2014. július 29., kedd

24 solo

Először is, minek írok egy 3 éve elhanyagolt blogba? Végülis azért, mert a jelek szerint több embert érdekel a véleményem bizonyos témákban, mint azt magamtól gondolnám. Úgyhogy most megpróbálok bővebben válaszolni a zánkai 24 órás kapcsán legtöbbször feltett 2 kérdésre.

Hogy érzem magam egy 24 órás alatt, mi játszódik le bennem? Hullámhegyek, hullámvölgyek, izomfájdalom, stb. Mit eszek, iszok?

2010-ben indultam utoljára 24 órás versenyen. Azon a bizonyos saras csillebércin, amit 17 óra után félbe kellett szakítani, mert járhatatlan lett a pálya. Tehát igazából 2009-ben Tauplitz-ban mentem utoljára 24 órát. Ott 3. lettem, főleg kellemes emlékeim vannak arról a versenyről - mondjuk ezek nem igazán az első 12 órához kapcsolódnak, amikor szakadt az eső :)
Azóta bizonyára megkoptak ezek az emlékek, hogy milyen is tud lenni egy 24 órás műszak a nyeregben, mert idén 2 hét különbséggel 2 versenyt is bevállaltam. Két hete (július 12-13) egy számomra szokatlan műfajban, országúton álltam rajthoz a Hungaroringen. Számítottam rá, hogy meleg lesz, de arra nem hogy ennyire. A mezen keresztül leégtem. Már 4 óra után tiszta só volt a ruhám, meg is fordult a fejemben, hogy ki kellene csak állni. Aztán arra gondoltam, hogy két segítőm - Szabi és Tibi - még meg sem érkezett, egyedül Sanyi tartja a frontot, hogy állhatnék ki. Szóval ilyenkor sem csak magamért megyek, hiába egyéni versenynek hívják. Ha már valaki a szabadidejét arra áldozza, hogy segít nekem az ilyen őrültségeimben, akkor a legkevesebb, hogy én is mindent megteszek, ami tőlem telik. (Emlékszem, az első solo 24 órásomon 2008-ban is csak azért nem adtam fel 10 óra után, mert egyszerűen nem tehettem azt meg a segítőimmel, hogy csak azért mert kicsit fáj, kiállok). Ki is húztam így estéig, aztán az éjszaka során rendbejöttem, és fel is küzdöttem magam a 2. helyre. A végül győztes Pályi Csabát esélyem nem volt megfogni, durván küldte. Úgy ment a bolyokkal, mint ha csak egy sima mezőnyversenyen lennénk. Nekem csak a saját tempó ment. A 2. helyet azért sikerült megőriznem Pájtli Péterrel szemben, bár a verseny végére újra rendesen kikészültem a melegtől. Viszont ekkor sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg nem kellene Zánkán indulni 2 hét múlva.
A zánkai 24 óráson már számítottam arra, hogy fogom érezni magam a melegtől. Nekem jobban fekszik a tavaszi, őszi időjárás általában. Be is jöttek a számításaim. Így fejben könnyebb volt ezt kezelni, és kisebb lett a hullámvölgy, nagyobb a hullámhegy. 24 órás végét - utolsó 6 óra - ennyire még nem bírtam jól. Így végül egész meggyőző előnnyel sikerült első helyen célba érnem Szabó Attila és Kakas Laci előtt. Mtb-n előbb jönnek az izomfájdalmak mint országúton és elérkezik az a pont is, amikor már nem nagyon akarok a nyeregben ülni. Ezekkel, ha bekövetkeztek, nem nagyon lehet egyebet tenni, mint elviselni. Persze egy esetleges sérülést nem szabad kockáztatni! Nekem ezek "csak" kellemetlenségek szoktak lenni, amik nem rosszabbodnak, de folyamatosan jelen vannak.
Az erőbeosztásról: Ilyen hosszú versenyeken megpróbálok csak magammal foglalkozni és kizárni a versenytársakat. Főleg az elején. Csak a második félidőben szoktam azzal foglalkozni, hogy milyen helyen állok, kivel kell veresenyeznem. Magamból így tudom, kihozni a legjobbat, ha minél egyenletesebb tempót megyek, és az elején nem durrogtatom el a puskaport. Amiből nincs olyan sok, mert én a dízel típus vagyok, nem a turbós benzines :) Persze a lassulás így is elkerülhetetlen és túl lassan sem szabad kezdeni. A megfelelő tempó eltalálásához kell a tapasztalat. Nekem a terep sokkal jobban feküdt mint a Hungaroringes körözés, mert itt csak a saját képesség számít, be kell állni a tempódra és nyomni. Országúton pedig bolyozni is kellene tudni, amit én nem bírtam sokáig.
Érdekes, hogy mennyire megváltozott az ízlésem azzal kapcsolatban, hogy miket tudok megenni, meginni egy ultraverseny során. Korábban egész sokáig tudtam menni sportitalokkal, zselével. Most ezt kb. 3 óráig bírom. (Egy hosszútávú maratont mégis végig tudok küldeni ilyeneken, pedig az 4-5 óra). Hozzá kell tennem, hogy az utóbbi években edzés közben sem viszem túlzásba ezeket. Egyedül a High5 Zero-t fogyasztom rendszeresen. Szóval pár óra után nekem a cukros üdítők és mint idén kiderült az ízesített alkoholmentes sörök csúsznak! Pedig ezeket sem fogyasztom normál esetben. Na jó, a sör azért egy-egy forró nyári napon tekerés után nagyon jól tud esni. Ezekben van bőven cukor is, olyan sokat már nem kell mellé enni. Na, nem mintha a kaját annyira kívánni szoktam volna egy idő után. Ilyenkor nincs már könnyű dolguk a segítőimnek, hogy belém diktálják. Most (is) ezt Dia nagyon profin megoldotta - megettem jó néhány melegszendvicset :) Azt kell enni, amit kíván az ember, különben nem fog lemenni. Persze bizonyos keretek között lehet csak táplálékot választani, hiszen fontos, hogy azt a mennyiségű szénhidrátot, ásványi anyagokat, fehérjét bevigyük, ami kell a folyamatos működéshez.

