Gabesz világa

Trans Hungária Maraton 2011

2011-08-22T19:43:00.003+02:00

Bár még az XCO OB-ról sem fejeztem be a beszámolóm, ezt most megírom, amíg frissek az élmények. Összességében egy nagyon jól szervezett versenyen vagyok túl, messze felülmúlta minden várakozásom. Bevallom, voltak kétségeim afelől, hogy fogják a szervezők megoldani a rájuk váró feladatokat, de Nálam majdnem ötösre vizsgáztak.

Az előzményekről... Kora tavasszal még Szabi tette a bogarat a fülembe, hogy nincs-e kedvem elindulni ezen a versenyen. Akkor még különösebben nem foglalkoztam vele, mondtam is, hogy előbb hadd fussam le a Mátrabércet, aztán majd meglátjuk mi lesz. Utána az XCO OB volt a fő cél, ami "kicsit" más stílus mint egy 4 napos maraton. Júliusban már éreztem magamban az affinitást arra, hogy elinduljak a THM-en, de csak akkor ha lesz support, ugyanis az egyes szakaszok céljába át kellett volna vinni az autót. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindenre fel kellene készülni (tartalék alkatrészek, esetleg bringa). Szilvi aztán nyert Nekem egy nevezést a 24 óráson :), így beneveztem, mondván hogy ha nem jön senki segíteni, majd nem indulok el és akkor sem bukunk semmit. Sajnos Tibiék nem értek rá, rajtuk kívül meg tudtommal nem igazán akart volna jönni senki. Ebben jó lenne fejlődnie a csapatnak. Mondjuk nem nagyon szeretek kérni senkitől semmit, csak ha nagyon muszáj :) Kicsit felhúztam magam, és a végén úgy döntöttem, hogy akkor elmegyek egyedül sátorral, aztán majd lesz valami. Szabi így is támogatott, köszönöm szépen. Végül az utolsó pillanatban elrendeződött nagyjából minden a szállásokkal kapcsolatban Zsókának köszönhetően. Így a verseny 4 napját a Bringabandásokkal töltöttem. Nagyon sokat segítettek, köszönöm Nekik. Így tulajdonképpen a tekerésen kívül az evés-ivás és a pihenés mellett már sok mindent nem kellett elrendeznem. Örülök, hogy megismerhettem, akiket még nem ismertem korábban.

És akkor a versenyről.

Első nap: Ez szinte úgy ment ahogy a nagy könyvben meg van írva. A Garmin-om a feladott csomagban maradt, így kénytelen voltam teljesen érzésre menni. Az elején nem lőttem el a puskaport, és a végére is jó erőben voltam. Folyamatosan szedtem le az embereket. Egy kis időre felszálltam a Grósz Béla-Melts András vonatra (technikai probléma után értek utol), ez olyan lendületet adott, ami kitartott a célig. Előttem még Tóth Rajmundnál volt meg ugyanez a lendület, mert stabilan tartotta vége felé az 1p távolságot. Sajnos eltévedt a végén, pedig először azt gondoltam, hogy én mentem rossz felé Kis Józsival együtt.

Második nap: A szakasz eleje nagyon könnyűnek tűnt. Úgy éreztem, mintha a többiek nem kezdenének annyira be. Már az elején Rajmunddal mentem együtt, és elég jó helyen is voltunk. Felfelé kicsit erősebb volt Nálam, lefelé meg én haladtam jobban. A Kékesen felért Baros Bálint, innen vele mentem végig, nagyon jó volt, hogy húztuk egymást. Főleg aszfalton lefelé segített sokat, ahol Nekem nem volt elég az áttételem. Köszönöm Neki! Több embert sajnos már nem sikerült utolérnünk, az utolsó 40-ben egy-két rövid emelkedő volt csak.

Harmadik nap:Vas Peti a szakasz elején azt mondta, hogy ez lesz az én napom. Gondolom, feltűnt Neki, hogy könnyedén tekerek. Jól is ment. Felsőtárkányban Adrienn feladta az életmentő kólát :) Ezt követően utolértem Bálintot Dénes és VasP társaságában. Innen együtt mentünk egy darabig, ez Nekem jól esett, de láttam, hogy Bálintnak gondjai vannak. Peti lefelé támadásba lendült és szerette volna, ha én is így teszek :) Mondtam, hogy mivel Bálint tegnap sokat segített, nem megyek ellene. Tudom, hogy a kerékpársport nem szeretetszolgálat, de mi nem vagyunk profik és ezt így éreztem helyesnek. Peti és Dénes ellépett, én pedig Bálinttal maradtam a táv hátralevő részére. A pálya utolsó singletrack-je volt a legjobb :) Jó erőben éreztem magam, reméltem hogy ez kitart már a verseny végéig. A befutót követően a diósgyőri Várfürdőben hédereztünk a vacsoráig.

Negyedik nap: Ide jutott minden izgalom. A harmadik etapon Szalay Peti nagyot ment az első két nap betlije után, így ~2 percre feljött mögém az összetettben. Igazából 1 fillért nem adtam volna azért, hogy ez az előny megmarad, és 3. leszek, de persze arról szó sincs hogy feladtam volna. A rajt után egy darabig mentem az első bollyal, aztán Szalay Petivel egyszerre leszakadtunk. Innen tettem a kereket rá. Ő pedig próbált lerázni. Olyanokat rántott, hogy azt hittem, kiugrik a szemem. Az aszfalton fénysebességgel értük utol a Tóth Rajmund, Kis Józsi, Horváth Attila csoportot. Attila is segített Petinek, de itt még tudtam reagálni. A bányánál kezdődő emelkedőn aztán már nem. Kicsit visszavettem, így a többiek is elmentek. Mire sikerült regenerálódnom a bekezdésből, felért Dénes. A tempója pont jó volt, így mentem vele. Amíg össze nem szedett a racsnim egy fél rétet, mert ekkor meg kellett állnom takarítani. Annyira sikerült is, hogy csak az alsó 2 fokozat hiányzott már. Persze közben többen közelebb kerültek. Így elvergődtem még egy szűk 10 km-t a frissítőig, ahol egy földön talált jégkrém-pálcikával kezdtem meg a 13-11-es fogaskerekek takarítását. Szerencsémre egy kedves hölgy hozott egy kefét, így sikerült újjá varázsolnom gyorsan a racsnit. Közben elment mindenki. A következő emelkedőn sikerült visszaelőznöm őket, itt már velem volt az erő. Az egyik hosszú köves lejtőn láttam, hogy Szalay Peti és Horváth Attila defektet szerelnek. A frissítőn tankoltam, aztán irány az utolsó 15 km, mentem amit bírtam. A végső mászás előtt elnéztem a rajzot, és elmentem egy zsákutcába (visszanéztem, ezzel több mint 5 percet veszítettem). Nem kicsit káromkodtam, meg nem is halkan. Fogalmam sem volt, hogy Peti megelőzött-e, és a pályabiztosítók sem tudtak ennek kiderítésében segíteni. A bicikliúton is mehettem maxon. Végül jó pár helyet és percet buktam ezen az etapon, de a lényeg, hogy Peti még utánam ért be, Ő is eltévedt ugyanott. Így sikerült megtartani a 3. helyet :)

Pár észrevétel, megfigyelés:

Az én stílusomhoz úgy néz ki, tökéletes a merevfarú 29er. Maratonra kell egy kicsit combosabb áttétel. A 33-11 néha nem volt elég. Azt hiszem, újra eladó az Epic-em :)

Pörgetve nem tudok haladni, csak tartalékolni :)

Számomra meglepően jó állapotban voltam végig. Sokkal kevésbé voltam elfáradva, mint ha ugyanezt az edzésmennyiséget napi 8 óra munka mellett kellett volna végrehajtani egy héten. Nekem ez egy aktív pihenés volt. A lábaimban sem éreztem fáradtságot, kivéve az utolsó nap után - lehet hogy itt is csak azért, mert ekkor nem vettem már fel a kompressziós szárat :)

A bringám is jól bírta a kiképzést, semmi nem romlott el rajta. Úgy nézem, ismét jó volt az alkatrész választás. Ennek most nagy jelentősége volt, hiszen csak a legszükségesebb pótalkatrészeket és szerszámokat tudtam magammal vinni.

Nagy szerencsénk volt az időjárással. Ha sár lett volna, az első és utolsó szakasz biztos, hogy nagy szívás.

Jól mentek a lefelék. A gyorsak is, de főleg a kicsit technikásabbak - igaz ebből nem volt túl sok. A Bükk maratonos gyengélkedés után valószínűleg a megfelelő guminyomás meglelése volt a kulcs.

Füldugóval nagyon jót lehet aludni :) Most próbáltam ki először.

A szervezés szerintem nagyon jó volt. Köszönjük szépen! A pálya kijelölés az első szakaszon néha nem volt az igazi, a többin már nem volt gond. A kaja is teljesen rendben volt, pedig én nem kicsit vagyok finnyás. Két kisebb észrevételem van csak. A visszaszállítással kapcsolatos kavar nem kellett volna: vasárnap lesz, szombaton lesz, mindkét nap lesz, ráadásul még a verseny közben is változik. A szakaszok eredményhirdetését szerintem nem este 9-kor kellett volna tartani, ilyenkor már a többség pihenni szeretett volna.

A legnagyobb tiszteletem azoké, akik tök egyedül eljöttek, mindenről maguk gondoskodtak és úgy elvertek hogy, csak na! Hauser Tamás, Matusek Róbert és Szalay Peti (Ő is erősebb volt). Jó lenne, ha én is fel tudnám így fogni, de valahogy nem megy.

Örülök, hogy végül ezt a versenyt választottam, és a kisebb nehézségek ellenére belevágtam. Remek teszt volt, hogy miként is bírom a többnapos gyűrődést. Köszönöm mindenkinek, aki segített!

Az egyik legfontosabb "alkatrész"

2011-07-19T21:47:00.002+02:00

A cipő. Bringán a nyergen kívül ez a másik kapcsolódási pont, ahol nagyon fontos, hogy a hozzánk legjobban illeszkedőt találjuk meg. Rám is igaz (volt) az általános tapasztalat, miszerint az emberek nagy része túl kicsi cipőt hord. Kellett egy pár év, mire megvilágosodtam. Ebben valószínűleg az is nagy szerepet játszott, hogy futni kezdtem és ott a kicsi cipő hamar problémákat okoz. Utána meg már megszokták a lábaim a tágasabb lábbeliket. Mivel futásnál a cipő az egyetlen kapcsolódási pontunk, így itt ennek még nagyobb a jelentősége. Nekem a megfelelő cipőhöz kellett a személyre szabott talpbetét is, hogy teljes legyen az öröm.

Amikor már rendszeresen többet bringáztam (2008-2009), feltűnt hogy valahogy nem az igazi a lábam (főleg a jobb) és a pedál közötti interfész. Ez igazán zavaró egy-egy keményebb edzésblokk végén szokott lenni, amikor már enyhén szólva nem voltak a topon a lábaim. Próbálkoztam néhány talpbetéttel, másik cipőket is kipróbáltam. Kezdtem egyre jobban beleásni magam a bike fitting témakörbe. Végül aztán elmentem szakemberhez, aki azóta több remek talpbetétet is készített Nekem. Köszi mindent, Ottó. Az első vizsgálatkor készített talptérképből szinte teljesen pontosan megmondta hogy milyen gondjaim vannak (és lehetnek majd). Azóta sokat javult a helyzet. A bringás cipőmbe készült talpbetét az ekkor használt cipőmbe nem fért bele rendesen. Vagyis a lábamnak nem maradt már elég hely :) Ugye-ugye a túl kicsi cipő. Miután sikerült megfelelő méretűre váltanom, korábban soha nem tapasztalt kényelmet élvezhettem.

Mikor nekiálltam tavaly ősszel többet futni, rögtön jelentkeztek a boka és lábfájások, vízhólyagok.

Itt látható az ekkor készült futóbetétem az aktuális cipőmben - szép színes. Miután elkezdtem használni, Ottóval többször konzultáltam, hogy mik a tapasztalataim, milyen kisebb gondjaim vannak még, és ezek alapján párszor hangolt még rajta egy picit. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy pl. minden gond nélkül tudtam teljesíteni a Mátrabércet, míg korábban a Szilveszteri hegyi maraton lefutása minden alkalommal okozott pár kellemetlenséget. Nem mellesleg az edzéseken sem volt soha semmi bajom ezután.

Persze, akit az Isten is bringára teremtett, annak valószínűleg mindegy, hogy milyen cipőben teker, mert nincs semmi gond a lábtartásával. Ugyanez igaz a futásra is. Csak jobban elbeszélgetve sok emberrel, többször is hallottam már hogy itt fáj, ott fáj, ami a nem megfelelő kerékpár-beállításon túl ebből is adódhat.

Ha mélyebben érdekel a helyes kerékpár-beállítás, látogass el Steve Hogg weboldalára. Ez egy nagyon jó kiindulópont.

Az első kerékpáros cipőm: Sidi Bullet 2 (2005-2010)

Hoka Mafate: egy új barátság kezdete :)

A birodalom visszavág

2011-07-04T16:48:00.003+02:00

Egy héttel a Tamási XCO kupafutam időpontja előtt kiderült, hogy a verseny elmarad. Ezt inkább nem is kommentálom. Így maradt a Duna Maraton középtáv. Utolsó pillanatban beneveztünk, és szombaton irány Visegrád - ismét Sanyi és Tomi társaságában. Ráhangolódásként megnéztük a kanadai XCO világkupát, ezzel le is tudtam a mobil netem havi adatforgalmát. Még két Gábor (Bolla és Derva) csatlakozott hozzánk a szálláson - volt reggel forgalom a budin :)

Nagyon nem melegítettem be a versenyre, mert fél órát kellett a rajtban állni. Még így is, hogy szerintem időben odamentem, sikerült jó hátulról indulni. Később kiderült, hogy ezen nem múlt semmi. Rajt után próbáltam előre törni kicsit, de nem nagyon akart sikerülni. A lábaim az első hosszú emelkedő elején már mintha kőből lettek volna, nem akartak forogni. Pulzus sem ment fel rendesen, valahogy nem volt meg a lendület. Itt még bíztam benne, hogy csak az első emelkedő esik rosszul és majd rendbe jövök, mivel az a fajta vagyok, akinél a motor lassan éri el az üzemi hőmérsékletet. A megváltás aztán csak nem akart jönni, így kénytelen voltam elkönyvelni, hogy ma Nekem itt nem osztottak lapot. Így aztán beálltam egy olyan tempóra, ami "nem fájt" és így szépen végigtekertem a távot, hogy legyen legalább edzés értéke, ha már ide eljöttem. Így is utolértem pár megfáradt sporttársat a táv második felében. Tomi jól ment, gratula Neki! Meg Zsének is, aki a verseny előtt elmondta a tuti "receptet", hogy kell versenyre készülni :) A pálya Nekem továbbra is a kedvencem a hazai maratonok között. Ez a középtáv is élvezetes, de azért remélem lesz még 100 km-es hosszú a jövőben.

Bízom benne, hogy a sorozat következő része A jedi visszatér lesz :)

Ezt is megértük...

2011-06-28T21:38:00.003+02:00

Sikerült megnyerni a Crosskovácsi Maraton középtáv felnőtt férfi kategóriáját :) Ez többek között Nekem is elég meglepő volt.

A Mátrabérc után úgy döntöttem, hogy az izületeim kímélése érdekében, hogy még sokáig tudjak futni, visszaveszek a terhelésből, és csak heti 1-2 alkalommal fogok futócipőt húzni. Viszont a montizáshoz megjött a kedvem már a vonyarci edzőtáborban április elején, így azt találtam ki, hogy megpróbálok felkészülni az XCO OB-ra a másodosztályban. Ez most hazai pályán lesz, így duplán jó lenne egy nagyot menni - persze csak ha nem lesz sár :) Idén nincs olyan sok kilométerem mint kellene, de ekkora távhoz elég kell hogy legyen az állóképességem. Viszont gyorsulni kell, olyan tartományokban edzeni, amiket az elmúlt években nem gyakoroltam. Olivér is rábólintott, és helyenként bizony igencsak kemény edzésnapokat írt - legalábbis Nekem kemény volt.

