol még nagyon sok mindent tudok tanulni. Izgalmas lesz. Meg is van a nagy terv a tavaszra: lefutni a Mátrabércet. Durva lesz. Addig pedig bő 2 hét múlva Göcseji Galopp, majd március végén Camelbak Vértesi Terepmaraton. A továbbiakon majd utána gondolkozom. Mindjárt itt a tavasz, tessék mozogni, sportolni!

u.i.: Azért ne aggódjon senki, nem utáltam meg a bringázást, most is a heti edzésadagom kb. felét biciklizés teszi ki, amit nagyon élvezek.

Új kihívások

Ahogy azt már egy korábbi bejegyzésben írtam, 2010-re még a helyi Mountain-Man Marathon 3:30-on belüli lefutása volt a célkitűzésem. Most negyedik alkalommal indultam ezen a rendezvényen, a PB-m 2008-ból származik 3:39:10. Be akartam linkelni az akkori beszámolóm, de kiderült hogy nem írtam :) Bár az idő megszépíti a dolgokat, de szerintem akkor voltam eddigi legjobb futó formámban, és minden emelkedőt meg is tudtam futni, csak a Gógánhegy tetején úgy begörcsöltem, hogy az egyik kerítést kellett támasztanom pár percig :) A versenyre igazából csak 4 hetet készültem edzésterv alapján, de azért már októbertől is futottam heti 2-3 alkalommal, így azért sokkal felkészültebb voltam mint a korábbi években. Az edzések alapján a 3:30-as idő egy viszonylag optimális esetben teljesíthető célnak látszott, pont jó volt ahhoz hogy kihívást jelentsen. A több és céltudatos futásnak köszönhetően sokkal jobban mentek a dombok már a versenyt megelőző hetekben is. Viszont a jobb lábamban valószínűleg csonthártyagyulladás kezdett kialakulni. Ezt Olivér tanácsainak és a terhelés visszább vételének köszönhetően aztán teljesen sikerült elhárítani. A "hazai pálya" előnyét kihasználva volt saját frissítésem is, köszi Sanyi! Még a verseny előtt Lakatos Roli azért próbálta rám tenni a terhet, hogy még esélyesnek is számítok - többek között Ő sem indult. Egy "majd meglátjuk!"-kal azért ezt elintéztem.