Milyen volt össztelóssal menni? Mennyiben érzem másnak mint a merevfarút, jobb-e,...?

A Specialized Hungary és a GreenZone kerékpárbolt jóvoltából lehetőségem volt egy Specialized Epic Comp Carbon kerékpárral versenyezni, amit a saját alkatrészeimmel szereltem fel. Köszönöm!
2008 és 2011 között össztelós bringákkal versenyeztem, így nem volt teljesen ismeretlen számomra az érzés. Utoljára 2 és fél szezonon keresztül egy Specialized S-works Epic 26-os bringám volt. Amikor ezt 29-es merevfarúra cseréltem, akkor úgy gondolkoztam, hogy maratonozáshoz nem kell fully, ultrázni meg nem akarok. Azóta nem is ultráztam. Illetve volt egy Salzkammergut Trophy A táv és 2 db 10 órás verseny, amit lenyomtam merevvel. Viszont egy 24 órás azért más. Főleg ha tényleg terepen megy, nem csak a nevében mtb verseny. Úgy gondoltam a tapasztalataim alapján, hogy ide nekem biztosan kell és előny az össztelós. Jól is gondoltam. A verseny előtt csak néhány alkalommal tudtam kipróbálni, finomhangolni a 29-es Epic-et. Elől 1 tányérral szereltem fel és mivel a 32-es tányér csak az utolsó pillanatban érkezett meg, átmenetileg kénytelen voltam összerakni 38-asssal. Az egyik próbakör alatt aztán rendesen meglepődtem, amikor egy olyan köves emelkedőt kitekertem ülve így, ahol a merevfarúval kistányéron szoktam botladozni felfelé. Ez azért erősen elgondolkodtatott arról, hogy maratonozni nem kell-e nekem fully. A lankásabb fel- és lefeléken illetve síkon, ahol ráz az út, ott emlékeztem, hogy jobb az össztelós. Terepen az én stílusomhoz - többnyire ülve viszonylag alacsony fordulattal folyamatosan tekerni - ez a bringa ideális volt. Simább (aszfalt, döngölt földút) részeken viszont előszeretettel megyek kiállva is a nyeregből. Ezzel sem volt gond, a Brain miatt nem pogózott a bringa hátulja. Az eleje meg a Fox Terralogic villa miatt nem :) A 24 óráson is jó darabig (14-15 óra) kényelmesen éreztem magam, könnyen mentem ülve mindenhol, úgy éreztem, hogy sok energiát tudok megspórolni ezzel. A végén persze már majdnem mindenem fájt, ahogy annak lennie kell. A verseny közben a teleszkópot és a rugóstagot is még puhábbra állítottam, ahogy már kezdtem a kezdeti kényelmes beállítást is keménynek érezni. Úgy gondolom, hogy maraton távig azért elég a merevfarú is, főleg ha csak 1 bringám van. Mert a karbantartásigénye egy fullynak lényegesen nagyobb. Ha pedig szinte minden nap edzeni szeretnék vele, akkor nem állhat szervízelésre várva hosszabb ideig. Ugyanakkor 24 órás montizáshoz nekem nagyon hasznosnak bizonyult - ahogy eddig is - az össztelós. A másik mellé :) Meg tényleg nem mindegy, hogy milyen a pálya. Az osztrák stílusú pályákon, ahol a mászások kifejezetten hosszúak és szinte kizárólag aszfalton és dózeren vezetnek, oda ideális egy könnyű merevfarú gép. Amennyiben viszont rendes terepről van szó - most visszaülve egy számomra ideális össztelósra - úgy gondolom, hogy mindenképp ilyennel mennék, ha a lehetőségeim engedik. Lehet, hogy még maraton távon is.
Kellene-e nekem ez a bringa? Nem. Viszont a 2014-es verziója igen :) Egyetlen gondot számomra a kipróbált kerékpáron a kulacstartó, illetve a második kulacstartó hiánya okozta/okozná. Nem vagyok camelbak-es típus, nagyon nem. Nekem a kulacsok váltak be, nem szeretek úgy tekerni, hogy pakkot viszek a hátamon, hát még versenyezni... Anno a 26-osról 29-esre váltásnál az össztelóst könnyen kizártam, mivel nem is volt olyan típus, amin 2 kulacstartó lett volna. Erre pedig nekem szükségem volt, van és lesz, mivel pl. egy maratonon nincs minden frissítőponton emberem :) Megjegyzem, hogy egy ilyen körözős versenyen mint a zánkai 24 órás is volt, elég 1 kulacstartó is. Nem is volt most ezzel semmi gond, de azt a luxust végképp nem engedhetem meg magamnak, hogy legyen egy ilyen bringám csak és kizárólag az efféle körözős ultra versenyekre :) Továbbá a 2014 előtti Epic-eken az az 1 kulacsatartó is annyira lent van (nem fér el a rugóstagtól máshogy), hogy fél literes kulacs használata esetén már problémás volt annyira lenyúlnom, hogy könnyen elérjem azt. A Specinél aztán az idei Epic modelleknél nagyon innovatív módon megoldották ezt a problémakört. Ezek szerint más is látja így a kérdést :) Azt hiszem, hogy itt már nem lenne kifogásom.