Első tesztversenyként a Crosskovácsi középtávot néztem ki, hogy lássam mennyit ért a másfél hónap "gyorsítás", és számít-e valamit hogy a korábbi versenysúlyomnál könnyebb vagyok 2-2.5 kg-mal. Sanyival és Tomival péntek délután leutaztunk és elfoglaltuk pazar szállásunk. Nagyon jó volt, hogy a verseny reggelén 9-kor keltünk ki végül az ágyból a 10:30-as rajthoz :) Sokat nem melegítettünk, úgyis állni kell a rajtban jó pár percet, és inkább próbáltunk jó helyre beállni. Ez egész jól sikerült is. Rajt után próbáltam a mezőny elejében helyezkedni, hogy terepre fordulva ne akadályozzanak olyan sokan. Az első emelkedőn a pulzus az egekben, a tetőn kicsit vissza is vettem, mert úgy láttam hogy azért ez az intenzitás végig nem fog menni, így inkább megyek saját tempót. Páran elmentek még a kastélyparkból kivezető részen, de nem izgattam magam, mások már itt elfáradtak. Közben folyamatosan értük utol az előttünk 2 perccel rajtoló hosszútávosokat, így mindig volt valaki látótávolságban ami plusz motivációt adott. A síkabb részeken igyekeztem jó emberre rakni a kereket, és kicsit pihenni - bár ez nagyon azért nem sikerült. A Kutya hegyre felfelé értem utol Sanyit. Azt hittem, előbb meglesz, de utána mondta, hogy Ő is bekezdett :) Tájékoztatott hogy szerinte az első 15-ben vagyok, úgyhogy menjek csak. Telki előtt Vizdi ért utol lefelé, próbáltam menni vele, ellesni Tőle a trükköket. A budejenői frissítő után egy meredek aszfaltos emelkedőn mentünk ki a városból, itt döntöttem úgy, hogy na akkor innen tényleg elkezdek menni amit bírok. Anna-lakig Vock Balázst értem utol, és a Nagy kopaszra már full gázon mentem. A tetőre megfogtam a Cser Gábor, Ibrányi Attila kettőst, és igyekeztem is otthagyni őket. Gábor jött velem, és jó darabig húztuk egymást. Úgy éreztem, hogy jól haladunk, de fogalmam sem volt hogy hányadik helyen vagyunk. Gábor szerint elég elől voltunk - igaza volt :) Végül Ő is leszakadt rólam, és a célig még pár embert sikerült beelőznöm a különböző távokról. (Utólag visszaemlékezve itt szedtem le Soltész Gábort is, aki mint később kiderült, addig vezette a felnőtt kategóriát). Beértem a célba, eléggé elfáradtam. Kicsit kifújtam magam, aztán jött Tomi - aki 6. lett rövid távon a felnőttek között - és mondta hogy jó elöl jöttem be. Megbeszéltük, hogy milyen jó is ez a középtáv Nekem, mert nem kell tartalékolnom úgy mint a hosszún, ahol valószínűleg túl óvatosan szoktam kezdeni. Elmentünk rendbeszedni magunkat, és később visszamentünk megnézni az eredményeket. Ekkor derült csak ki számomra, hogy első lettem, abszolútban pedig hatodik. Tomi szidott is, hogy most miattam kell ittmaradni tovább, pedig úgy számítottuk hogy Sanyi lesz a "bűnös", aki még ekkor kint volt a hosszún :) Nem mondom, jó érzés volt a dobogó tetején állni. Talán még jobb lett volna ha legalább a verseny vége felé tudom hogy mi az ábra. Mondjuk így legalább nem tudtam elizgulni :). Végre ez is összejött, éppen amikor egyáltalán nem számítottam rá, csak bringáztam egy jót. Hiába, Mika is megmondta, hogy "Relax, take it easy"...

Balaton kör

2011-06-14T16:07:00.003+02:00

A helyi országútisok minden évben körbe bringázzák a Balatont. A korábbi években már párszor megfordult a fejemben, hogy el kellene csak menni velük, de versenyfelkészülés meg egyéb hülye kifogásokkal meggyőztem magam hogy mégse. Idén ez változott. Zóka úr ahogy megígérte, értesített a rajt időpontjáról, így Pünkösd vasárnap 6:00-kor ott voltam a Dísz téren. "Újoncként" muszáj volt pontosan érkezni. Nálam korábban csak Kámán Zoli volt ott, kicsit már hitetlenkedett hogy biztos jó helyen és időben vagyunk-e :) Azért negyed 7-re már tizen voltunk és el is indultunk Bak irányába. Nagyon helyesen nem a széttúrt 76-oson mentünk, és alig volt így hosszabb az út. Ez a kör kicsit hosszabb mint ha csak "simán" körbe tekernénk a Balatont, mert Zegről le kell jutni illetve haza is kell valahogy evickélni. A Garmin-om szerint 288 km volt összesen.

Út közben 3 kisebb pihenő volt, ahol volt lehetőség megtölteni a kulacsokat és szusszanni egy kicsit. A bő folyadékra szükség volt, igencsak meleg volt egész nap. Persze inkább ez mint a szakadó eső :) Mi az északi parton kezdtünk, hogy lehetőleg elkerüljük a nagy forgalmat. Ez a számítás be is jött, csak az északi part végén jöttek kicsit sűrűen az autók. Balatonkenesén egy hosszabb pihenőt is beiktattunk, és nyugisan megebédeltünk. Itt találkoztunk a másik csapattal is, akik a déli parttal kezdtek és abszolút túratempóban tervezték a napot. Apropó, tempó. Mi kicsit 30 feletti átlagot mentünk, ez Nekem végig kellemes volt. Teljesen más így bolyban menni mindenesetre, jó volt ezt is megtapasztalni. A sebességet nem lehet összevetni azzal, amikor egyedül megy az ember - de a wattot sem :) A folyamatos energiapótlásra odafigyeltem, nem most akartam kikísérletezni hogy mi az a minimális kaja, amivel végig bírom megborulás nélkül. Nem is volt semmi gubanc, az állóképességem azt hiszem nagyjából rendben van. Hogy sikerült-e valamit gyorsulnom az elmúlt másfél hónap edzéseinek hatására, az remélhetőleg a héten kiderül.

A legjobb az egészben a társaság volt. Megismertem pár új embert is: Kovit, Nyakit, Csabát, Zsoltit, és nagyon jó sztorikat hallhattam, amiken be***rtam a röhögéstől. Kösz a lehetőséget, srácok!

Mátrabérc Trail - pipa

2011-05-11T21:43:00.005+02:00

Ahogy a cím alapján kitalálható, sikerült teljesíteni a tavaszi kihívást. Az időeredmény azért rendesen gyengébb lett, mint amire számítottam. Viszont ami a legfontosabb, sikerült egy nagyon jólesőt futnom a Mátrában, olyan terepen, ami felénk nagyon nincs. Végig jól éreztem magam és a versenyt követő napokban sem volt Terminátor járás, sem bármilyen más kellemetlen fájdalom. Lehet, hogy jobban kellett volna igyekezni. Na, majd legközelebb.

Április 29-én, a versenyt megelőző napon utaztam le Szurdokpüspökibe. Egyedül mentem, így volt időm gondolkodni az úton. Persze azért a vezetésre is figyeltem. A szállás elfoglalását követően még tanulmányoztam kicsit az autóm biztosítéktábláját, és meg is találtam a szivargyújtó probléma okát, ami most már sokadszorra keseríti meg az életem. Még este sikerült átvenni a rajtszámom is. Előkészítettem a másnapi felszerelést, és 10 óra után nem sokkal már aludtam is. Versenyek előtt nem szokott mindig ilyen jól sikerülni az alvás. Furán is éreztem magam már a megelőző napokban is - nyoma sem volt a versenydrukknak. Valami érdekes nyugalom szállt meg, nem is igazán tudtam versenyként tekinteni a Mátrabércre. Lehet, hogy a két héttel korábbi TT-n kellett volna inkább indulni. :)

A derbi reggelén busszal átvittek minket versenyzőket a siroki rajthoz. Felszállás előtt még riogattak, hogy Gyöngyöspatán megyünk keresztül, ahol mindenkit egyenként ellenőrizni fognak. Mondtam hogy az jó, mert személyi nincs nálam :) Aztán végül csak felnézett az egyik biztos úr a buszra és gyorsan megállapította hogy nem jelentünk veszélyt. Mivel a terepfutó társaságból nem nagyon ismerek senkit, meg amúgy is nagyon könnyen barátkozó típus vagyok, ezért az úton csak hallgattam a sztorikat, poénkodásokat, rémtörténeteket. Időben megérkeztünk Sirokba. Rövid készülődést követően, nem sokkal 9ó után aztán elrajtoltunk.

Nem igazán esett jól az elején a mezőn futás. Fájt az achillesem is (mintha be lenne kötve ott a lábam), de tudtam hogy ez majd elmúlik. El is múlt rövidesen. Ahogy befordultunk terepre és elkezdődött a mászás, lassan előzgettem. Nem foglalkoztam senkivel, csak a magam tempójában nyomtam. Előre megbeszéltem magammal, hogy a Muzsláig csak szép nyugisan fogok menni, ha ott még marad erőm, akkor a végét megpróbálom megnyomni, de semmiképp nem készítem ki magam már az elején. Egy rövid meredek köves lefelén elkezdett rosszalkodni a bal térdem. Ez a probléma már korábban 1x felütötte a fejét, de reméltem hogy nem itt fog újra előjönni. Hát előjött mégis. Itt úgy döntöttem, hogy a lefeléket csak szép nyugisan kocogom innentől, mert különben végig sem fogok érni, hiszen még 10 km-nél sem voltunk ekkor. A meredek felfeléken pedig gyalogoltam, tartottam tőle hogy mi lesz később, ha erőltetem a futást mindenáron. Meredek felfeléből pedig nem volt hiány. Szinte csak az volt. Azért sok rész futható volt, Kékes előtt volt egy nagyon jó hosszú, sziklás, Nekem még épp kellemesen futható emelkedő. Na, az nagyon tetszett. Kékesre szép lassan de jó állapotban sikerült is megérkezni. Elég sokat kajáltam a ponton, aztán irány tovább Galyatető felé. A Kékesről lefelé rögtön volt egy jó meredek szakasz. Itt még a botok segítsége ellenére is sikerült tanyálni egyet a mély porban. Szép lassan előzgettem tovább a szokásos forgatókönyv alapján. Galyára érve már láttam, hogy ebben a tempóban bizony hosszabb lesz a mai nap mint előzetesen számítottam. Itt Olivérrel is váltottam pár szót. Tankoltam és ismét jól bekajáltam. Tényleg volt minden a pontokon és a segítők is lesték a versenyzők minden kívánságát. Szuper volt. Ágasvárig sok minden nem történt, még mindig nem igazán akartam fáradni, bár a tempó sem volt túl acélos. Hallottam, hogy itt lesz valami durva lefelé ismét. Amikor sziklákon kellett felfelé mászni, akkor már gondoltam, hogy na, majd innen le is kell jönni. Ami tényleg nem volt valami egyszerű. Itt már óvatos voltam, szépen lassan lepattogtam a köveken. Ez volt a pálya legtechnikásabb része szerintem, itt nem lett volna jobb bringával sem :) A lejtő végén volt a 3. checkpoint, majd nem sokkal később Mátrakeresztesen a 4. Itt is gyors kajálás, amit leöblítettem az előre küldött kólámmal, aztán irány a Muzsla. Próbáltam itt még erősíteni kicsit, de már éreztem a fáradtságot, a lábaim nem vittek már úgy sem mint eddig. Azért a körülöttem haladóknak még rosszabbul esett. A tetőn megint "dugni" kellett, aztán már csak lefelé volt. De az nem kevés. És itt a versenyen először megelőzött valaki hátulról. Ezt nem hagyhattam, így felfogtam a botokat és rákapcsoltam én is. Kicsit féltem, nehogy most tegyem gallyra a térdem, de szerencsére nem. Itt különösen jó volt a Hoka, ennyi kilométerrel a lábaimban sem éreztem hogy bántanának a kövek. Pedig volt belőlük bőven. Aztán végül nem sikerült utolérnem a srácot - a végén nagyon rá bírt kapcsolni, de Neki köszönhetően többeket igen. A cél előtti még láttam magam előtt valakit, de ekkora sebességkülönbség már nem volt elég a hátralévő távon hogy utolérjem. Végül azért 7:25-tel sikerült finiselni. Németh Csaba rögtön a befutót követően már sört is ajánlott, de inkább a kólát választottam ebben az állapotban. Nem akartam úgy járni mint 2009-ben a tauplitz-i 24 órás után, ahol 10 perc alatt sikerült berúgni egy sörtől. A szervezés nálam max. pontos volt, mind a pályát (kemény, helyenként igen technikás, jól kijelölt), mind pedig a frissítőket illetően. Biztos, hogy még visszajövök ide.

Összességében úgy érzem, hogy a futás Nekem nem verseny - legalábbis egylőre nem. Nyugis tempóban szeretek futni, az kikapcsol teljesen. Az elmúlt évek csak bringás edzései után nagyon jót tesz ez a kis változatosság. Nem is szeretnék lemondani a heti rendszerességű futásokról az erdőben. Hogyan tovább? Idén csak szeretnék sokat mozogni (most kicsit többet bringázni), próbálok minél egészségesebben étkezni és egyszerűen csak jól érezni magam. 2011-ben nem fogok semmit sem túl komolyan venni, ez az év erről szól Nálam.

VTM 2011

2011-03-29T21:10:00.005+02:00

A Mátrabérc előtti utolsó versenynek a Vértesi Terep Maratont terveztem be. Úgy raktam össze a kora tavaszi versenyeket, hogy fokozatosan egyre nehezebbek legyenek, szóval ez volt eddig a legkeményebb az egy kilométerre eső szintkülönbséget tekintve. Szombat délután az útvonalterven menet közben kicsit változtatva sikerült megérkeznünk Szárra. Szilvi jó kis szállást foglalt ismét - jól ért ehhez :) A mi utunknál némileg kalandosabb körülmények között este befutott Matyi is. Persze megint sikerült elintéznünk, hogy azért annyira korán ne feküdjünk le aludni, de legalább az órákat mindenki előre állította.

A verseny reggelén 6 fokos hőmérséklet fogadott és a beígért eső még sehol. Rövid készülődés, mindenki megoldotta a "mibe öltözzek?" problémáját, és már indultunk is. A sporinál üdvözöltem a néhány ismerőst. Itt volt Tölli Tomi is, és jött Ádám is, akinek a célja az volt, hogy Matyit lenyomja. Matyinak meg hogy Ádámot :) A rajtszám-átvétel pikk-pakk megvolt, kicsit még dumáltunk, aztán elrajtoltunk. Szigorú pulzuskontroll alatt tartottam magam, nem érdekelt hogy kik mennek el mellettem. Egy darabig Matyiékkal futottam, aztán ahogy meredekebb lett, próbáltam spórolni, így elengedtem őket. Nagyon könnyen ment a futás, de nem akartam rátenni egy lapáttal sem, tartottam tőle hogy majd később megismétlődik a Galoppon megtapasztalt behalás, és ezt mindenképp el akartam kerülni. Mire leváltunk a többi távról, sikerült is rendesen bemelegednem, minden a helyére került. A Mária-szakadéknál lefelé és felfelé is előztem párat, jól esett hogy ez ment végig futva. Itt megint volt egy hurok a pályában, így le tudtam mérni, hogy Pap Gábor és Nedus már majdnem 15 perccel előttem vannak. Na, gondoltam is, hogy most vagy én vagyok túl óvatos, vagy Ők nagyon gyorsak. Vitányvárnál utolértem még egy sporttársat, akivel innen szinte végig kerülgettük egymást. Meg el is tévedtünk egy helyen, bár elég hamar rátaláltunk a helyes útra. Nem voltunk egyedül ezzel, többen is futottak szembe velünk a kék kereszten. Nem tudom, hogy volt-e hiba a jelölésben, mert az eltévedés környékén pont nem figyeltem, csak mentem a srác után és láttam hogy előttünk is megy valaki kb. fél percre (Ő is eltévedt persze :)). A többi helyen példamutató és kifogástalan volt a jelölés, innen kezdve különösen figyeltem. Az utolsó komolyabb szintet tartalmazó részen aztán rátettem egy lapáttal, itt már tudtam, hogy végig fogom bírni. Az utolsó előtti ellenőrzőponttól már jobbára sík és lejtő volt, jól haladtam, de itt már csak egy embert tudtam megfogni. Azért a végén az aszfalt nagyon monoton volt, sokkal lassabban ment itt az idő mint az elején, amikor ugyanezen mentünk felfelé. Végül 4:11:49-es idővel sikerült célba érni. Ez talán kicsit lehetett volna jobb, de összességében elégedett vagyok. Az időjárással is szerencsénk volt, pont megúsztuk az esőt. Elég gyorsan sikerült regenerálódni ebből a futásból, a szálláson egy rövid pihenés után könnyedén haza tudtam vezetni, és 2 nappal utána már szinte semmi utóhatást nem érzek. Most még egy hét edzőtábor következik, talán egy kicsit sikerül erősödni a Mátrabércig - szükség lenne rá.