Úgy éreztem, elég pihenten állok rajthoz, és ez az első emelkedőn beigazolódni is látszott. Könnyedén haladtam, pulzus is rendben volt. Semmi levegőkapkodás, mégis előzgettem szépen. A Panoráma előtt egy kis mézes tea (ez jelentette a fő energiaforrást), aztán irány lefelé. Valaki a Hoka-m felől érdeklődik, hátra fordultam: Lubics Szilvi volt az. Gyorsan összeismerkedtünk (közös edző, szponzor) és lefelé még kicsit beszélgetni is volt időnk. Ő csak edzésnek indult, de azért eléggé belehasított. Nekem ez a tempó még éppen jó volt, gyorsabban már nem mertem volna futni itt az elején, így nagyjából végig együtt haladtunk Botfáig. A Jánkahegy aljától kezdve a körülöttünk lévő versenyzők kezdtek eltünedezni. Megnéztem az eddigi átlag tempót a Garmin FR60-on, 4:52 volt. Sokat nem eshetek vissza gondoltam, hiszen 5:00 alatti kilométerenkénti átlag kell. Ja igen, még a botfai emelkedő aljában megvolt az első kutyás találkozás idén is, ahol a kutyusra bizony rá kellett szólni hogy ne akarjon most semmit se, mert annyira nem érünk rá - ilyenből volt még pár a későbbiekben. Szilvi még valami betegség utóhatásaival küszködött - de így is nyert :), ezért a botfai faltól kezdve egyedül maradtam. További bizakodással töltött el, hogy ezen a számomra legkellemetlenebb emelkedőn is szépen fel tudtam kocogni és az ezt követő hullámvasút is jól ment. Bozsokban Roland és Csaba tájékoztattak hogy a 4. helyen vagyok, 4:30-cal a vezető hármas után. Tudtam hogy innen kezdődik a verseny, a csácsi hegyen kiderül ha elfutottam az elejét. Nem volt gond, itt sem kellett sétálnom, ment az összes emelkedő, ahogy edzésen. Szabival is találkoztam a felső templomtól lefelé, biztatott, hogy jól haladok. A Parkerdőben Sanyi azt mondta, hogy 2 percre van előttem a 3., amit nehezen hittem, mert úgy gondoltam hogy akkor a parkerdei hosszú egyenesben látnom kellett volna (át kell értékelnem a távolságokat :)). Aztán a Kaszaháza utáni emelkedőn felérve Neszele felé már láttam az előttem haladót. Neszelére beérve mértem egy időkülönbséget - 50mp volt már csak. Itt már szinte biztos voltam benne hogy megfogom, és felcsillant a dobogó reménye (azt nem tudtam hogy kik jönnek mögöttem). Aztán a srác nem fordult le balra a Bútorgyár felé, hiába üvöltöztem utána több alkalommal is, nem hallotta meg. Nem így terveztem megelőzni. A bútorgyári frissítőnél a teázás alatt Sanyi leadta a drótot, hogy Tölli Tamás 2:30-ra megy előttem. A Hock Jánosra fordulva a messzeségben már láttam is előttem. Itt már azért nem úgy haladtam mint szerettem volna, de még nem adtam bele mindent, a gógánhegyi emelkedőtől akartam megnyomni. A Gabonához befordulva kb. 7 perccel voltam a két évvel korábbi részidőmön belül, szóval tudtam hogy most itt jobbat kell mennem mint akkor, vagyis az eddigi tempó jó lesz (látva az átlagtempóm), ha nem kell görcsbe rándulva fetrengenem pár percet. A hosszú meredekre fordulva láttam Tamást, aki már majdnem felért, de gyalogolt. Nekem még ment "futva" ez a rész is, innen már mentem amit bírtam, meg akartam fogni. Eszembe jutott a 2 évvel ezelőtti görcsölés, így azért óvatosan indultam meg lefelé, de most nem volt gond. Az utolsó emelkedőn még mindig jóval előttem volt Tamás, de itt is gyalogolt. Tudtam hogy ha a végén előtte akarok végezni, akkor ezen a felfelén muszáj minél nagyobb előnyt szereznem. Az emelkedő kb. kétharmadánál értem utol, nagyon sportszerűen bíztatott. A tetőn ránéztem az órára és tudtam, hogy most már szinte biztos hogy 3:30-on belül leszek. Az utolsó hosszú lefelén futottam ahogy bírtam, bár itt már vigyáznom kellett, mert egy-egy kisebb görcskezdemény felütötte fejét. Nem mertem hátranézni, csak a Gasparich úton, amikor kicsit megnyugodtam. A Platán soron még azért igyekeztem, itt már belül nagyon örültem. Végül 3:25:50-nel sikerült finiselni, amivel 2. lettem.

A befutót követően a verseny- és csapattársakkal jókat beszélgettünk, kielemeztük a történteket. A 11 km-es távon Szilvi jól futott, és 2. lett a kategóriájában, Andris pedig ismét bebizonyította hogy benne van az őserő. Lenyomtam pár zsíros deszkát és néhány pohár teát, nagyon jól esett! Gratulálok minden teljesítőnek és a rendezőknek is, hogy évről-évre ilyen remek versenyt hoznak össze az év utolsó napjára. Ha egy mód lesz rá, Nálam ez a közeljövőben is fix programként fog szerepelni. Egészségben és sportsikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

A fotókért köszönet Bérces Editnek és Sanyinak.

Az elmúlt időben eléggé megtetszett a futás, fontolgatom is, hogy a 2011-es Terep Ultra Kupa rövid távú sorozatának első két versenyén el kellene indulni.