2011. augusztus 22., hétfő

Trans Hungária Maraton 2011


Bár még az XCO OB-ról sem fejeztem be a beszámolóm, ezt most megírom, amíg frissek az élmények. Összességében egy nagyon jól szervezett versenyen vagyok túl, messze felülmúlta minden várakozásom. Bevallom, voltak kétségeim afelől, hogy fogják a szervezők megoldani a rájuk váró feladatokat, de Nálam majdnem ötösre vizsgáztak.



Az előzményekről... Kora tavasszal még Szabi tette a bogarat a fülembe, hogy nincs-e kedvem elindulni ezen a versenyen. Akkor még különösebben nem foglalkoztam vele, mondtam is, hogy előbb hadd fussam le a Mátrabércet, aztán majd meglátjuk mi lesz. Utána az XCO OB volt a fő cél, ami "kicsit" más stílus mint egy 4 napos maraton. Júliusban már éreztem magamban az affinitást arra, hogy elinduljak a THM-en, de csak akkor ha lesz support, ugyanis az egyes szakaszok céljába át kellett volna vinni az autót. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindenre fel kellene készülni (tartalék alkatrészek, esetleg bringa). Szilvi aztán nyert Nekem egy nevezést a 24 óráson :), így beneveztem, mondván hogy ha nem jön senki segíteni, majd nem indulok el és akkor sem bukunk semmit. Sajnos Tibiék nem értek rá, rajtuk kívül meg tudtommal nem igazán akart volna jönni senki. Ebben jó lenne fejlődnie a csapatnak. Mondjuk nem nagyon szeretek kérni senkitől semmit, csak ha nagyon muszáj :) Kicsit felhúztam magam, és a végén úgy döntöttem, hogy akkor elmegyek egyedül sátorral, aztán majd lesz valami. Szabi így is támogatott, köszönöm szépen. Végül az utolsó pillanatban elrendeződött nagyjából minden a szállásokkal kapcsolatban Zsókának köszönhetően. Így a verseny 4 napját a Bringabandásokkal töltöttem. Nagyon sokat segítettek, köszönöm Nekik. Így tulajdonképpen a tekerésen kívül az evés-ivás és a pihenés mellett már sok mindent nem kellett elrendeznem. Örülök, hogy megismerhettem, akiket még nem ismertem korábban.


És akkor a versenyről.

Első nap: Ez szinte úgy ment ahogy a nagy könyvben meg van írva. A Garmin-om a feladott csomagban maradt, így kénytelen voltam teljesen érzésre menni. Az elején nem lőttem el a puskaport, és a végére is jó erőben voltam. Folyamatosan szedtem le az embereket. Egy kis időre felszálltam a Grósz Béla-Melts András vonatra (technikai probléma után értek utol), ez olyan lendületet adott, ami kitartott a célig. Előttem még Tóth Rajmundnál volt meg ugyanez a lendület, mert stabilan tartotta vége felé az 1p távolságot. Sajnos eltévedt a végén, pedig először azt gondoltam, hogy én mentem rossz felé Kis Józsival együtt.

Második nap: A szakasz eleje nagyon könnyűnek tűnt. Úgy éreztem, mintha a többiek nem kezdenének annyira be. Már az elején Rajmunddal mentem együtt, és elég jó helyen is voltunk. Felfelé kicsit erősebb volt Nálam, lefelé meg én haladtam jobban. A Kékesen felért Baros Bálint, innen vele mentem végig, nagyon jó volt, hogy húztuk egymást. Főleg aszfalton lefelé segített sokat, ahol Nekem nem volt elég az áttételem. Köszönöm Neki! Több embert sajnos már nem sikerült utolérnünk, az utolsó 40-ben egy-két rövid emelkedő volt csak.

Harmadik nap:Vas Peti a szakasz elején azt mondta, hogy ez lesz az én napom. Gondolom, feltűnt Neki, hogy könnyedén tekerek. Jól is ment. Felsőtárkányban Adrienn feladta az életmentő kólát :) Ezt követően utolértem Bálintot Dénes és VasP társaságában. Innen együtt mentünk egy darabig, ez Nekem jól esett, de láttam, hogy Bálintnak gondjai vannak. Peti lefelé támadásba lendült és szerette volna, ha én is így teszek :) Mondtam, hogy mivel Bálint tegnap sokat segített, nem megyek ellene. Tudom, hogy a kerékpársport nem szeretetszolgálat, de mi nem vagyunk profik és ezt így éreztem helyesnek. Peti és Dénes ellépett, én pedig Bálinttal maradtam a táv hátralevő részére. A pálya utolsó singletrack-je volt a legjobb :) Jó erőben éreztem magam, reméltem hogy ez kitart már a verseny végéig. A befutót követően a diósgyőri Várfürdőben hédereztünk a vacsoráig.