Szilvi és Matyi jól végigküldték a félmaratont. Eredmények itt.

Nagyon tetszett ez a verseny. Tetszett a pálya, változatos volt. A frissítőpontok kínálata is nagyon rendben volt - szinte mindenhol volt pl. kóla, alma, banán, szőlőcukor, nápolyi - ennyit jegyeztem meg. Ilyet még nem is láttam eddig itthon, sem mtb, sem futóversenyen. A kijelölésről már szóltam, erről példát lehet venni. Ha egy mód lesz rá, jövőre ugyanitt. Egyre jobban tetszik ez a terepfutás, azt hiszem megint elkapott a gépszíj.

Göcseji (nem séta)Galopp

2011-03-09T15:23:00.000+01:00

Készültem erre a versenyre. Hiszen a kávási rajt-cél miatt ez szinte hazai pálya, amelynek nagy részét ismertem is, mivel számtalanszor bringáztam már ezeken az utakon. A GPSies.com-on talált track alapján a versenyt megelőző hétvégén Sanyival nekivágtunk, hogy végigmontizzunk az útvonalon, így a még ismeretlen részeket is fel tudtam fedezni. Helyenként lassabban haladtunk mint gyalog, mert a bringákat is cipelni kellett :) Azért összességében nagyon jó volt, szeptember óta most ültem először mtb-n. A bringakezelésemen ezt kicsit éreztem is, de mivel annyira nem technikás a terep, nagy gond nem volt. A változóan saras és fagyott göröngyös talaj okozott csak néha érdekes pillanatokat.

A zalaegerszegi GreenZone kerékpárboltnak hála egy Specialized Stumpjumper-rel tekerhettem - a saját bringám jelenleg nem működőképes. Nekem összességében tetszett ez a gép, bár nem igazán az én stílusom, és zavart a pogózás, illetve hogy manuálisan kell zárni a telót és a rugóstagot. Viszont a koncepció tetszik, egy elől-hátul Brain-es verzióval szerintem könnyen megbarátkoznék.

Idő hiányában a kustánszegi hurkot ki kellett hagyni, így azt másnap lefutottam. Mivel az egyik mamám Paraszán lakik, ezért onnan indultam, így aztán minden egyes métert sikerült bejárni, néhányat többször is :).

A verseny napján 8 óra után indultam Kávásra kocsival. Ekkor már elég rendesen fújt az aznapra beígért viharos erejű szél. Gyors nevezés, öltözés és már 9 óra is lett, amikor is elrajtoltunk. Hárman rögtön az elején meg is léptek, jómagam pedig az üldözőboly elején találtam magam. Már itt ki-ki lógtam az előre tervezett pulzustartományból - nem lefelé. Az öltözködést egész télen nem találtam el ennyire, nem is igazán lettem vizes, és nem is kezdtek fázni az ujjaim. Az is kezdett kikristályosodni, hogy helyenként durva dagonya lesz, azok a részek, amit megsütött a nap, gyorsan korcsolyapályává alakultak. Az Erdei Faluig Lubics Szilvivel és Gyurival, és Vaczkó Zsolttal haladtam, akivel a Margitán az utolsó km-eken meccseltünk. Szilviék egy kicsit túl mentek az egyik kereszteződésen, én is majdnem mentem utánuk (hiába voltam erre egy héttel korábban :)), de még időben felismertük hogy nem arra van a helyes út. Így pár méterrel eléjük kerültem, és hátulról megérkezett egy idősebb sporttárs, akivel együtt haladtam tovább ahogy beborítottunk az erdőbe. Nem sokkal később a többiek már sehol sem voltak és ketten futottunk együtt. Jó tempóban haladtunk, erősnek is éreztem magam, de a pulzusom alapján vissza kellett volna venni. Nem így tettem. A második frissítő után már egyedül maradtam, bár az addigi társam nem sokkal lemaradva jött mögöttem még a Kustánszegi TSZ-nél is, ahol a 3. frissítőpont volt. Közben sikerült egyet feküdnöm is a legsarasabb szakaszon, kiterültem mint a béka. Paraszánál már tudtam hogy erős volt az eleje, és meglesz ennek a böjtje, de már mindegy volt. Úgy döntöttem, megyek tovább így amíg bírok. Azért az aggasztott hogy még kb. egy 30-as hátra volt. Az újabb erdős szakasz még egész jól ment, most vaddisznókkal sem találkoztam mint előző héten. Aztán Barabásszegtől ahogy befújt a szembeszél, kezdtem érezni hogy közeleg a vég. Ha már az ujjaim nem fáztak, most csináltam magamnak más problémát, nehogy túl könnyű legyen. A frissítőnél meg is álltam kicsit. Innen kezdve egyre gyakrabban nézegettem vissza, hogy mikor fognak hátbacsapni azok, akik okosabban osztották be az erejüket. Tudtam, hogy innen nagyon nagy szenvedés lesz, jobban megszívom mint amikor bringaversenyen rontom el az elejét, hiszen itt nem tudok gurulni. Ezért mindig csak a következő faluig gondoltam előre :) A Kereseszeg-Kislengyel szakaszon már szentségeltem párszor magamban, itt már idegesített a sár, ami miatt néha sétálnom is kellett. A nyílt szakaszokon itt már végig szembeszél volt, hiszen már visszafelé haladtunk Kávásra. A kustánszegi temető előtt láttam valakit előttem a hosszú emelkedőn, és gondoltam hogy futó lesz, mert ahogy felértem, már nem láttam. Na, gondoltam, másnak talán még rosszabbul esik mint Nekem. A gyomrom is kezdett rakoncátlankodni, nem sokat tudott megemészteni abból amit eddig bevittem a kezdeti erősebb tempó miatt. Innen már nem is ettem semmit (mert visszajött volna), és csak vizet/izot ittam a pontokon. A kustánszegi tónál azt mondták 2. vagyok. Persze ezt nem nagyon hittem, de nem is érdekelt, már csak a túlélésért küzdöttem. Németfaluig viszonylag könnyen ment, aztán a lejtő Bödére annyira nem esett jól a gyomrom miatt. Itt is azt mondták hogy 2. vagyok és nézzem csak, ott megy az első. Hu, mondtam de jó, akkor még meg is kell próbálnom utolérni, amihez semmi erőm. Megpróbáltam, de persze nem sikerült, simán haladt úgy mint én a hosszú sunyi emelkedőn a temető mellett. Végül kicsit több mint 5 és fél óra után visszaértem Kávásra és Szilvinek hála azt is megtaláltam, hogy hol az utolsó checkpoint.

Célba érés után kellett egy kis idő meg tea, mire össze bírtam kapni magam. Volt zuhanyzási lehetőség, éltem is vele, ez nagyon jól esik ilyenkor. 2 zsíros kenyér és majdnem 1 tányér gulyás után rendbe is jöttem. Az eredményhirdetésig a versenytársakkal megbeszéltük, kinek milyen kalandjai voltak - több nézőpontból még érdekesebb egy verseny. Hajduska Balázs eltévedt az első helyen haladva, nem is kicsit. Pedig jó nagy előnye volt. Kiderült az is, hogy az addig előttem haladó Nedelka Józsefet a kustánszegi tónál előztem meg, itt Ő is elment a kéken vissza az Erdei Falu felé kicsit. Úgy látszik, itt lehetett a gyenge pont a jelölésben, mert Balázs is itt tévedt el, és még többen mások kisebb-nagyobb mértékben. Végül Pap Gábor előzött csak meg, jó 3 perccel. A jelölés Nekem rendben volt, pár helyen nem pont arra ment a pálya, amerre a bejáráson mentem, de ezeket minden alkalommal észrevettem, szerintem jól ki volt "táblázva".

Összességében nagyon hangulatos kis versenyt hoztak össze Sólyomék. Köszönjük szépen a lehetőséget! A frissítőpontokon is nagyon kedves volt velem mindenki, biztos látták rajtam hogy mennyire végem van. A kupáért és az oklevélért is piros pont jár, igényesen megcsinálták.

Eredmények

Szilvinek gratula a 16km-en elért 3. helyéhez.

Találkozunk a Vértesi maratonon, ahol már okosabban fogok futni, ígérem. Hát még a Mátrabércen, ott egy ilyen hiba végzetes lenne, nem szabad a kelleténél még jobban megnehezíteni a saját dolgom.

Változnak az idők - arccal a terepfutás felé

2011-02-17T20:23:00.008+01:00

2011 nem a bringázásról fog szólni Nálam. Legalábbis nem a versenyzésről. Tavaly kicsit sok(k) volt - na nem az edzés, hanem a körülmények. Nem akarom boncolgatni a múltat, sokat okultam belőle. A 2010-es szezon után majdnem 3 hónapig nem is ültem bringán. (A montim még most sincs üzemképes állapotban :)). A pihenőidőben már gondolkoztam a 2011-es lazább szezonon, új kihívásokat keresve. Úgy terveztem, hogy összerakok egy 29er SS-t, és azzal indulok pár maratonon. Meg 1-2 ultrán terveztem indulni. Azóta kicsit átalakultak a dolgok. (Megj.: vicces, hogy amikor 2006 végén először gondoltam arra, hogy összerakok egy 29er bringát, a környezetemben mindenki (kivéve Sanyit) hülyének nézett, ma pedig már boldog-boldogtalan nagykerekűt hajt - Nekem meg még mindig maradt terv szinten).

Nagy baj van velem, akármiről is legyen szó, vagy normálisan tudom csinálni vagy sehogy - "csak úgy valahogy" nem megy. Így rövidebb távú célokat kezdtem kitűzni magam elé. Először volt, hogy készüljünk fel akkor a szilveszteri maratonra normálisan, döntsem meg a korábbi PB-met, fussak 3:30-on belül. Ez sikerült. Közben eléggé megtetszett a futás. Magával ragadott az egyszerűsége. Csak én vagyok és a terep. Ha én nem romlok el, akkor tudok tovább menni. A bringa után valahogy felszabadító volt. Hiába van sár, nem kell másik külsőt felraknom, nem aggódom hogy mennyire kopik a lánc és a fogaskeréksor, hogy mennyi csumma gyűrődik be a teleszkóphoz, rugóstaghoz, forgópontokhoz, mi megy már megint tönkre. Csak leverem a sarat a cipőről és kész. Egyre többet futottam terepen és már nézegettem milyen terepfutó-versenyre vagy teljesítménytúrára fogok ellátogatni. A múltkori bejegyzés végén tervezett Terep Ultra Kupa rövidtávú sorozat első versenyét, a Téli Margita Maratont már le is futottam. Erről fog szólni a post többi része.

Rajtam kívül Szilvi és Matyi is hasonló "agybajjal" küzd, így szerencsére nem egyedül kellett a Gödöllői-dombságba utaznom. Remek szállásunk volt, a rajt/cél-hoz csak pár percet kellett gyalogolni. Este még olvasgattuk az itinert, nézegettük a térképeket és megterveztük hogy ki hol fog eltévedni. Matyinak sikerült is, meg lehet hogy Nekem is egy kicsit. Persze Szilvi, aki a legjobban félt, nem tévedt el :) Reggel úgy nézett ki, hogy elég cudar idő lesz, a korábbi eső után elkezdett fújni a szél, igen kellemetlenül. Sikerült is kicsit túlöltöznöm, de ezzel nem voltam egyedül - Ádám a rajt után nem sokkal megállapította, hogy Ő is így járt. Ugyanis kisütött a nap, és hiába volt mindössze plusz néhány fok, sokkal melegebbnek érződött. Edzői utasításra szigorú pulzuskontroll alatt tartottam magam - kivéve a tényleg meredek saras emelkedőket. Kellett 2 ellenőrzőpont, mire megszoktam, hogy itt bizony pecsételtetni kell. Lubics Szilvinek köszönöm hogy a második pontnál szólt, mert ott úgy elfutottam volna tovább hogy ihaj. Vagyis el is futottam, csak nem fordultam volna vissza :) Utána már időben sikerült előkészítenem a papírt, amit a végén már kézben kellett vinnem, mert a testemből távozó irtózatos mennyiségű izzadtság hatására kezdett szétfoszlani a hátizsák zsebében :) Könnyedén haladtam. A síkabb részeken nem is nagyon értem utol senkit, a néhány meredekebb szakaszon sikerült mindig kicsit felfejlődnöm. Szinte végig voltak a közelemben futó- vagy túrázó társak, így sosem éreztem magam egyedül, könnyebben repült az idő. Ráadásul így annyira nem is kellett nézegetnem a jelzéseket, általában csak mentem a többiek után. Domonyvölgy után aztán újra megelőztem pár korábban már lehagyott emberkét, volt aki kérdezte is hogy vajon eltévedtem-e. Így utólag sem tudom erre a választ. BollaG-nek hála volt Nálam egy Garmin 705, amire rátöltöttem egy trackabee-ről lehúzott track-et, és az alapján jó úton mentem. Lehet hogy a TT útvonal nem teljesen volt ugyanaz mint a futóverseny? Vagy idén valami változott? Ha valaki tudja ezt, felvilágosíthatna :) A footpod szerint 40.56 km-t futottam. Végülis mindegy. Domonyvölgyig elég sok helyen volt sár, utána én már csak 1 részre emlékszem a sárga jelzésen, ahol ez némileg nehezítette a haladást, de igazán nagy problémát szerintem sehol sem jelentett. Gödöllőre visszatérve azért már vártam a végét, főleg hogy lazítani sem szabadott, mert mindig voltak akiket utol akartam érni vagy akik elől menekültem. Végül 3:37:22-vel sikerült finiselni, ami a 21. helyre volt itt jó. Nagyon tetszett a verseny. Ahogy a kerékpározásban, itt is a terep a nekem való, nem szeretem az aszfaltot, sokkal inkább az erdei ösvényeket. A többiek is osztották ezt a véleményt, így biztos ők is futnak még idén párszor hasonló rendezvényen. Hazafelé megfogadtuk, hogy többet verseny után sem ehetünk a Mekiben, az a kaja még ilyenkor sem tesz jót. Matyi, Te akkor már kiszálltál, de itt értesítelek róla :)

Jó, hogy ebben a szakágban teljesen újonc vagyok, így semmi teljesítménykényszerem nincs még, pl. hogy kiket kellene megelőzni, nem ismerem még a társakat. Így tényleg csak magammal versenyeztem. Úgy érzem, hogy most elindultam egy másik úton, ahol még nagyon sok mindent tudok tanulni. Izgalmas lesz. Meg is van a nagy terv a tavaszra: lefutni a Mátrabércet. Durva lesz. Addig pedig bő 2 hét múlva Göcseji Galopp, majd március végén Camelbak Vértesi Terepmaraton. A továbbiakon majd utána gondolkozom. Mindjárt itt a tavasz, tessék mozogni, sportolni!

u.i.: Azért ne aggódjon senki, nem utáltam meg a bringázást, most is a heti edzésadagom kb. felét biciklizés teszi ki, amit nagyon élvezek.

Új kihívások

2011-01-01T17:35:00.017+01:00

Ahogy azt már egy korábbi bejegyzésben írtam, 2010-re még a helyi Mountain-Man Marathon 3:30-on belüli lefutása volt a célkitűzésem. Most negyedik alkalommal indultam ezen a rendezvényen, a PB-m 2008-ból származik 3:39:10. Be akartam linkelni az akkori beszámolóm, de kiderült hogy nem írtam :) Bár az idő megszépíti a dolgokat, de szerintem akkor voltam eddigi legjobb futó formámban, és minden emelkedőt meg is tudtam futni, csak a Gógánhegy tetején úgy begörcsöltem, hogy az egyik kerítést kellett támasztanom pár percig :) A versenyre igazából csak 4 hetet készültem edzésterv alapján, de azért már októbertől is futottam heti 2-3 alkalommal, így azért sokkal felkészültebb voltam mint a korábbi években. Az edzések alapján a 3:30-as idő egy viszonylag optimális esetben teljesíthető célnak látszott, pont jó volt ahhoz hogy kihívást jelentsen. A több és céltudatos futásnak köszönhetően sokkal jobban mentek a dombok már a versenyt megelőző hetekben is. Viszont a jobb lábamban valószínűleg csonthártyagyulladás kezdett kialakulni. Ezt Olivér tanácsainak és a terhelés visszább vételének köszönhetően aztán teljesen sikerült elhárítani. A "hazai pálya" előnyét kihasználva volt saját frissítésem is, köszi Sanyi! Még a verseny előtt Lakatos Roli azért próbálta rám tenni a terhet, hogy még esélyesnek is számítok - többek között Ő sem indult. Egy "majd meglátjuk!"-kal azért ezt elintéztem.

Úgy éreztem, elég pihenten állok rajthoz, és ez az első emelkedőn beigazolódni is látszott. Könnyedén haladtam, pulzus is rendben volt. Semmi levegőkapkodás, mégis előzgettem szépen. A Panoráma előtt egy kis mézes tea (ez jelentette a fő energiaforrást), aztán irány lefelé. Valaki a Hoka-m felől érdeklődik, hátra fordultam: Lubics Szilvi volt az. Gyorsan összeismerkedtünk (közös edző, szponzor) és lefelé még kicsit beszélgetni is volt időnk. Ő csak edzésnek indult, de azért eléggé belehasított. Nekem ez a tempó még éppen jó volt, gyorsabban már nem mertem volna futni itt az elején, így nagyjából végig együtt haladtunk Botfáig. A Jánkahegy aljától kezdve a körülöttünk lévő versenyzők kezdtek eltünedezni. Megnéztem az eddigi átlag tempót a Garmin FR60-on, 4:52 volt. Sokat nem eshetek vissza gondoltam, hiszen 5:00 alatti kilométerenkénti átlag kell. Ja igen, még a botfai emelkedő aljában megvolt az első kutyás találkozás idén is, ahol a kutyusra bizony rá kellett szólni hogy ne akarjon most semmit se, mert annyira nem érünk rá - ilyenből volt még pár a későbbiekben. Szilvi még valami betegség utóhatásaival küszködött - de így is nyert :), ezért a botfai faltól kezdve egyedül maradtam. További bizakodással töltött el, hogy ezen a számomra legkellemetlenebb emelkedőn is szépen fel tudtam kocogni és az ezt követő hullámvasút is jól ment. Bozsokban Roland és Csaba tájékoztattak hogy a 4. helyen vagyok, 4:30-cal a vezető hármas után. Tudtam hogy innen kezdődik a verseny, a csácsi hegyen kiderül ha elfutottam az elejét. Nem volt gond, itt sem kellett sétálnom, ment az összes emelkedő, ahogy edzésen. Szabival is találkoztam a felső templomtól lefelé, biztatott, hogy jól haladok. A Parkerdőben Sanyi azt mondta, hogy 2 percre van előttem a 3., amit nehezen hittem, mert úgy gondoltam hogy akkor a parkerdei hosszú egyenesben látnom kellett volna (át kell értékelnem a távolságokat :)). Aztán a Kaszaháza utáni emelkedőn felérve Neszele felé már láttam az előttem haladót. Neszelére beérve mértem egy időkülönbséget - 50mp volt már csak. Itt már szinte biztos voltam benne hogy megfogom, és felcsillant a dobogó reménye (azt nem tudtam hogy kik jönnek mögöttem). Aztán a srác nem fordult le balra a Bútorgyár felé, hiába üvöltöztem utána több alkalommal is, nem hallotta meg. Nem így terveztem megelőzni. A bútorgyári frissítőnél a teázás alatt Sanyi leadta a drótot, hogy Tölli Tamás 2:30-ra megy előttem. A Hock Jánosra fordulva a messzeségben már láttam is előttem. Itt már azért nem úgy haladtam mint szerettem volna, de még nem adtam bele mindent, a gógánhegyi emelkedőtől akartam megnyomni. A Gabonához befordulva kb. 7 perccel voltam a két évvel korábbi részidőmön belül, szóval tudtam hogy most itt jobbat kell mennem mint akkor, vagyis az eddigi tempó jó lesz (látva az átlagtempóm), ha nem kell görcsbe rándulva fetrengenem pár percet. A hosszú meredekre fordulva láttam Tamást, aki már majdnem felért, de gyalogolt. Nekem még ment "futva" ez a rész is, innen már mentem amit bírtam, meg akartam fogni. Eszembe jutott a 2 évvel ezelőtti görcsölés, így azért óvatosan indultam meg lefelé, de most nem volt gond. Az utolsó emelkedőn még mindig jóval előttem volt Tamás, de itt is gyalogolt. Tudtam hogy ha a végén előtte akarok végezni, akkor ezen a felfelén muszáj minél nagyobb előnyt szereznem. Az emelkedő kb. kétharmadánál értem utol, nagyon sportszerűen bíztatott. A tetőn ránéztem az órára és tudtam, hogy most már szinte biztos hogy 3:30-on belül leszek. Az utolsó hosszú lefelén futottam ahogy bírtam, bár itt már vigyáznom kellett, mert egy-egy kisebb görcskezdemény felütötte fejét. Nem mertem hátranézni, csak a Gasparich úton, amikor kicsit megnyugodtam. A Platán soron még azért igyekeztem, itt már belül nagyon örültem. Végül 3:25:50-nel sikerült finiselni, amivel 2. lettem.

A befutót követően a verseny- és csapattársakkal jókat beszélgettünk, kielemeztük a történteket. A 11 km-es távon Szilvi jól futott, és 2. lett a kategóriájában, Andris pedig ismét bebizonyította hogy benne van az őserő. Lenyomtam pár zsíros deszkát és néhány pohár teát, nagyon jól esett! Gratulálok minden teljesítőnek és a rendezőknek is, hogy évről-évre ilyen remek versenyt hoznak össze az év utolsó napjára. Ha egy mód lesz rá, Nálam ez a közeljövőben is fix programként fog szerepelni. Egészségben és sportsikerekben gazdag boldog új évet kívánok mindenkinek!

A fotókért köszönet Bérces Editnek és Sanyinak.

Az elmúlt időben eléggé megtetszett a futás, fontolgatom is, hogy a 2011-es Terep Ultra Kupa rövid távú sorozatának első két versenyén el kellene indulni.

Gratulálok, Szőnyi Ferenc!

2010-12-06T09:57:00.004+01:00

Aki nem hallott még a címben szereplő úrról, annak az alábbi olvasmányok kötelezőek kiindulási alapnak. És mindenki másnak is, ha még nem olvasta! :) Szerintem nem szükséges semmit hozzáfűzni.

http://sportgeza.hu/sport/2010/12/04/magyar_gyoztes_a_vilag_leghosszabb_ultratriatlonjan/ A kommentek is nagyon jók.

Szőnyi Ferenc blogja

Bagodi aszfaltszaggatás

2010-10-22T22:08:00.006+02:00

Október 16-án lenyomtam a Bagod-Zalalövő-Bagod félmaratont a 3. Szaggasd az aszfaltot! Zalai futóparty keretében. Jó kis családias hangulatú verseny volt, tetszett. Köszönet a szervezőknek!

Kovács Feritől 2 nappal előtte értesültem a versenyről (nem figyeltem egyáltalán hogy milyen versenyek lesznek felénk). Még jó hogy időben kimentem a helyszínre, mert nevezést követően derült ki, hogy mindent elhoztam csak a futócipőm nem. Így még volt egy Bagod-Zeg-Bagod időfutam kocsival. Kösz a fuvart, Anyu! Így legalább volt időm átöltözni útközben. Aztán kiderült, hogy a nagy sietség ismét felesleges volt, mert az 5, 10, 21 km kicsit később rajtolt. Addig melegítettem kicsit, aztán Vojnovits Csabával váltottunk pár szót. Így elsőre 1:30 körüli időt vártam magamtól, szerettem volna kicsit ezen belül futni. Pulzusmérő és footpod hiányában csak az érzéseimre támaszkodtam most. Rajt után igyekeztem nem bekezdeni, ez össze is jött, levegőkapkodás nélkül sikerült beállnom egy jónak gondolt tempóra. Egy sporttárssal jó sokáig nagyjából együtt futottunk, úgy néztem hogy ez a tempó mindkettőnknek megfelelő. Egyszer mintha azt mondta volna, hogy 4:20-as ezrekkel megyünk. Így aztán gyorsan ki is matekoztam hogy ennél lassabban nem szabad futnom. Gyorsabban meg nem akartam, de nagyon nem is bírtam volna. Lassan de biztosan közelítettünk az előttünk haladó pár emberhez. Itt sokkal lassabban csökken a távolság mint bringán, elég idegölő, próbáltam nem is foglalkozni ezzel. A fordítónál lenyomtam egy izot, aztán tovább. Azt terveztem, hogy innen megyek kicsit jobban. Közben a tempómenőm elém került kicsit. Egy srácot utolértem én is, Ő közben még egy embert befogott. Aztán elég könnyedén felértem rájuk és itt úgy éreztem, hogy Nekem gyorsabban kell mennem (na, ez volt a hiba, kellett volna egy óra). Kb. 11 és 14 km között kicsit (túlságosan) odaléptem és le is szakadtak rólam, de aztán Nekem is kampec lett. Vissza kellett vennem, azt már láttam hogy több embert nem fogok leszedni. Az utolsó 5-6 km-en nagyon lassan jöttek a km-enkénti felfestések. 18-19 km-től még erősítést terveztem, de erre itt már esélyem sem volt. Szerencsére mögöttem sem tudtak újítani, így végül 1:31:09-es idővel a 6. helyen sikerült befutnom. Jól megfingattam magam, szó se róla. Ilyen intenzitással ennyi ideig még sosem futottam, ebből is tanultam ezt-azt. A szilveszteri maratonra továbbra is szeretnék felkészülni, a terv 3:30-on belüli teljesítés. Ehhez az kell, hogy végigcsináljam amit elterveztem és normális idő legyen :)

A fotót Tölli Tamás követte el. Köszi!

Ha csak a tökéletes elég jó Neked...

2010-10-05T16:34:00.004+02:00

...akkor általában bajban vagy. Sőt, elég ha csak közel tökéleteset akarsz, általában az is nehezen jön össze. Mint már oly sokszor, ismét ezzel a problémával szembesülök. Tudom, bennem van a hiba. Pedig most azt gondoltam, nem kívánok túl sokat. (Főleg) futáshoz keresek órát, mert most kicsit komolyabban szeretném űzni ezt a sportot mint korábban. Volt egy Polar S725-ösöm, ami 5 évig remekül szolgált (95%-ban bringázáshoz használtam). Csak nem lehetett hozzá footpod-ot használni, továbbá a bringán Powertap-re váltottam, ezért ANT+ kompatibilis óra kellene, hogy ugyanazt a pulzusmérő övet tudjam használni.

Nézzük a lehetséges versenyzőket! Legalábbis amiket eddig találtam.

Garmin Forerunner 60. ANT+, fasza (kicsi) footpod, hosszú üzemidő (elemes), gépre tölthetők az adatok (WKO+ támogatja), viszonylag olcsó. Ez a legesélyesebb egyelőre. Persze ezzel is vannak gondjaim: 15-20 óra memória (ez vicc), nem tud magasságot, sok felhasználónak vannak problémái a szíjjal, ami széthullott Nekik és ez külön nem cserélhető, vissza kell küldeni a forgalmazónak, ami mindenképp jó sok idő kiesés, továbbá kockázatos külföldről beszerezni hiába olcsóbb, mert utána macerás a garancia intézés, amire valószínűleg szükség lesz.

Garmin Forerunner 405, 310XT. ANT+, WKO+ támogatja, 310XT wattmérőt is támogat. Beépített GPS, ezért rövid üzemidő (10-15 óra), folyton töltögethetem. Magas ár.

Suunto T6d. Drága, de ez lenne a nyerő - altimeter, külső GPS és footpod, kis méret, hosszú üzemidő, beszerezhető alkatrészek. Csak az ANT+-t egyelőre nem támogatja a Suunto. Előbb-utóbb tuti fogja és akkor kell majd Nekem egy olyan óra :)

Timex Ironman Race Trainer. ANT+ támogatásban és az árában ki is merül minden előnye. Bár ha hozzászámolom a külső GPS-t, ami kellene a sebesség méréshez, akkor már nem is annyira olcsó. Csak a netre lehet feltölteni az edzés adatokat, ami szívás. Garancia, alkatrész problémás.

És végül a jó öreg Polar. Itt van sok óra, ami tökéletes lenne, de ők aztán nem fogják támogatni az ANT+ szabványt.

Szóval a támasztott főbb követelményeknek (ANT+ kompatibilitás, footpod vagy külső GPS, WKO+ támogassa) megfelelő óra jelenleg egyedül a Garmin FR60. Legfőképpen az olvasott szíj problémák aggasztanak, de valószínűleg mégis ez lesz a befutó, aztán ha majd újít a Suunto, akkor váltok.

17h Csillebérc

2010-09-22T20:52:00.003+02:00

A csillebérci 24 órás úgy érzem méltó volt az idei szezonomhoz. Semmi nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Annyira nem is bántam hogy 17 óra után félbeszakadt, mert pont addigra sikerült 2 bringát teljesen leamortizálni, úgyhogy ha folytatódott volna sem mentem volna ki már. A 3. hely mondjuk nem hangzik annyira tragikusnak mint amennyire az :) Nem is nagyon akarok tovább károgni, mert a legtöbb dologról én tehetek, legközelebb ezeken javítok. Az van bennem, hogy itt még valamikor oda kell raknom magam és meg kell mutatnom mire vagyok képes - de most egy darabig nem ülök bringára :) Pár gondolat csak így a verseny és a szezon után.

Petyusnak, Tibinek, Esztinek, Diának és Tominak köszönöm az önzetlen segítséget. Még én is észreveszem, hogy nem könnyű a kedvemre tenni (ilyenkor sem) - kösz hogy elviseltétek a rigolyáim.

Dénesnek és Bálintnak gratulálok! Dénes, ezt már igazán megérdemelted.

Erőnlétileg rendben voltam, ez bíztató a jövőre nézve - főleg ha még sikerül is rajta javítani :)

A bringa húzás-vonás során jól kikáromkodtam magam több versenytársammal együtt :) De a jó kedv azért megvolt végig.

Csapatomnak (Szabi Neked :)) köszönöm a támogatást és köszönet a High5-nak is az egész éves ellátásért, sajnálom hogy idén nem sikerült olyan teljesítményt nyújtani, amivel ezt igazán meg tudtam volna hálálni.