Negyedik nap: Ide jutott minden izgalom. A harmadik etapon Szalay Peti nagyot ment az első két nap betlije után, így ~2 percre feljött mögém az összetettben. Igazából 1 fillért nem adtam volna azért, hogy ez az előny megmarad, és 3. leszek, de persze arról szó sincs hogy feladtam volna. A rajt után egy darabig mentem az első bollyal, aztán Szalay Petivel egyszerre leszakadtunk. Innen tettem a kereket rá. Ő pedig próbált lerázni. Olyanokat rántott, hogy azt hittem, kiugrik a szemem. Az aszfalton fénysebességgel értük utol a Tóth Rajmund, Kis Józsi, Horváth Attila csoportot. Attila is segített Petinek, de itt még tudtam reagálni. A bányánál kezdődő emelkedőn aztán már nem. Kicsit visszavettem, így a többiek is elmentek. Mire sikerült regenerálódnom a bekezdésből, felért Dénes. A tempója pont jó volt, így mentem vele. Amíg össze nem szedett a racsnim egy fél rétet, mert ekkor meg kellett állnom takarítani. Annyira sikerült is, hogy csak az alsó 2 fokozat hiányzott már. Persze közben többen közelebb kerültek. Így elvergődtem még egy szűk 10 km-t a frissítőig, ahol egy földön talált jégkrém-pálcikával kezdtem meg a 13-11-es fogaskerekek takarítását. Szerencsémre egy kedves hölgy hozott egy kefét, így sikerült újjá varázsolnom gyorsan a racsnit. Közben elment mindenki. A következő emelkedőn sikerült visszaelőznöm őket, itt már velem volt az erő. Az egyik hosszú köves lejtőn láttam, hogy Szalay Peti és Horváth Attila defektet szerelnek. A frissítőn tankoltam, aztán irány az utolsó 15 km, mentem amit bírtam. A végső mászás előtt elnéztem a rajzot, és elmentem egy zsákutcába (visszanéztem, ezzel több mint 5 percet veszítettem). Nem kicsit káromkodtam, meg nem is halkan. Fogalmam sem volt, hogy Peti megelőzött-e, és a pályabiztosítók sem tudtak ennek kiderítésében segíteni. A bicikliúton is mehettem maxon. Végül jó pár helyet és percet buktam ezen az etapon, de a lényeg, hogy Peti még utánam ért be, Ő is eltévedt ugyanott. Így sikerült megtartani a 3. helyet :)



Pár észrevétel, megfigyelés:


  • Az én stílusomhoz úgy néz ki, tökéletes a merevfarú 29er. Maratonra kell egy kicsit combosabb áttétel. A 33-11 néha nem volt elég. Azt hiszem, újra eladó az Epic-em :)

  • Pörgetve nem tudok haladni, csak tartalékolni :)

  • Számomra meglepően jó állapotban voltam végig. Sokkal kevésbé voltam elfáradva, mint ha ugyanezt az edzésmennyiséget napi 8 óra munka mellett kellett volna végrehajtani egy héten. Nekem ez egy aktív pihenés volt. A lábaimban sem éreztem fáradtságot, kivéve az utolsó nap után - lehet hogy itt is csak azért, mert ekkor nem vettem már fel a kompressziós szárat :)

  • A bringám is jól bírta a kiképzést, semmi nem romlott el rajta. Úgy nézem, ismét jó volt az alkatrész választás. Ennek most nagy jelentősége volt, hiszen csak a legszükségesebb pótalkatrészeket és szerszámokat tudtam magammal vinni.

  • Nagy szerencsénk volt az időjárással. Ha sár lett volna, az első és utolsó szakasz biztos, hogy nagy szívás.

  • Jól mentek a lefelék. A gyorsak is, de főleg a kicsit technikásabbak - igaz ebből nem volt túl sok. A Bükk maratonos gyengélkedés után valószínűleg a megfelelő guminyomás meglelése volt a kulcs.

  • Füldugóval nagyon jót lehet aludni :) Most próbáltam ki először.

  • A szervezés szerintem nagyon jó volt. Köszönjük szépen! A pálya kijelölés az első szakaszon néha nem volt az igazi, a többin már nem volt gond. A kaja is teljesen rendben volt, pedig én nem kicsit vagyok finnyás. Két kisebb észrevételem van csak. A visszaszállítással kapcsolatos kavar nem kellett volna: vasárnap lesz, szombaton lesz, mindkét nap lesz, ráadásul még a verseny közben is változik. A szakaszok eredményhirdetését szerintem nem este 9-kor kellett volna tartani, ilyenkor már a többség pihenni szeretett volna.