Olivérnek köszönöm az edzéstervezést. Idén is sikerült sokat tanulni, főleg a wattmérő-használatnak köszönhetően. Remélhetőleg előbb-utóbb meg is lesz az eredménye.
A jövőben kicsit másképp fognak menni a dolgok, jobban előtérbe kell kerüljön a "fun factor". A részletek még titkosak, de komoly változásokat tervezek :)

A fotóért köszönet Hostya Zolinak.

Vesszőfutás

2010-07-25T20:10:00.004+02:00

Legutóbbi írásom óta sok sikerélményben nem volt részem a versenypályán. Úgy néz ki, ez nem az én évem mégsem, pedig már azt hittem. Következzék a rinyálás!

Még június végén Sanyival kilátogattunk a TopSix maraton sorozat 3. állomására, a Kitzalpra. Minden nagyon frankó volt, kivéve hogy a versenyen egy elágazást valahol benéztem és azt vettem észre hogy a középtávon bent vagyok a célban. Gyanús volt már a vége felé hogy mintha valami nem stimmelne, de egy pályafelügyelő gyerek megnyugtatott hogy jó fele megyek. Aha. :) Amilyen gyorsan ideges lettem, olyan gyorsan el is múlt ez. Végülis a 4 hegyből 2-t megmásztam. A hazafelé tartó 6 órás vezetésben azért sikerült elfáradni, ha már a versenyen nem. Innentől a Salzkammergut 200-ra fókuszáltam a felkészülésben.

Egész jól mentek az edzések, edzőversenynek elindultam a Duna Maratonon. Itt kiderült, hogy valószínűleg kicsit túl jól is sikerültek az edzések, valószínűleg túl voltam edzve, mert már az elejétől fásultnak éreztem magam. A pulzusom sem akart felmenni. Mégis egy tűrhető tempóban sikerült végigmenni, kinyírni persze nem tudtam így magam, de még úgy éreztem időben jött ez a figyelmeztetés 2 héttel a Salz előtt, még ki tudom pihenni magam. Tibinek és Esztinek ezúton is köszönöm a frissítést, nagyon sokat segítettek! Ráadásul remek utitársak is voltak, kösz még egyszer!

Eljött július közepe és vele együtt a Salzkammergut Trophy. Ez volt az év fő versenye számomra (az elmaradt 10, 12 órás versenyek után főleg). Minden a helyére került a verseny hetében, így bizakodva álltam rajthoz. Zolinak és Julcsinak köszönöm a frissítést, hibátlan volt. Csak én voltam szar. Pedig nem így indult. Az első 5,5 órában könnyedén pörögtek a lábaim, úgy éreztem hogy a végére ez lehet az én napom. Mondjuk igen, a nap. Na, az sütött. Vagy amikor még nem, akkor is olyan páratartalom volt, hogy csak úgy dőlt rólam a víz. Meg is lett ennek az eredménye a már említett 5,5 óra után. Elkezdte a lábaim gyötörni a görcs. Ezt a problémát aztán nem is sikerült megoldani ahogy megelőzni sem, és közel 8,5 óra után kiálltam. Ekkor már olyan szintre fejlődött a kín, hogy egy helyen 10 perc kellett mire lábra tudtam állni (A powertap computer is kikapcsolt :)). Nem akartam kockáztatni egy komolyabb sérülést a hátralévő táv ismeretében, és az sem motivált hogy esetleg valahogy teljesíteni tudom a távot, ha pihenek picit. Az már csak vánszorgás lett volna, messze elmaradva attól az időtől, amit vártam magamtól. A görcsprobléma megoldásán dolgozom. Sokat tanultam, még ha ez most elég keserű pirula is volt. Remélem még sok bringás év áll előttem, ami során majd csak sikerül párszor itt is odaraknom magam. Szabcsi beszámolójában leírtakhoz sok helyen hasonló érzéseim voltak/vannak Nekem is. Mondjuk ő legalább végig bírta küldeni, meg az elején a legszarabb formájában is előttem volt, pedig Nekem akkor még jól ment :) Halász Robinak, Vas Petinek és Hédinek gratulálok, ők nagyon nagyot mentek szerintem!

Most pihenősre veszem kicsit a figurát, hogy azután még egy másfél hónap megfelelő edzéssel talán még sikerül formába kerülni a 24 órásra. Ennek jegyében ma el is mentem CC-zni a többiekkel a Zalakaros Kupára. Bringázás sok nem volt, bringa tolás-húzás-vonás annál több. Ez nem Nekem való. A második körben jött is a "moral is broken", ki is akartam állni, de aztán Tomival végigtúráztam (már amennyire ezt itt meg lehetett tenni). Nehogy már egymás után 2 versenyt feladjak! Legalább 1x sikerült feltekernem a lépcső melletti részen is, meg minden körben megvolt a sípálya (még ha helyenként 50-es lábforgással is - vissza kell raknom a 3 tányért, azt hiszem). Viszont az egyetlen orbitális saras lefelén mekkora béna voltam. Tomi kb. 1/2 percet adott ott minden körben. Lehet hogy kellett volna előre is a sárgumi, ami tegnap ledurrant a felniről, de még inkább meg kellene tanulni bringázni. Matyinak gratula a 3. helyhez! A mottó most: "relax, take it easy!" :)

Balaton Bike Fest - hülyeség ellen nincs orvosság

2010-06-16T21:35:00.005+02:00

Az utóbbi időben kicsit nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett volna. Motivációm is rendesen alábbhagyott - elmaradt a 10 órás verseny (tipikus hülye magyar történet), meg úgy nézett ki, hogy idén kútba esik a Salzkammergut Trophy-n indulás. Ez utóbbi megoldódni látszik, így újból sikerült nekidurálnom magam az edzéseknek. Legjobb edzés a verseny, így a június 13-i Balaton Bike Fest keretében megrendezett maraton versenyen indultam. Ez nagyjából jó szintmérő lesz gondoltam, meglátom sikerült-e erősödnöm idénre a többiekhez képest, hiszen 2010-ben még nem mentem maratonon itthon.

Szombaton reggel Tomival utaztunk Balatonfüredre jó hangulatban. Úgy volt eredetileg, hogy a CC versenyen is indulunk, de Tomi az előző napi pályabejárás során szerzett tapasztalatai alapján ezt elvetettük. Miután elfoglaltuk a pöpec szállásunk, kimentünk megnézni a CC futamot, meg szurkolni az induló csapattársaknak. A pálya szánalmas volt. Lekaszáltak egy rétet, amin volt pár hupli. Jó, hogy nem indultam. Takival is összefutottunk, ki is elemeztük a látottakat :) Az elit futamot nem vártuk meg, visszamentünk pihenni inkább a szállásra. A délután további része tv-zéssel (foci VB, Dauphine Libere király etap), alvással, evés-ivással telt. Este még elmentünk egyet vacsorázni, aztán szunya.

Vasárnap gördülékenyen mentek az előkészületek. Minden időben. Csak Szabiék késtek kicsit a tervezetthez képest. Kösz a frissítést, még egyszer! Aztán kiderült, hogy még korán is jöttek, meg mi is, mert a rajt csúszik fél órát. Mert sokan reggel akartak nevezni, a pénzt meg be kellett szedni. (Még jó hogy mi szombaton beneveztünk, ami kb. 20 perc alatt sikerült is) Benyomtuk a légkondit a kocsiban, beültünk, és nagyjából ez volt a bemelegítés. Nem akartunk a tikkasztó hőségben már előre dehidratálódni. A rajthoz valahogy beszólítottak az elsők között. Rajt után persze fokozatosan kerültem egyre hátrébb, mindenki nyomta mint a fene. Pulzus kicsit magas volt, de azért nyomtam én is. Kezdtem előzgetni. Néha megnéztem az átlag wattot is. Huuha, sok lesz ez, gondoltam. De a gondolatot tettek nem követték, és ugyanúgy mentem tovább. Sorban hagytam le olyan embereket, akiket korábban nem is szoktam látni (Tordai Csaba, Vizdi, Halász Robi, Kis Józsi, Böhm Lajos). Dénessel kerülgettük egymást - az emelkedőkön nagyon ment az egysebességes géppel. 75 km-ig nem is volt gond. Utolértem Sanyit is, aki már kezdett dögrováson lenni. Itt már én is kezdtem furán érezni magam. De gondoltam, innen már nem sok van hátra, csak kibírom. Hát persze :) Frissítettünk, akkor elment Dénes, akit hamarosan utolértem, Sanyi itt nem tudott jönni velem, pedig master-ben Neki akartam segíteni :) Aztán elért a vég. Azt már láttam, hogy a meleg és a kezdeti nagyobb tempó miatt a teljesítményem nincs ott mint az első körben, de azért bírtam menni még. Egészen addig, amíg szinte egyszerre begörcsölt mindkét combom. Itt már nem csak tekerni, járni is alig bírtam. Dénes vissza is előzött. Valahogy még felkapaszkodtam rá, de egyszerűen nem tudtam erőt kifejteni, szinte csak gurulni. Felért Sanyi is, aztán betámadta őt is a görcs, így Neki is meg kellett állnia. Nagy nehezen Dénessel bevánszorogtunk a célba. Sanyi majdnem felért megint (gratula a master1 2. helyhez!), meg kis híján leszedtek a korábban megelőzött sporttársak is. Hát igen, hiába tudom hogy mit kellene csinálni, ha nem azt teszem. Az utolsó 1-1.5 óra akkora szenvedés volt, hogy az nem igaz. Vissza kell térnem a korábban alkalmazott és bevált taktikámhoz. A pálya amúgy elég nyomatós volt, technika 0. A sok lankás emelkedő, lejtő, és közel sík szakasz miatt feküdt Nekem. Nagyon meredek emelkedő hiányában nem volt hátrány a 74 kg-s testsúlyom, az Epic pedig nagyon jó volt a köves szakaszokon (fel, le, síkon), ahol ülve nyomhattam, amíg sokan pattogtak jobbra balra.

Összességében maga a verseny Nekem tetszett, viszont a körítés beárnyékolta ezt. Az eredmények hiánya minden határon túlmegy szerintem. Még jó hogy Tomira hallgattam, így hazaindultunk időben és nem akartuk megvárni az eredményhirdetést.

A fotóért köszönet az X-iontnak.

Tényleg elkezdődött a szezon

2010-05-11T10:31:00.007+02:00

Legutóbbi írásom óta 2 versenyt is sikerült abszolválni.

Április utolsó hétvégéjén a Kürtös Kupán indultam Gyenesdiáson. Kellett azért egy CC verseny is így a szezon elején, hadd lássam sikerült-e gyorsulnom valamit tavalyhoz képest. Az előkészületek most szinte tökéletesre sikeredtek. Ebben nagy szerepet játszott, hogy közel volt a verseny és kora délután volt a rajt, nem reggel :) Így kipihenten érkeztem a helyszínre és volt idő bőven elkészülni és bemelegíteni. Sanyival és Zsével tekertünk 1 órát a környéken. A montis Powertap-nek is ez volt az első éles bevetése. Egész sokan indultunk a 6 körös futamon. A rajt után próbáltam nem nagyon lemaradni mint tavaly, nehogy az első emelkedőn ismét leszálljon előttem valaki. Ez kb. sikerült is. A szánkópályán azért elengedtem a rakétákat, főleg amikor megláttam hogy milyen wattot kellene leadni, hogy menjek velük :) Aztán már ennek az emelkedőnek a tetejére kifogyott pár emberből a kraft, így innen indult a szokásos forgatókönyv, kezdtem leszedni a sporttársakat. Kicsit erőszakosabbnak kellett volna lennem helyenként, és még a lefelék előtt megelőzni egyeseket, hogy ott ne ragadjak be mögéjük és veszítsek értékes másodperceket. Csak ehhez nem igazán volt erőm :) Lassan megfogtam a csapatból Zsét, aztán Sanyit is. Az utolsó körben Tomihoz is elég közel kerültem, de nem maradt bennem annyi, hogy utol is érjem, ráadásul az utolsó emelkedőn ügyesen odalépett még neki. Így abszolútban a 7. helyen sikerült célba érni, a tavalyinál 8 perccel jobb idővel. Ebben sokat segített, hogy most nem görcsöltem be. Az utólagos elemzés alapján egész jól beosztottam az erőm, CC-n jelenleg ennél több nem telik tőlem. Verseny után rövid beszélgetés a csapattársakkal, aztán Sanyival még elmentünk tekerni pár órát, aminek a végére enyhe eléhezés következett be Nálam. Ezen a keszthelyi Donatello pizzériában segítettünk. Baluék ismét remek versenyt szerveztek, jövőre ugyanitt!

Május elején az osztrák TopSix maraton sorozat első állomására látogattunk Sanyival és Szilvivel. Az odafelé vezető úton pár helyen belefutottunk igen erős esőzésbe, ez előre vetítette, hogy nem fog porzani a pálya. Így is lett. Biztonság kedvéért még péntek éjszaka esett egy adag. Így szombaton a hátsó kerék csere mellett döntöttem (gyorsabb volt mint külsőt cserélni :)), mert Fast Trak-et ide kevésnek ítéltem, utólag lehet hogy elég lett volna. Így megismerkedhettem a Powertap fejegység csak pulzusmérőként való használatával. Sanyival még nagyjából bemelegíteni is volt időnk a 10 órás rajt előtt. A pályát nagyjából ismertem tavalyról, de azért most kicsit változtattak rajta, többek között máshol volt a rajt-cél. Rajtra készülődve még váltottunk pár szót a többi magyarral. Dénes, Fityisz és Berkes Jani a Meditech-ből már szinte törzsversenyzők itt. Rajt után rövid lejtő, aztán kezdődhetett is az első komoly mászás. Talán ez volt a legkomolyabb. Sanyi mögött szambáztam 20-30 másodperccel. Már itt szépen leszedtünk pár embert. A Jauerling DH-n meglepődve tapasztaltam, hogy most inkább engem tartanak fel mint én a többieket. Ez tavalyhoz képest mindenképp pozitív. Lehet csak a sár miatt volt. A második hegy tetejére utolértem Sanyit, miközben pár helyet megint feljebb jöttünk. Itt értem utol Fityiszt is. Aztán lefelé elnéztem egy kanyart, így megint értékes időt veszítettem. Itt már kezdtem bemelegedni (időben, mi?), de a görcsök is kezdtek valahogy megtámadni. Ásványi anyag bogyó persze a kocsiban - fasza. Valószínűleg kicsit több gönc volt rajtam mint kellett volna, de reggel még úgy nézett ki hogy esni fog, most meg kezdett kisütni a nap helyenként. Az első kör végére megfogtam Sanyit. A második körben próbáltam ugyanolyan lendülettel menni mint az elsőben. A karmelegítőm, nadrágom már tiszta só volt, kezdtem aggódni. Azért nagyjából sikerült a tempóm tartani. Egy sráccal kerülgettük egymást - vele az első emelkedő óta "meccseltem". A második lerövidített emelkedőn utolértem Dénest is, aki mint mondta bekezdett az elején. A tavalyi bergsprint-nél bele kellett tolnom a második körben, mert tuti begörcsöltem volna. Így is majdnem. Még pár embert biztos megelőztem, de itt már nem nézegettem hogy ki középtávos és ki megy a hosszún. A végén épphogy befértem 4 óra alá (és az eredménylista első oldalára). Kiderült hogy master-ben értékeltek. Azt nem tudom hogy az 1982-ből hogy lett 1980 :). Az eredményen pedig utólag nem is tudnak változtatni. Na, mindegy. Sanyi csak 5 perccel maradt el tőlem. Azért az osztrákok durván küldik, el sem bírom képzelni hogy a győztes Soukup hogy ment 3 órát :D

A görcs mellett a célba érkezés után jött a másik probléma, hogy Szilvinek adtuk a kocsikulcsot, hogy majd előttünk ér be a középtávról. Aha... Kész csoda, hogy nem fáztunk meg. Azért Ő is ügyesen végigküzdötte magát. Ez a verseny sokkal jobban esett mint a szlovák Kaktus Bike, hazafelé úton nem is voltam fáradt. Kicsit jobb képet kaptam arról hogy hol is tartok, min kell javítani. Legközelebb valószínűleg a gyöngyösfalusi 10 óráson indulok, ha lesz.