  • A legnagyobb tiszteletem azoké, akik tök egyedül eljöttek, mindenről maguk gondoskodtak és úgy elvertek hogy, csak na! Hauser Tamás, Matusek Róbert és Szalay Peti (Ő is erősebb volt). Jó lenne, ha én is fel tudnám így fogni, de valahogy nem megy.

  • Örülök, hogy végül ezt a versenyt választottam, és a kisebb nehézségek ellenére belevágtam. Remek teszt volt, hogy miként is bírom a többnapos gyűrődést. Köszönöm mindenkinek, aki segített!


2011. július 19., kedd

Az egyik legfontosabb "alkatrész"

Mavic Fury saját talpbetéttel

A cipő. Bringán a nyergen kívül ez a másik kapcsolódási pont, ahol nagyon fontos, hogy a hozzánk legjobban illeszkedőt találjuk meg. Rám is igaz (volt) az általános tapasztalat, miszerint az emberek nagy része túl kicsi cipőt hord. Kellett egy pár év, mire megvilágosodtam. Ebben valószínűleg az is nagy szerepet játszott, hogy futni kezdtem és ott a kicsi cipő hamar problémákat okoz. Utána meg már megszokták a lábaim a tágasabb lábbeliket. Mivel futásnál a cipő az egyetlen kapcsolódási pontunk, így itt ennek még nagyobb a jelentősége. Nekem a megfelelő cipőhöz kellett a személyre szabott talpbetét is, hogy teljes legyen az öröm.


Amikor már rendszeresen többet bringáztam (2008-2009), feltűnt hogy valahogy nem az igazi a lábam (főleg a jobb) és a pedál közötti interfész. Ez igazán zavaró egy-egy keményebb edzésblokk végén szokott lenni, amikor már enyhén szólva nem voltak a topon a lábaim. Próbálkoztam néhány talpbetéttel, másik cipőket is kipróbáltam. Kezdtem egyre jobban beleásni magam a bike fitting témakörbe. Végül aztán elmentem szakemberhez, aki azóta több remek talpbetétet is készített Nekem. Köszi mindent, Ottó. Az első vizsgálatkor készített talptérképből szinte teljesen pontosan megmondta hogy milyen gondjaim vannak (és lehetnek majd). Azóta sokat javult a helyzet. A bringás cipőmbe készült talpbetét az ekkor használt cipőmbe nem fért bele rendesen. Vagyis a lábamnak nem maradt már elég hely :) Ugye-ugye a túl kicsi cipő. Miután sikerült megfelelő méretűre váltanom, korábban soha nem tapasztalt kényelmet élvezhettem.


Mikor nekiálltam tavaly ősszel többet futni, rögtön jelentkeztek a boka és lábfájások, vízhólyagok.
Hoka Mafate saját talpbetéttel
Itt látható az ekkor készült futóbetétem az aktuális cipőmben - szép színes. Miután elkezdtem használni, Ottóval többször konzultáltam, hogy mik a tapasztalataim, milyen kisebb gondjaim vannak még, és ezek alapján párszor hangolt még rajta egy picit. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy pl. minden gond nélkül tudtam teljesíteni a Mátrabércet, míg korábban a Szilveszteri hegyi maraton lefutása minden alkalommal okozott pár kellemetlenséget. Nem mellesleg az edzéseken sem volt soha semmi bajom ezután.


Persze, akit az Isten is bringára teremtett, annak valószínűleg mindegy, hogy milyen cipőben teker, mert nincs semmi gond a lábtartásával. Ugyanez igaz a futásra is. Csak jobban elbeszélgetve sok emberrel, többször is hallottam már hogy itt fáj, ott fáj, ami a nem megfelelő kerékpár-beállításon túl ebből is adódhat.


Ha mélyebben érdekel a helyes kerékpár-beállítás, látogass el Steve Hogg weboldalára. Ez egy nagyon jó kiindulópont.


Az első kerékpáros cipőm: Sidi Bullet 2 (2005-2010)
Az első montis cipőm: Sidi Bullet 2


Hoka Mafate: egy új barátság kezdete :)
Hoka Mafate: egy új barátság kezdete :)

2011. július 4., hétfő

A birodalom visszavág



Egy héttel a Tamási XCO kupafutam időpontja előtt kiderült, hogy a verseny elmarad. Ezt inkább nem is kommentálom. Így maradt a Duna Maraton középtáv. Utolsó pillanatban beneveztünk, és szombaton irány Visegrád - ismét Sanyi és Tomi társaságában. Ráhangolódásként megnéztük a kanadai XCO világkupát, ezzel le is tudtam a mobil netem havi adatforgalmát. Még két Gábor (Bolla és Derva) csatlakozott hozzánk a szálláson - volt reggel forgalom a budin :)


Nagyon nem melegítettem be a versenyre, mert fél órát kellett a rajtban állni. Még így is, hogy szerintem időben odamentem, sikerült jó hátulról indulni. Később kiderült, hogy ezen nem múlt semmi. Rajt után próbáltam előre törni kicsit, de nem nagyon akart sikerülni. A lábaim az első hosszú emelkedő elején már mintha kőből lettek volna, nem akartak forogni. Pulzus sem ment fel rendesen, valahogy nem volt meg a lendület. Itt még bíztam benne, hogy csak az első emelkedő esik rosszul és majd rendbe jövök, mivel az a fajta vagyok, akinél a motor lassan éri el az üzemi hőmérsékletet. A megváltás aztán csak nem akart jönni, így kénytelen voltam elkönyvelni, hogy ma Nekem itt nem osztottak lapot. Így aztán beálltam egy olyan tempóra, ami "nem fájt" és így szépen végigtekertem a távot, hogy legyen legalább edzés értéke, ha már ide eljöttem. Így is utolértem pár megfáradt sporttársat a táv második felében. Tomi jól ment, gratula Neki! Meg Zsének is, aki a verseny előtt elmondta a tuti "receptet", hogy kell versenyre készülni :) A pálya Nekem továbbra is a kedvencem a hazai maratonok között. Ez a középtáv is élvezetes, de azért remélem lesz még 100 km-es hosszú a jövőben.


Bízom benne, hogy a sorozat következő része A jedi visszatér lesz :)

2011. június 28., kedd

Ezt is megértük...


Gáborok :)

Sikerült megnyerni a Crosskovácsi Maraton középtáv felnőtt férfi kategóriáját :) Ez többek között Nekem is elég meglepő volt.


A Mátrabérc után úgy döntöttem, hogy az izületeim kímélése érdekében, hogy még sokáig tudjak futni, visszaveszek a terhelésből, és csak heti 1-2 alkalommal fogok futócipőt húzni. Viszont a montizáshoz megjött a kedvem már a vonyarci edzőtáborban április elején, így azt találtam ki, hogy megpróbálok felkészülni az XCO OB-ra a másodosztályban. Ez most hazai pályán lesz, így duplán jó lenne egy nagyot menni - persze csak ha nem lesz sár :) Idén nincs olyan sok kilométerem mint kellene, de ekkora távhoz elég kell hogy legyen az állóképességem. Viszont gyorsulni kell, olyan tartományokban edzeni, amiket az elmúlt években nem gyakoroltam. Olivér is rábólintott, és helyenként bizony igencsak kemény edzésnapokat írt - legalábbis Nekem kemény volt.


Első tesztversenyként a Crosskovácsi középtávot néztem ki, hogy lássam mennyit ért a másfél hónap "gyorsítás", és számít-e valamit hogy a korábbi versenysúlyomnál könnyebb vagyok 2-2.5 kg-mal. Sanyival és Tomival péntek délután leutaztunk és elfoglaltuk pazar szállásunk. Nagyon jó volt, hogy a verseny reggelén 9-kor keltünk ki végül az ágyból a 10:30-as rajthoz :) Sokat nem melegítettünk, úgyis állni kell a rajtban jó pár percet, és inkább próbáltunk jó helyre beállni. Ez egész jól sikerült is. Rajt után próbáltam a mezőny elejében helyezkedni, hogy terepre fordulva ne akadályozzanak olyan sokan. Az első emelkedőn a pulzus az egekben, a tetőn kicsit vissza is vettem, mert úgy láttam hogy azért ez az intenzitás végig nem fog menni, így inkább megyek saját tempót. Páran elmentek még a kastélyparkból kivezető részen, de nem izgattam magam, mások már itt elfáradtak. Közben folyamatosan értük utol az előttünk 2 perccel rajtoló hosszútávosokat, így mindig volt valaki látótávolságban ami plusz motivációt adott. A síkabb részeken igyekeztem jó emberre rakni a kereket, és kicsit pihenni - bár ez nagyon azért nem sikerült. A Kutya hegyre felfelé értem utol Sanyit. Azt hittem, előbb meglesz, de utána mondta, hogy Ő is bekezdett :) Tájékoztatott hogy szerinte az első 15-ben vagyok, úgyhogy menjek csak. Telki előtt Vizdi ért utol lefelé, próbáltam menni vele, ellesni Tőle a trükköket. A budejenői frissítő után egy meredek aszfaltos emelkedőn mentünk ki a városból, itt döntöttem úgy, hogy na akkor innen tényleg elkezdek menni amit bírok. Anna-lakig Vock Balázst értem utol, és a Nagy kopaszra már full gázon mentem. A tetőre megfogtam a Cser Gábor, Ibrányi Attila kettőst, és igyekeztem is otthagyni őket. Gábor jött velem, és jó darabig húztuk egymást. Úgy éreztem, hogy jól haladunk, de fogalmam sem volt hogy hányadik helyen vagyunk. Gábor szerint elég elől voltunk - igaza volt :) Végül Ő is leszakadt rólam, és a célig még pár embert sikerült beelőznöm a különböző távokról. (Utólag visszaemlékezve itt szedtem le Soltész Gábort is, aki mint később kiderült, addig vezette a felnőtt kategóriát). Beértem a célba, eléggé elfáradtam. Kicsit kifújtam magam, aztán jött Tomi - aki 6. lett rövid távon a felnőttek között - és mondta hogy jó elöl jöttem be. Megbeszéltük, hogy milyen jó is ez a középtáv Nekem, mert nem kell tartalékolnom úgy mint a hosszún, ahol valószínűleg túl óvatosan szoktam kezdeni. Elmentünk rendbeszedni magunkat, és később visszamentünk megnézni az eredményeket. Ekkor derült csak ki számomra, hogy első lettem, abszolútban pedig hatodik. Tomi szidott is, hogy most miattam kell ittmaradni tovább, pedig úgy számítottuk hogy Sanyi lesz a "bűnös", aki még ekkor kint volt a hosszún :) Nem mondom, jó érzés volt a dobogó tetején állni. Talán még jobb lett volna ha legalább a verseny vége felé tudom hogy mi az ábra. Mondjuk így legalább nem tudtam elizgulni :). Végre ez is összejött, éppen amikor egyáltalán nem számítottam rá, csak bringáztam egy jót. Hiába, Mika is megmondta, hogy "Relax, take it easy"...