Szezonnyitó Szlovákiában - Kaktus Bike Maraton

2010-04-24T20:47:00.006+02:00

Idén először fordult elő, hogy az első versenyem az évben nem CC. Persze ehhez jó sokat kellett keresgélni a környező országok versenynaptáraiban. Április 17-én a szlovákiai Szentgyörgyön megrendezett Kaktus Bike Maratonon indultunk Sanyival.

A táv 75 km volt 1800 szinttel - ez így elsőre pont kellemes. Gekkonak köszönjük a szálláslehetőséget Mosonmagyaróváron, így legalább nem 4-kor kellett kelnünk szombaton. Azért odafelé csak eltévedtünk kicsit, de szerencsére közel volt a helyszín, így sok időt nem veszítettünk. Bemelegítésre így sem maradt nagyon idő. Jó hideg volt, fújt a szél, ez annyira nem tetszett. Elrajtoltunk. Próbáltam nem nagyon menni, de a pulzusom 185 fölött volt hipp-hopp. Visszavettem picit, mert azért nem 1 órát kell csak menni. Aztán szépen sikerült is beállni egy tűrhető tempóra. Sanyi többé-kevésbé jött velem, pár méterre megúszott néha. Sajnos 10 perc után már állt a víz a cipőmben a pocsolyaátkeléseknek köszönhetően (ezekben néha tengelyig merült a bringa). 30 perc után már nem nagyon éreztem a lábfejem. Ennek ellenére azért lassan előzgettem vagy közelítettem az előttem haladóhoz. Az első kör végén lévő frissítőnél megvártam Sanyit (sokat nem kellett várni), bekevertem egy High5 Energy Source-t, aztán tovább. Amikor láttam, hogy kezdődik a második kör próbáltam kicsit erősíteni, hiszen már ismertem a pályát. Úgy éreztem, hogy egész jól haladok, bár a pulzusom már nem ment fel az ilyenkor megfelelő tartományba. A rövidtávosokat folyamatosan kerülgetni kellett (nem kevesen voltak), de ez többnyire nem okozott gondot. Jól rápihentem az első körben tapasztalt legmeredekebb emelkedőre, amiről aztán kiderült, hogy a második körben nincs benne. Jól van, gondoltam innen akkor már csak be kell gurulni. Aha. Volt még egy frankó mászás, itt már anyáztam magamban, hogy vége lehetne már ennek az egésznek. Pulzus itt már csak 160 körül karistolt. Kicsit el is éhezhettem, mert a hidegben kevesebbet ittam mint normális időben, viszont így nem kevertem be az egyik Energy Source-t, amivel 1 órára való üzemanyagtól elestem. Kellett volna tartalék Energy Gel vagy Energy Bar. Ezt is megtanultam. A végén aztán még tekeregni kellett a környéken egy sort, mire végre beestem a célba. Sanyi csak 4 perccel maradt el tőlem. Mint később kiderült az 5. és 6. helyet szereztük meg, ami nem hangzik rosszul, de a valóságban és az időeredményeket elnézve annyira nem is fényes.

Visszamentünk a kocsihoz átöltözni. Nekem itt közel 1 óra alatt sem sikerült újra felmelegíteni a lábfejem. Viszont kiderült, hogy a bal cipőm talpa szinte totál leszakadt a verseny közben valamikor. Ebből sem éreztem semmit :) A bringát is sikerült leamortizálni csöppet. Hazafelé úton az is kiderült, hogy sikerült jól megfáznom, ebből mostanra szinte teljesen sikerült kilábalnom.

A verseny maga szerintem remek volt. Olyan Balaton Régió Maraton érzésem volt, kivéve hogy a hosszútáv nem 45 km-es :) A pálya kezdők számára is könnyen teljesíthető, és szinte végig lehetett előzni. A hosszútávon elég kevesen indultak, bezzeg a röviden... Lehet, hogy még a jövőben visszanézek ide.

Remélem, hogy ennél azért jobban fogok tudni teljesíteni a következő versenyeken. Vasárnap a Kürtös Kupán indulok edzésként. Biztos jó lesz újra CC-zni egyet :)

Q-Rings tartósteszt

2010-02-25T16:39:00.000+01:00

Most egy nem túl elterjedt alkatrésszel szerzett tapasztalataim következnek. Ez pedig a spanyol Rotor ovális lánctányérja (Q-Ring). A miért, hogyan, stb. kérdésekre itt találhattok választ többek között. A technikai hátteret itt most nem is fogom különösebben boncolgatni.

Már 2008 végén szemezgettem a Q-ringekkel, de a beszerzés akkor még elmaradt. Először 2009 tavaszán a montimon próbáltam ki, az elkopott XTR tányérok helyett. 44/33/23-as felállásban kaphatók a hagyományos három tányéros rendszerhez a Rotor lánckerekek (az XTR-hez spéci kistányér kell). Nem éreztem kezdetben sem furának őket. A nagyobb fogszám sem tűnt nehezebbnek tekerésnél, mivel a holtponton könnyebb átlendülni velük. Ezt a komolyabb emelkedőkön rögtön észrevettem. Inkább erőből tekerek a meredekebb részeken, így a hagyományos tányérokkal mindig éretem azt a pontot, ahol "át kellett rugdalnom". A Q-ringekkel ez a hatás jelentősen lecsökkent, egyenletesebben tudtam forgatni a nehezebb áttételt. A velo.h-n korábban megjelent cikkel ellentétben én Joe Friel tapasztalatait tudom megerősíteni: a q-ringek inkább a terhelősebb bringásoknak jelentenek előnyt. A Rotor által javasolt adaptációs periódusokat egyébként érdemes betartani. Én nem így tettem, mivel már benne voltam az intenzívebb edzésekben, és nem igazán tudtam ezt megvalósítani. Valószínűleg ennek eredményeként 1-2 hétig a keményebb edzések után egy kis feszülést éreztem a bal térdemnél. Soha nem volt bajom a térdeimmel (kopp-kopp) és most sem az izület fájt, inkább mintha az izmoknak lett volna furcsa. Ez aztán gyorsan el is múlt. Közben az országútimra is Q-ringek kerültek (50/36). Az sem segített az adaptációban, hogy amíg a montimon már ovál tányérok voltak, az országútin hagyományosak. Szóval aki szeretné kipróbálni, lehetőség szerint csak azzal a bringával menjen egy jó darabig, amire felszerelte. A Q-ringek orientációja (OCP) bizonyos határok között állítható. Ezzel megtalálhatjuk a számunkra legoptimálisabb megoldást. Viszont a hajtókarok egy jó részéhez csak olyan külső tányért tudunk felrakni, amelyek "középre orientáltak", mert az állítható tányérok nem szerelhetők fel a hajtókar kialakítása miatt. Ez volt a helyzet nálam mind az XTR hajtókarral, mind a kompakt Shimano országúti karral. A belső tányér(ok) ettől még állítható(k). Én mindenesetre maradtam a közép beállításnál. A szezon közben aztán kéttányéros felállásra váltottam MTB-n is. A Rotor Agilis hajtókart használtam 40/27-es tányérokkal. Az év elején még hagyományos tányérokkal használtam 42/28-at, tetszett is, de kicsit soknak éreztem. A 27-es kistányért jóval könnyebbnek tűnt elhajtani, persze a közbenső időben biztos erősödtem is. Ősszel mentem egyszer hagyományos tányérral néhány száz métert. Hát mit mondjak, alaposan megváltozott a pedálfordulatom, ahogy azt a Rotor előre megmondta :) A felső és alsó holtponton szinte megakadtak a lábaim.

Összességében nekem nagyon bejöttek ezek a tányérok, nem is szeretnék visszatérni a hagyományosakhoz. Különösen alacsony pedálfordulatnál érzem őket hatékonyabbnak. Sajnos watt értékekkel nem tudom alátámasztani vagy megcáfolni a hasznosságukat. Valószínűleg itt is nagy szerepe van annak, hogy ki miben hisz. Olvastam olyan kutatást is, ami szerint egyáltalán nem hatékonyabb a hagyományosnál, sőt.

Váltásteljesítmény terén semmilyen negatív tapasztalatom nem volt velük. Számomra az egyetlen hátrányt az áruk jelentette. Viszont ha éppen elkoptak a tányérjaid, egy próbát megér. Tartósságuk jónak mondható.

Megj.: A háromtányéros MTB verziónál volt egy kis problémám: a nagytányér ovalitása miatt magasabbra kellett helyezni az első váltót (XTR), így olyan magasra került, hogy kistányéron csak a felső 3 fokozatot tudam súrlódás nélkül használni. Országúti váltóval ez a probléma megszűnt.

Who let the dogs out?

2010-01-28T22:21:00.001+01:00

Ezen a télen számos edzés alkalmával találkoztam különféle kutyákkal. A korábbi évekhez képest mondjuk ötszörös gyakorisággal. Ez persze önmagában még nem lenne baj. Ahogy néztem, ezek többnyire nem kóbor állatok voltak, hanem kiszöktek otthonról. Erről a nyakörv vagy a nyakukban lógó láncdarab árulkodott többször. Egy alkalommal egy 3 fős falkával is találkoztam, de ezeket is az előbbiek jellemezték. Szeretem a kutyákat, nem is félek tőlük és bár többnyire inkább ők ijedtek meg (ez is enged következtetni a sorsukra, ha félnek az embertől), 1-2 alkalommal bizony komoly lélekjelenlétre és szerencsére volt szükségem, hogy ne támadjon meg egy-egy állat. Ez futásnál különösen necces. Olyan is volt, hogy egy ház udvarából ugrott elő a blöki, gazdája persze sehol. Igazából csak azt akartam ezzel az egésszel mondani, hogy aki kutyát tart, figyeljen már oda rá! Adjon neki rendesen enni, ne tartsa láncon, ne verje, ellenőrizze, stb.! Akkor nem lennének ilyen és ehhez hasonló helyzetekből kialakuló súlyos esetek. Nagyon igaz, hogy minden kutya valahol olyanná válik mint a gazdája.

Viszont jó hír, hogy az utóbbi 1-2 hétben kevesebb elcsatangolt kutyát láttam - mondjuk kicsit kevesebbet is voltam kint a nagy hideg miatt, meg lehet ők is fáznak :) Amúgy nekünk is van kutyánk (de egyedül nem vállalnék egyet). Vigyázzatok magatokra, hajrá!

A motivációról

2010-01-09T20:47:00.000+01:00

Egy ideje itt a tél (még ha néha nem is úgy tűnik), messze még a montis versenyek. Viszont edzeni már kell, ha javítani akarsz eddigi eredményeiden és fejlődni szeretnél. A nagyon intenzív és/vagy hosszú edzések ideje még nincs itt, de (majdnem) minden nap meló előtt vagy után a többi elfoglaltság mellett edzeni kell. Ha rossz az idő, görgőzni. Továbbá meg kell csinálni az erősítéseket, oda kell figyelni a kajára stb. Mindez egy hozzám hasonló amatőr sportolótól is egy életmódót követel. Máshogy nem lehet csinálni. Vagyis szerintem nem érdemes: ha csinálok valamit, azt rendesen csináljam. A legtöbb edzés és a hozzá kapcsolódó dolgok az esetek legnagyobb részében jönnek maguktól könnyen, hiszen ilyenkor azt csinálhatom, amit szeretek és ennek nyilván örülök. Viszont vannak alkalmak, amikor azért kicsit meg kell erőltetnem magam, mert ugye én sem vagyok tökéletes :) Ilyenkor nagyjából a következő dolgok motiválnak edzésen és azon kívül.

Jól sikerült verseny. Eszedbe jut, hogy milyen jól mentél azon a bizonyos derbin és hogy azokért a pillanatokért érdemes.

Jó eredmény vizualizálása. Egy fontos verseny közeledtével van, hogy kicsit befásul az ember a sok edzéstől. Ilyenkor is jó tudatosítani magunkban, hogy miért is ez a sok munka. Pozitív gondolatok. Képzeld el, ahogy jól fogsz menni a kitűzött versenyen!

Zene, videó. Ezek hatásmechanizmusát szerintem nem kell különösen ecsetelni. Pl. nem is tudom megszámolni, hányszor néztem meg a 24 solo című filmet - a fejemben le tudom pörgetni majdnem az egészet :) Offroad to Athens is klasszikus. Eye of the tiger a Rocky 3-ból. És még van rengeteg ilyen.

Edzőtárs. Alapozáskor én szinte mindig egyedül megyek, de néha kell a társaság ilyenkor is. Viszont a tavasztól kezdődő intenzívebb edzéseknél sokat tud segíteni egy MEGFELELŐ edzőtárs (és te is Neki). Sőt itt már szerintem szükséges is, egyedül kevesebbet tudsz kihozni magadból.

Apró sikerélmények: pl. jól mentek a résztávok - innen már az edzés fennmaradó része könnyebb. Érzem, hogy erősödtem kicsit. Vagy sikerült kicsit faragni a testzsírból.

Testépítők. Korábban én is súlyzóztam egy darabig - biztos innen maradt meg a kötődés valamilyen szinten a body building-hez - de fogalmam nem volt a lényegről, meg nem is az én sportom. Viszont: elszántság, kitartás, következetesség - ez jellemzi a testépítőket. Sokat lehet tőlük tanulni. Ha te kicsit nem figyelsz oda a kajára, legfeljebb gyengébb eredményeid lesznek. Viszont ők el sem indulhatnak úgy egy versenyen. A BB.Tv-be szoktam leginkább belepillantani, érdemes! Amúgy az egész Body.Builder oldal nagyon jó és hasznos információkat tartalmaz más sportágak kedvelőinek is.

Most azt nem kívánom hosszasan taglalni, hogy mi van ha folyamatos motivációhiányban szenvedsz és semmi sem segít. Pl. túl vagy edzve vagy az életed mostani szakasza nem alkalmas komoly edzésmunkára. Ilyenkor vedd lazára, pihenj! Az edzésnek örömet kell okoznia, nem jelenthet nyűgöt, mert akkor meg fogod utálni amit szeretned kellene.

És hogy mi a cél? Sportoló szemmel nyilván hogy minél jobb eredményeket érjek el abban a sportágban, amit szeretek, kihozzam magamból a maximumot időről időre. Mert ezt imádom csinálni, ez a szenvedélyem. Természetesen a "minél jobb" az egy konkrét helyezés, időeredmény stb. a kiemelt versenyeken, mert csak így tudhatom meg, hogy sikerült-e teljesítenem a feladatot. Fontos, hogy reális céljaid legyenek, de azért egy kicsit "álmodozni" is kell, mert ez visz előre. Soha nem szabad teljesen megelégedni, viszont az elért eredményeket tudni kell értékelni. "Hétköznapi" emberként nézve pedig a legnagyobb előnynek azt tartom, hogy a sport segít abban, hogy a mai világ lehetőségeihez képest a lehető legegészségesebben és kiegyensúlyozottabban élj. Ezt nem csak a mozgásra értem, hanem mindarra a szemléletmódra, ami meglátásom szerint a legtöbb sportolóban kialakul.

Téged mi motivál?

Ragaszkodj a tervhez!

2010-01-02T17:05:00.004+01:00

Ne úgy mint én a sziveszteri maratonon. Úgy terveztem hogy az erős félmaratoni távot lenyomom egy normális tempóban (nem maxon). Ehhez mérten terheltem magam a megelőző napokban is. Aztán kb. az utolsó pillanatokban sikerült meggyőznöm magam, hogy inkább fussam megint a maratont. Ebben Zsé is támogatott, hogy jön frissíteni. A táv feléig jól is ment, a tavalyi időmet simán tartottam, de aztán hirtelen kihúzták a dugót. Nem tudtam az addigi tempóm nyomni. Pedig frissítettem rendben és nem is kezdtem be. Ez egy ilyen nap, nyugtáztam magamban. Innen végigfutottam egy kényelmes iramban. Végül csak 5 perccel lett gyengébb a vége mint tavaly. Ebben persze közrejátszott, hogy most nem görcsöltem be a végére :)

Zsének és Sanyinak köszönöm a frissítést! Közel nem készültem ki annyira mint a korábbi években - főleg 2 éve. Este egy kis alvást követően nem is okozott gondot a járás, így jól esett a szilveszteri buli is. Azért a regeneráció így kicsit több időt vesz igénybe mint ha a címben szereplő tanácshoz tartottam volna magam.