2011. június 14., kedd

Balaton kör

A helyi országútisok minden évben körbe bringázzák a Balatont. A korábbi években már párszor megfordult a fejemben, hogy el kellene csak menni velük, de versenyfelkészülés meg egyéb hülye kifogásokkal meggyőztem magam hogy mégse. Idén ez változott. Zóka úr ahogy megígérte, értesített a rajt időpontjáról, így Pünkösd vasárnap 6:00-kor ott voltam a Dísz téren. "Újoncként" muszáj volt pontosan érkezni. Nálam korábban csak Kámán Zoli volt ott, kicsit már hitetlenkedett hogy biztos jó helyen és időben vagyunk-e :) Azért negyed 7-re már tizen voltunk és el is indultunk Bak irányába. Nagyon helyesen nem a széttúrt 76-oson mentünk, és alig volt így hosszabb az út. Ez a kör kicsit hosszabb mint ha csak "simán" körbe tekernénk a Balatont, mert Zegről le kell jutni illetve haza is kell valahogy evickélni. A Garmin-om szerint 288 km volt összesen.


Út közben 3 kisebb pihenő volt, ahol volt lehetőség megtölteni a kulacsokat és szusszanni egy kicsit. A bő folyadékra szükség volt, igencsak meleg volt egész nap. Persze inkább ez mint a szakadó eső :) Mi az északi parton kezdtünk, hogy lehetőleg elkerüljük a nagy forgalmat. Ez a számítás be is jött, csak az északi part végén jöttek kicsit sűrűen az autók. Balatonkenesén egy hosszabb pihenőt is beiktattunk, és nyugisan megebédeltünk. Itt találkoztunk a másik csapattal is, akik a déli parttal kezdtek és abszolút túratempóban tervezték a napot. Apropó, tempó. Mi kicsit 30 feletti átlagot mentünk, ez Nekem végig kellemes volt. Teljesen más így bolyban menni mindenesetre, jó volt ezt is megtapasztalni. A sebességet nem lehet összevetni azzal, amikor egyedül megy az ember - de a wattot sem :) A folyamatos energiapótlásra odafigyeltem, nem most akartam kikísérletezni hogy mi az a minimális kaja, amivel végig bírom megborulás nélkül. Nem is volt semmi gubanc, az állóképességem azt hiszem nagyjából rendben van. Hogy sikerült-e valamit gyorsulnom az elmúlt másfél hónap edzéseinek hatására, az remélhetőleg a héten kiderül.


A legjobb az egészben a társaság volt. Megismertem pár új embert is: Kovit, Nyakit, Csabát, Zsoltit, és nagyon jó sztorikat hallhattam, amiken be***rtam a röhögéstől. Kösz a lehetőséget, srácok!

2011. május 11., szerda

Mátrabérc Trail - pipa


Ahogy a cím alapján kitalálható, sikerült teljesíteni a tavaszi kihívást. Az időeredmény azért rendesen gyengébb lett, mint amire számítottam. Viszont ami a legfontosabb, sikerült egy nagyon jólesőt futnom a Mátrában, olyan terepen, ami felénk nagyon nincs. Végig jól éreztem magam és a versenyt követő napokban sem volt Terminátor járás, sem bármilyen más kellemetlen fájdalom. Lehet, hogy jobban kellett volna igyekezni. Na, majd legközelebb.


Április 29-én, a versenyt megelőző napon utaztam le Szurdokpüspökibe. Egyedül mentem, így volt időm gondolkodni az úton. Persze azért a vezetésre is figyeltem. A szállás elfoglalását követően még tanulmányoztam kicsit az autóm biztosítéktábláját, és meg is találtam a szivargyújtó probléma okát, ami most már sokadszorra keseríti meg az életem. Még este sikerült átvenni a rajtszámom is. Előkészítettem a másnapi felszerelést, és 10 óra után nem sokkal már aludtam is. Versenyek előtt nem szokott mindig ilyen jól sikerülni az alvás. Furán is éreztem magam már a megelőző napokban is - nyoma sem volt a versenydrukknak. Valami érdekes nyugalom szállt meg, nem is igazán tudtam versenyként tekinteni a Mátrabércre. Lehet, hogy a két héttel korábbi TT-n kellett volna inkább indulni. :)


A derbi reggelén busszal átvittek minket versenyzőket a siroki rajthoz. Felszállás előtt még riogattak, hogy Gyöngyöspatán megyünk keresztül, ahol mindenkit egyenként ellenőrizni fognak. Mondtam hogy az jó, mert személyi nincs nálam :) Aztán végül csak felnézett az egyik biztos úr a buszra és gyorsan megállapította hogy nem jelentünk veszélyt. Mivel a terepfutó társaságból nem nagyon ismerek senkit, meg amúgy is nagyon könnyen barátkozó típus vagyok, ezért az úton csak hallgattam a sztorikat, poénkodásokat, rémtörténeteket. Időben megérkeztünk Sirokba. Rövid készülődést követően, nem sokkal 9ó után aztán elrajtoltunk.