Adam Craig vs Ryan Trebon

2009-12-25T12:54:00.003+01:00

Az itt látható videón (és a következő 5 részben) egy szerintem nagyon tanulságos összehasonlítás látható az USA két elit montisa között. Adam Craig ráadásul egyik személyes kedvencem is.

Az összehasonlítás több szempont alapján történt: fizikai felépítés, terheléses teszt, mozgásminták. Továbbá a tapasztalt különbségek okairól és következményeiről is sok szó esik. A videó szerintem túl halk és a slide-okat sem lehet olvashatóan látni, így füleljetek jól!

Technika - első rész

2009-12-08T16:00:00.017+01:00

Többfelvonásos darab következik, amelyben bemutatnám az átalam használt felszereléseket. Szerintem a bringások elég nagy része technokrata beállítottságú, köztük én is. Igaz, hogy egy-egy alkatrésztől nem mész jobban a versenyen, de azért Nekem egy mentális pluszt ad ha tudom, hogy olyan technika van alattam, ami úgy "működik", ahogy én szeretem. Talán valakinek hasznosak lesznek a tapasztalataim, illetve hátha kaptok pár tippet, hogy mire költsétek a nehezen megkeresett pénzetek.

Az első részben Kusz Matyi írásán felbuzdulva bemutatom a téli bringám. Illetve az országúti/edző bringám téliesített verzióban. A fotókat egy tipikus téli edzés után készítettem, hogy lehessen látni, hogy bír kinézni sokszor a gép.
Hozzáteszem, nem vagyok az állandó bringaszerelés híve, sokkal inkább a "beállít és hosszú ideig hozzá nem kell nyúlni" típusú alkatrészeket részesítem előnyben. Használni szeretem a kerékpárt, nem folyton szervízelni.

Természetesen ennek a bringának is van története. A vázszettet még 2007-ben azzal az elgondolással vettem, hogy majd CX versenyeken is fogok a bringával indulni. Ez a mai napig nem következett be, mivel az országúti téli bringa -> CX átalakítást (sárvédők le, más áttételezés, átgumizás v. kerékszett csere) és visszaalakítást nincs hangulatom eljátszani, főleg nem több alkalommal. Azért még az eredeti tervről így közel 3 év után sem tettem le, csak kelleni fog egy másik bringa, amit csak télen illetve rossz időben használnék és akkor majd ezzel CX-ezhetek télen illetve országútizhatok nyáron. Hozzáteszem még a történethez, hogy első körben az S-Works váz innen-onnan "kukázott" alkatrészekkel volt összerakva, egyenes kormánnyal (sőt a legelső verzióban még V-fékkel, ami szörnyű volt). Na, az volt aztán a kemény :)

Az alkatrészlista előtt nézzük az apró részletmegoldásokat. Ezekben van a szépség úgyis :) Kezdjük a sárvédőkkel. Télen (de néha még más évszakban is) nélkülözhetetlen kellék. Volt SKS Raceblade-m, semmit nem ért. Ezen a vázon nincs sárvédőfelfogatáshoz szem, ezért különböző adaptereket kellett használni. Szabi szép és jó munkát végzett, abszolút stabilak a sárvédők. Az elsőn még van egy toldat is, így már tényleg csak minimális csumma jut a lábaimra a legdurvább időben is. Társas országúti tekeréshez vizes időben hátra is kellene egy laffantyú, de mivel többnyire egyedül megyek ilyenkor, ennek hiánya nem okoz problémát.

Ami még érdekes az fékbowden-akasztók. Mert gyárilag nem jött a vázhoz. Magyarországon ezen már meg sem lepődöm. Taki faragott bele hátra egy adaptert akkor, azóta is ez van itt, mert a majd' 1 év múlva megérkezett gyári adapter nem volt jó. Az első sem tökéletes, mert a felfelé fordított stucnival interferál. Kellene egy FSA Orbit CX kormánycsapágy fedél vagy valami hasonló megoldás. Esetleg alacsonyabb kormánycsapágy fedél a mostani helyett és akkor lejjebb lehetne tenni az akasztót.

Ezek után lássuk az egyes alkatrészeket, magyarázattal. Próbálok kitérni arra, hogy (télen) miért jók v. nem jók egyes alkatrészek.

Váz: Specialized S-Works Tricross alu. Nekem bejön a geometriája. Nem rozsdásodik. A zertz-es villa és nyeregcső sokat tompít a rázkódásból, ezt mára már megszoktam, de az első időszakban nagyon éreztem.

Kerékszett: Kezdetben valami alap Shimano kerékszettem volt. Nem volt elég merev, plusz az első tél hazavágta a szarul tömített agyakat (a hátsót azóta sem sikerült rendbehozni). Akkor váltottam Mavic Aksium-ra. Ez másfél éve tökéletesen szuperál. Néhány hete a hátsó kerekemet PowerTap agy, Open Pro felni, DT Supercomp küllők alu küllőanyákkal alkotják. Zsé, úgy tűnik hogy jó kereket fűztél :) A Powertap-ről is várható egy írás a későbbiekben.

Külsők: Continental GP4000S és GP4000. Elég jó defektvédelemmel (Vectran) rendelkeznek, ezért szeretem leginkább őket. 23-ast használok, ez télen-nyáron bevált. Télen lehetne szélesebb külsőt is felrakni, a vázban elférne. A havas-jeges utakon bringázásra a Schwalbe Marathon Winter szöges gumi jött be (Ilyenkor azért sokszor okosabb görgőzni). Volt korábban Conti ultrasport-om, nyáron nem volt gond, de télen a rosszabb minőségű és koszosabb utakon folyton ledefekteltem vele, ezért kerestem defekttűrőbb köpenyt. Schwalbe Stelvio-m volt még, de a puha anyagot hamar tönkrevágták a "remek" utak.

Váltórendszer: A váltókarok Ultegra 9 sebességes. Először 10-es volt rajta, de nagyon kopott mind a sor mind a lánc. Az az 1 közbenső fogakerék síkon kicsit hiányzik, de ki lehet bírni. A hátsó váltó Dura-ace, az első triplához való Ultegra SL. Ennek szélesebb a kalitkája, nem kell trimmelni.

Hajtásrendszer: A hajtókar 175mm-es Shimano FC-R700. Üreges HT2-es kompakt lyukkörrel. A tányérok Rotor Q-Rings 50-36. Ezekről majd írok a későbbiekben részletesebben. A fogaskeréksor BBB 12-27. Ezzel tovább lehet nagytányéron maradni. Tartós is. Szinte a legolcsóbb 9 sebességes láncokat használom - edzésre tökéletes.

Fékek: Shimano BR550. A gyári pofákat hamar a bevált piros Ritchey-kre cseréltem. Sajnos az első fék az Aksium kerékkel hajlamos igen kellemetlen hangot adni, ha nincs megfelelően beállítva (a pofa eleje előbbb kell hogy a felnihez érjen mint a hátulja).

Pedál: Shimano XTR. 2008 nyara óta használok XTR pedálokat (MTB-n is). Előtte Eggbeaterem volt. Az szerintem ipari hulladék az ehhez képest: évente 2 csapágyszett, 3 pár stopli ment el rá és folyamatosan romlott a rugóerő, 2 év után kukázhattam, továbbá új csapággyal sem forgott közel sem úgy mint az XTR és kétszer is széthullott benne a csapágy - szerencsére nem versenyen. Az egyetlen amiben az XTR alulmarad, az a sártűrés.

Bowdenezés: A váltóbowden Nokon. A zárt rendszer nálam alap. Így évente egyszer bowdenezek, nem telenként ötször. És amikor ráfagy a hó meg a kosz (az alsó csövön futnak a bowdenek), akkor is tökéletesen működik. Kicsit szorult a váz alsó bowdenakasztójánál (főleg hidegben), de kitágítottuk a rést - így most jónak tűnik. A fékbowdenezés hagyományos bowdenházas megoldású, az nem nagyon kap sem sarat sem vizet.

Nyereg: Fizik Aliante. Már több mint 4 éve használom ezt a nyerget. Ez meg is látszik rajta, lassan cserélni kellene (ugyanilyenre). Nagyon kényelmes, de kicsit nehéz. A montimon is ilyen van. Egyszer váltottam pár hétre egy könnyebb nyeregre, többet nem próbálkozom.

Kormány: Easton EA70. Meglehetősen kicsi drop-pal és előrenyúlással rendelkezik. Nekem így kényelmes. Előtte PRO XLT Anatomic kormányom volt, azzal nem tudtam alsó fogásból fékezni, csak ha jóval feljebb csúsztattam a kezeim - leginkább ezért kerestem másik kormányt.

Kormánybandázs: Speci BG Bar Phat. A bandázs már nagyon ótvarul néz ki, még szerencse hogy fekete. Mondjuk nem is sikerült szépen felraknom - ez volt az első próbálkozásom. Viszont már majdnem 2 éve tart. Tavasszal lecserélem - de a géles betétet fent hagyom alatta, az nagyon kényelmes.

Világítás: A téli időszakban a hajnali edzéseken (és sokszor nap közben is) kell a lámpa, ez nem kérdés. Alap cateye lámpák vannak most a bringán. Viszont most már hogy nem szürkületben, hanem tök sötétben kell megcsinálnom az edzés első részét, felteszem a Lupine Edison-om, hogy én is lássak, ne csak engem lássanak. Továbbá a sisakra is kerül egy kis villogó (nem villogó üzemmódban), hogy lássam a fontos edzésinformációkat a sötétben a kormányra szerelt kütyün.

A bringa súlyát nem tudom, sosem mértem. Majd ha egyszer tényleg versenyzek vele :)
Ennyi lett volna mára, hamarosan folytatom!

Spinning vs. mashing

2009-12-01T10:41:00.003+01:00

Hogy van ez magyarul? Pörgetni vagy terhelni?
Mindenesetre itt egy rövid írás, amelyben a lényeg úgy érzem benne van. Aztán persze lehetne még ragozni. Jómagam erősen a masher kategóriába tartozom.

2010: High5

2009-11-04T20:04:00.007+01:00

Ha minden igaz, 2010-ben a High5 támogatását élvezhetem. Köszönöm a bizalmat a hazai forgalmazónak, igyekszem meghálálni. Köszi, Laci és Matyi!

Ennek apropójából Kusz Matyi néhány kérdésére kellett válaszolnom, amiből egy-két dolgot megtudhattok rólam. Azért ezek alapján még ne ítéljetek el! :) A riport itt olvasható.

Endurance nap

2009-09-30T22:07:00.003+02:00

Mivel már egy ideje nem tekertem 2 óránál többet, szombaton egy endurance ride-ot terveztem. Magányos expedíció volt, csak 1 perc erejéig lett egy társam: egy kis fekete kutya, aki egy kis ugatás és futás után úgy döntött, hogy megkóstolja a lábam. Harapásnak azért nem nevezném, inkább csak megkapott, de arra elég volt, hogy mehettem a dokihoz. A magyar egészségügy egyszerre siralmas és mulatságos labirintusában való kb. 5 órás bolyongás eredményeképp kiderült, hogy kaphatom a veszettség elleni oltást. Pontosabban az elsőt, mert hogy hat jár az esettől számított 28 napon belül. Az ügyeleten még állítólag nem találkoztak ilyennel. Örültek nekem nagyon. A tetanuszt megúsztam, mert azt pár hete kaptam a tauplitzi sérülés miatt. Így aztán nem csak a viszonylag hosszú tekerés (szűk 4 óra) jött össze, hanem az egész nap is jó hosszú lett - hát még úgy, hogy másnap mehettem szüretelni :).
És még egy fontos dolog: főleg hétvégén ne harapjon meg kutya vagy más állat, amelyiknek nem található a gazdája vagy nem hordja magánál az oltási bizonyítványát, mert akkor bizony szurikat fogsz kapni, és a 2. oltás kivételével az összeset az ügyeleten kell, hogy beadják (0., 7., 14., 28. napon) :D

Szezonvégi összegzés

2009-09-16T16:16:00.008+02:00

Idén elég korán, augusztus végén befejeződött számomra a szezon. Azóta a tervszerűséget kerülve bringázok és futok. Bringában próbálok a technikai hiányosságaimon javítani. Ebben az edzés szempontjából lazább időszakban több idő jut olyan dolgokra, amikre szezon közben nem igazán. Most pl. rakhatom el a 2 pótkocsi fát az udvarról, mielőtt leesik a hó :) Meg elgondolkodhatok, hogy miként is sikerült az idei évem versenyzés szempontjából.
Idén is sikerült kicsit tovább erősödni, ezt főleg a hosszú versenyeken éreztem. Eredményesség szempontjából ezt a szezont mondhatom az eddigi legjobbnak, bár nem sikerült annyi versenyen indulnom mint szerettem volna. Nem lesz könnyű tovább fejlődnöm, de legalább van kihívás :)
A főbb pozitívumok és negatívumok:
+ Griffenben sikerült a célként kitűzött 120 kör: 123-at sikerült teljesíteni, ezzel a 3. helyet szereztem meg.
+ Tauplitz: 3. hely
+ A 3 "A" prioritású versenyből 2 jól sikerült.
+ A gyöngyösfalusi 10 óráson Diával megszerzett 2. hely
+ Egész normálisan ment egy XCO verseny (Zalakaros)
+ Maraton OB: egy majdnem tökéletes maraton verseny
- Salzkammergut az év mélypontja. A végül lerövidített versenyt sem sikerült teljesíteni.
- Nem sikerült a tervezett TopSix állomásokra kijutás
- Kevés maratonon tudtam indulni.

Akik nélkül nem sikerülhetett volna az idei év sem úgy ahogy sikerült:
- Család: eltűrik, hogy nem csinálok sok mindent itthon és kisegítettek már többször a nehéz helyzetekben.
- Takács András: kösz a téli edzéseket a tanácsokat meg az alkatrész-utánpótlást :)
- Csapat, csapattársak: a segítségért a versenyeken, a közös edzésekért stb.
- A zalaegerszegi Greenzone kerékpárbolt
- Az előző két pontból nem akartam kiemelni senkit, de azért kösz mindent Szabi! :)
- Lőrincz Olivér: az edzéstervezésért és a tanácsokért
- Ezúton is köszönöm a Pearl Izumi ruházatot Gál Balázsnak, akiben egy nagyon korrekt és kedves embert ismerhettem meg. Egyik nap összeszámoltam: már közel 40 PI ruhadarabom van, a cirka 20 pár zoknit nem számolva. Egyikben sem kellett csalódnom.

Az idei évben tetszett még:
- Horváth Sanyi csapattársam fejlődése. Nagyon sokat erősödött idén, ezt jó volt testközelből végig kísérni. Csak így tovább, Sanyi!
- Papp Dénes idei teljesítménye: ehhez szerintem nem kell kommentárt fűznöm. Szép volt, Dénes!

Tauplitz 2009

2009-09-04T09:02:00.008+02:00

Az idei szezonom utolsó fő versenye ez az osztrák 24 órás volt augusztus utolsó hétvégéjén. A Salz utáni pihenőt követően erre készültem. Szokásos módon kicsit neccesen álltak össze a dolgok, volt pár "last minute" helyzet, de azért pénteken időben el tudtunk indulni Tomival Tauplitz felé. Menet közben még meghalt a hűtőtáska motorja (először azt hittük, hogy a kocsié, de szerencsére nem így volt :)). Útközben még volt egy küldetés: fékpofákat kellett venni a Juicy fékemhez, mert itthon nem ért ide időben a szállítmány. A Radleck-ban sikerült egyet beszerezni, aztán a Janger-ban még egyet. 5 óra körül pedig már Tauplitzban is voltunk. Elfoglaltuk a pöpec szállásunkat nagyon kedves szállásadóink segítségével, majd sikerült nevezni és sátorhelyet foglalni is. Az égen közben gyülekeztek már a sötét fellegek. Szerencsére elég sokan beszéltek angolul a helyiek közül, így nem volt gondunk a kommunikációval, mert németül csak nyökögök. Ebben is muszáj fejlődnöm jövőre :) A sátort felállítottuk, aztán én elmentem pár körre a pályán, amíg Tomi befejezte a depó építését. A szállásra már szakadó esőben tekertem vissza. Felcuccoltunk, installáltam az új fékpofákat, fürdés aztán pihi. A tv-n megnéztük a Golden League zürichi közvetítését, főleg Iszinbajeva világcsúcsának örültünk :) Az eső közben folyamatosan szakadt. Éjszaka sem hagyott alább, párszor megébredtem a dörgés-villámlás kombóra.