Nem igazán esett jól az elején a mezőn futás. Fájt az achillesem is (mintha be lenne kötve ott a lábam), de tudtam hogy ez majd elmúlik. El is múlt rövidesen. Ahogy befordultunk terepre és elkezdődött a mászás, lassan előzgettem. Nem foglalkoztam senkivel, csak a magam tempójában nyomtam. Előre megbeszéltem magammal, hogy a Muzsláig csak szép nyugisan fogok menni, ha ott még marad erőm, akkor a végét megpróbálom megnyomni, de semmiképp nem készítem ki magam már az elején. Egy rövid meredek köves lefelén elkezdett rosszalkodni a bal térdem. Ez a probléma már korábban 1x felütötte a fejét, de reméltem hogy nem itt fog újra előjönni. Hát előjött mégis. Itt úgy döntöttem, hogy a lefeléket csak szép nyugisan kocogom innentől, mert különben végig sem fogok érni, hiszen még 10 km-nél sem voltunk ekkor. A meredek felfeléken pedig gyalogoltam, tartottam tőle hogy mi lesz később, ha erőltetem a futást mindenáron. Meredek felfeléből pedig nem volt hiány. Szinte csak az volt. Azért sok rész futható volt, Kékes előtt volt egy nagyon jó hosszú, sziklás, Nekem még épp kellemesen futható emelkedő. Na, az nagyon tetszett. Kékesre szép lassan de jó állapotban sikerült is megérkezni. Elég sokat kajáltam a ponton, aztán irány tovább Galyatető felé. A Kékesről lefelé rögtön volt egy jó meredek szakasz. Itt még a botok segítsége ellenére is sikerült tanyálni egyet a mély porban. Szép lassan előzgettem tovább a szokásos forgatókönyv alapján. Galyára érve már láttam, hogy ebben a tempóban bizony hosszabb lesz a mai nap mint előzetesen számítottam. Itt Olivérrel is váltottam pár szót. Tankoltam és ismét jól bekajáltam. Tényleg volt minden a pontokon és a segítők is lesték a versenyzők minden kívánságát. Szuper volt. Ágasvárig sok minden nem történt, még mindig nem igazán akartam fáradni, bár a tempó sem volt túl acélos. Hallottam, hogy itt lesz valami durva lefelé ismét. Amikor sziklákon kellett felfelé mászni, akkor már gondoltam, hogy na, majd innen le is kell jönni. Ami tényleg nem volt valami egyszerű. Itt már óvatos voltam, szépen lassan lepattogtam a köveken. Ez volt a pálya legtechnikásabb része szerintem, itt nem lett volna jobb bringával sem :) A lejtő végén volt a 3. checkpoint, majd nem sokkal később Mátrakeresztesen a 4. Itt is gyors kajálás, amit leöblítettem az előre küldött kólámmal, aztán irány a Muzsla. Próbáltam itt még erősíteni kicsit, de már éreztem a fáradtságot, a lábaim nem vittek már úgy sem mint eddig. Azért a körülöttem haladóknak még rosszabbul esett. A tetőn megint "dugni" kellett, aztán már csak lefelé volt. De az nem kevés. És itt a versenyen először megelőzött valaki hátulról. Ezt nem hagyhattam, így felfogtam a botokat és rákapcsoltam én is. Kicsit féltem, nehogy most tegyem gallyra a térdem, de szerencsére nem. Itt különösen jó volt a Hoka, ennyi kilométerrel a lábaimban sem éreztem hogy bántanának a kövek. Pedig volt belőlük bőven. Aztán végül nem sikerült utolérnem a srácot - a végén nagyon rá bírt kapcsolni, de Neki köszönhetően többeket igen. A cél előtti még láttam magam előtt valakit, de ekkora sebességkülönbség már nem volt elég a hátralévő távon hogy utolérjem. Végül azért 7:25-tel sikerült finiselni. Németh Csaba rögtön a befutót követően már sört is ajánlott, de inkább a kólát választottam ebben az állapotban. Nem akartam úgy járni mint 2009-ben a tauplitz-i 24 órás után, ahol 10 perc alatt sikerült berúgni egy sörtől. A szervezés nálam max. pontos volt, mind a pályát (kemény, helyenként igen technikás, jól kijelölt), mind pedig a frissítőket illetően. Biztos, hogy még visszajövök ide.


Összességében úgy érzem, hogy a futás Nekem nem verseny - legalábbis egylőre nem. Nyugis tempóban szeretek futni, az kikapcsol teljesen. Az elmúlt évek csak bringás edzései után nagyon jót tesz ez a kis változatosság. Nem is szeretnék lemondani a heti rendszerességű futásokról az erdőben. Hogyan tovább? Idén csak szeretnék sokat mozogni (most kicsit többet bringázni), próbálok minél egészségesebben étkezni és egyszerűen csak jól érezni magam. 2011-ben nem fogok semmit sem túl komolyan venni, ez az év erről szól Nálam.