Reggel volt időm kitalálni, hogy milyen cuccban induljak, csak délután 1-kor volt a rajt. Az időjárás semmi javulást nem mutatott, esett folyamatosan az eső. Tomi közben kiment a rajt-cél területre. Helyzetjelentése alapján a sátorban egy helyen már állt a víz és 10 fok körüli a hőmérséklet. Viszont sikerült megfelelően hosszú hosszabbítót kérnie, így mégis lett áram a sátorban :) Egy esőmentes fél órában aztán bepakoltuk a szükséges cuccokat a kocsiba és én is legurultam a helyszínre. Elvégeztük az utolsó simításokat. Mire végeztünk már csak 10 perc volt a rajtig. Szerencsére itt nem kell melegíteni. Az utolsó percben ki is mentem és szépen beálltam a sor végére. A ruházat fontosabb elemei: vízálló mellény, vízálló nadrág, vízálló zokni.

Nyugodt tempóban haladtam, lassabban akartam kezdeni, mint a tavalyi csillebérci 24 óráson. Sikerült is szinte végig 160 alatt tartani a pulzusom. Az időjárás továbbra is kemény volt, de kezdtem megszokni. Tomitól kaptam a frissítést. 2-3 óra elteltével a már kijárt pályán a sár is kezdett problémát okozni, a Racing Ralph hátul kezd kevés lenni. Bedobtuk 2 körre Petyus kerekét, amíg Tomi felrakta a Nobby Nic-et. Közben bringát is mostunk (ezt pár körönként kénytelenek voltunk a továbbiakban a verseny végéig eljátszani). Minden körben váltottam pár szót Tomival, hogy mire van szükségem, Ő meg bemondta, ha valami infot kap. 5 óra körül sikerült egy szépet perecelni az egyetlen veszélyessé vált lejtőn. Éreztem, hogy odacsaptam a lábam, de nagyon nem foglalkoztam vele. Eddigre már tiszta sár volt a lábszáram és láttam, hogy a sár alól elég szépen folyik a vér. Na, fasza. Mindegy, nem álltam meg, a lámpázásig ki akartam húzni megállás nélkül. Szabiék is lassan megérkeztek. Szabi, Déév, Petyus, Tomi (Dia tesója). 7 után nem sokkal felraktuk a lámpát. Át is öltöztem - kell a téli cipő és a lábmelegítő, meg valami dzseki a mellény helyett. A lábam is lemostuk és lefertőtlenítettük - szépen felszakadt. Jó sok időt sikerült elcseszni, egy fél óra elment a kukába, de muszáj volt. Nyomtam tovább a köröket egyenletesen. Pár kör erejéig együtt mentem Gulewicz apóval, aki nagyon kapkodta a levegőt. Jól van, gondoltam, csak vége lesz, ha már most így megy. Közben elállt az eső. Csak a sár maradt, de az nem kevés. Továbbra is kb. 1-1,5 óránként bringát kell mosni. Próbáltam ezt halogatni, amennyire csak lehet, mert ezzel nagyon ment az idő, ráadásul a következő körben már újra tiszta sár volt a gép. Ilyenkor jól jött volna egy csere bringa. Persze, miből? :) A nappali 15., majd 12. pozícióm kezd javulni, előbb 10., majd elég gyorsan 8. lettem. Aztán nem sok idő múlva már 5. Húúha, kezd érdekes leni. A pálya kezdett egyre jobb lenni, igaz a sár még mindig tapadt, de legalább nem esett az eső. Szinte a teljes kör ki volt világítva, de azért kellett a lámpa - főleg, amikor egyszercsak leállt az aggregátor és egy jó szakaszon megszűnt a világítás. Lupine Edison lámpám most is hibátlanul működött. A hideget (állítólag 3 fok körül volt a hőmérséklet) én nem éreztem, csak a segítők - de ők nem kicsit. Egész éjszaka minden körben kaptam, amire szükségem volt, Déév minden alkalommal futott mellettem az aszfaltos emelkedőn jó 200 métert. Köszi Déév, fasza kis segéd voltál! :) A srác, akivel eddig együtt haladtunk a 4.-5. helyen ritmust váltott és nagyon elkezdett menni. Úgy gondoltam, hogy sok van még hátra, nem kell most még nekem dimbítani, majd ha marad erő a végére és érdemes lesz, akkor. Közben a többiek bemondták, hogy Gulewicz megállt és a 3. helyen tekerő versenyzőhöz gyorsan közeledem. Tartottam a tempót, amit még mindig bírtam és napfelkeltére már 3. voltam. Nyugtáztam magamban, hogy jó volt a lassú kezdés, a tavalyi 24 órásomon 14 óra után már nagyon végem volt és csak vánszorgás volt az utolsó 10 óra. Még egy darabig jól esett a tekerés, aztán az utolsó 6 óra már nagyon nem :) Ebben az is közrejátszott, hogy egy helyet kihagytam a krémezéskor, így a végén már nem nagyon tudtam ülni, nagyon sokat kellett kiállva mennem. Legközelebb biztos nem fogom elkövetni ezt a hibát. Az első kettőn az utolsó pár órában még így is hoztam 1-2 kört, a negyediknek pedig adtam, szóval sikerült bebiztosítani a dobogós helyet. 24 óra után még várt ránk egy tiszteletkör, aminek ott annyira nem örültem, de annak meg még kevésbé, hogy utána a kör végén de még a cél előtt úgy 500m-rel meg kellett állni pár percre, míg mindenki megérkezik. Itt előjött az összes létező fájdalom, amit eddig nem is éreztem. Elinduláskor csak nagyon nehezen tudtam akkora erőt kifejteni, hogy bekattintsak a pedálba. Szóval készen voltam mint a házifeladat. A célba beguruláskor a többiek lelkesedését annyira nem osztottam, csak le akartam pihenni valahova. Aztán az eredményhirdetésre már nagyjából rendbe jöttem. Kaptam szép nagy kupát. Először az életben. Szállásadónk megtalált és meghívott egy sörre, amitől negyed órán belül sikerült is hangulatba kerülnöm. :) Aztán a szálláson fetrengés következett, mert aludni azt nem bírtam, csak kb. este 9-kor egy pizza után. Uszoda és szauna kimaradt a beszerzett sérülés miatt, amire itthon tetanuszt is adtak. Na, majd legközelebb!

Másnap Tomival még megnéztük szállásadónk és a polgármester jóvoltából Tauplitzalm-ot és a síugrósáncot is. Köszönjük a lehetőséget! Így ki lehet bírni! Aztán pár órával és 300 km-rel később visszacseppentünk a valóságba.

Czenki Tominak, Déévnek, Szabinak, Petyusnak és Dávid Tominak köszönöm az önzetlen segítséget. Nagy sztárok voltatok!

Újra CC versenyen - Zalakaros MK

2009-08-17T16:32:00.006+02:00

Rosszabbra számítottam. Nem véletlenül nem szoktam CC-n indulni. Túl intenzív az Nekem. Nem szeretek úgy menni, hogy a tüdőm ki kell köpni folyamatosan. Viszont edzésnek nagyon jó, hiszen egy sima tréningen nem nagyon tudok magamból ilyen intenzitást kisajtolni. Zalakaros pedig közel van, így végül meggyőztem magam, hogy el kellene csak indulni az augusztus 16-i Magyar Kupa futamon. Olivér is rábólintott, de mondta, hogy csak okosan, ne kockáztassak. Szombaton Sanyival letekertünk Zalakarosra terepen. Persze megint elbolondultunk néhány helyen, így szűk 4 óra alatt sikerült odaérni. Utána még mentem 2 kört a pályán. Hát elég keménynek tűnt. A nyomvonal nagyrészt megegyezett a 2 évvel ezelőttivel (akkor indultam itt). Bár volt olyan rész amire rá sem lehetett ismerni, mert kivágták az egész domboldalt beborító erdőt, helyette most "gyönyörű" akácos van. Kicsit még hezitáltam, hogy tényleg szükségem van-e Nekem erre, de azért végül beneveztem. Tesóm szerencsére le tudott jönni értünk, így nem kellett hazatekernünk. Kis regeneráció után észrevettük, hogy bringamosó is van, így szép tisztán vihettük haza a bringákat.
Másnap hajnalban kellett kelni, mert most nem voltam a magam ura. Kösz a fuvart, Tomi! Legalább volt bőven idő elkészülni, bemelegíteni. Nagyon népes 11 fős mezőny gyűlt össze a középtávra. Azért utolsónak csak nem kellene lenni, gondoltam. Az első kör meglepően jól ment, a sípályán sem voltak gondjaim. Persze az eleje már messze volt, de azért volt kit üldözni. Aztán folyamatosan értük utol az előttünk rajtoló U17-eseket. A második körtől hátba csapott Bogdány Ákos a masterek közül, majd innen kisebb-nagyobb szünetekkel még páran ebből a kategóriából. Jó volt, hogy mindig volt ember körülöttem, nem úgy mint a maraton versenyek nagy részében. Az utolsó körben már alig bírtam felrugdalni a sípályán, de azért sikerült. Ebben a körben még leszedtem 2 embert és végül 5. helyen sikerült befutni. Nem is olyan rossz, főleg az időeredményeket elnézve. Régebben ennél sokkal többet szoktam kapni időben és rosszabbul is szoktak esni a CC futamok. Most egy egész normális tempót tudtam tartani. Azért néha megfordult a fejemben, hogy a 2x9 nem kevés-e kicsit nekem CC-hez (27-34 volt a legkönnyebb áttételem), de hát csak erősödni kell még picit :). A futam után még kicsit lazítottam, aztán haza indultam Zalaegerszegre. Ez jobban esett mint a CC verseny :) És szűk 3 óra alatt sikerült is hazaérni. A nap végén összeszámoltam, hogy kb. 7 liter folyadékot ittam meg az összesen ~5 órás bringázás és a kis pihenő alatt, és így is sikerült 3 kilogrammal kevesebbel mérlegelni hazaérkezés után mint reggel. Nem kicsit volt meleg a mai nap. Így elég szép hétvége kerekedett ebből, sok és meglehetősen intenzív terheléssel. Most már az augusztus végi 24 órásra összpontosítok. Addig még egy kicsit "élesedni" kell.

Salzkammer után

2009-08-04T23:19:00.006+02:00

Salzkammergut után eléggé elveszett a motivációm, a sok felkészülés kicsit hiábavalónak tűnt. A következő héten lazítottam Siófokon. A fejemet sikerült kiszellőztetni, az biztos. Viszont a folyamatos bulizás nem éppen a legjobb regeneráció volt a szervezetemnek :) Azért erre szükség volt. Gyakorlatilag a nyaralásból visszatérve el is indultam a Balaton Régió maratonon. Vasárnap reggel korán felébredtem és hirtelen felindulásból úgy döntöttem, versenyezzünk. Legalább nem egyedül kellett tekernem. 6. helyen értem be a felnőttek között a végül 50 kilométeresre sikeredett "hosszútávon". Sokáig Sanyival mentem, aztán ő a vége előtt kb. 10 kilométerrel elfáradt kicsit, így lemaradt. Innen még Fityiszt sikerült begyűjtenem. Aztán mikor világossá vált úgy 47km után, hogy itt nem hogy 60, de még csak 50 km is éppenhogy lesz a táv, már nem forszíroztuk, hiszen látótávolságra nem volt senki. Így szép nyugodtan begurultunk.
Augusztus első hétvégéjén újra szerencsét próbáltam a Bükkben. Ez eredetileg nem volt tervben, de aztán frissítőember is akadt (kösz Sanyi, rengeteget számított), meg kedvem is volt, meg mégiscsak ez volt az OB. Nagyon meleg volt, amit nagyon nem szeretek és nehezen is bírom. Az első emelkedőn nem igazán éreztem az erőt, de aztán idővel egyre inkább. Folyamatosan előzgettem szokás szerint. Egyedül Papp Dénes vágott hátba még az első emelkedőn. Nagyon ment a szép új Kona Big Unit bringájával - egy sebességgel. Adott 6p-et a végére. Szép volt, Dénes! A frissítésemmel volt egy kis kavarás, de végülis az Ördögoldal tetején megkaptam a kulacsaim. Köszönöm a Bringabandásoknak! Itt értem utol Noé Balázst, akivel innen gyakorlatilag végig előzgettük egymást. Ő jobban ment lefelé, én meg erősebb voltam felfelé. A répáshutai lefelén sikerült egy szépet perecelnem. A mákom az volt, hogy tudtam még párat korrigálni az esés előtt, így nem 60-nal szántottam fel a köves talajt. Így is elég rossz volt, mert a tenyerem eléggé fájt innen kezdve (meg még a verseny után 1 hétig). Az utolsó 20-25km már maga volt a pokol. Kezdett fejbevágni a meleg. De menni kellett, mert sokan voltak tőlem minimális időkülönbségre, mind előttem, mind mögöttem. Az utolsó erdős részen még 3-4 embert utolértünk. Hozzájuk képest jól haladtunk. Egei Tamást kisegítettem pár kapszulával, mert görcsölve feküdt a pálya szélén és egy középtávos kolléga próbált segíteni rajta. Remélem használt a cucc! A bringaút előtt meglett Lobmayer Balázs is. Noé Balázzsal meccseltem az utolsó kilométereken. Itt már támadott a görcs, de sikerült még megnyomnom a híd utáni füves szakaszt, így abszolútban 20.-ként értem be, ez a felnőttben a 11. helyre volt jó. Pont mint tavaly, viszont most majd' 20 perccel jobb időt mentem és ez a lényeg. Sikerült egy jót versenyezni. Ennyire még sosem hajtottam ki magam maratonon. Olivér odajött a célban gratulálni, de itt még nem nagyon voltam képben. Kellett egy fél óra és egy jó hideg zuhany hogy helyre rázódjak.
Kusz Matyinak sajnos nem sikerült megnyernie az arany GT-t. Ment az élbollyal elég sokáig, de a szerencse nem volt vele. Begyűjtött egy defektet. Nem baj, Matyi, azért sztár voltál :)

Ez aztán tényleg extrém volt

2009-07-19T18:06:00.011+02:00

Az év alighanem legemlékezetesebb versenye volt a Salzkammergut Trophy. Csak nem úgy, mint szerettem volna. Ez volt az év egyik fő megmérettetése számomra. Úgy érzem, elég jól sikerült a felkészülésem. Az utolsó pár hét - ami kulcsfontosságú ilyenkor - zökkenőmentesen alakult. Azért a verseny hetében már voltak aggasztó előjelek. Nem tudtam segítőembert keríteni. Ez idegesített a legjobban. Sajnos senki nem ért rá a csapatból, illetve azok közül, akikre rábíztam volna ezt a feladatot. De túltettem magam rajta, és arra koncentráltam, hogy segítség nélkül hogy tudom legjobban megoldani a feladatot. Az időjárás előrejelzés is aggasztott kicsit, hiszen szombatra egész napos esőt jósoltak. Erre felkészültem, amennyire a meglévő ruházatom lehetővé tette (Pearl Izumi Optik Vest, Gore Alp-X shorts, Sealskinz ultralight bike socks), továbbá megfelelő gumikat raktam fel a bringára (Schwalbe Nobby Nic). Többet ezért nem tehettem.
Péntek délutáni érkezésünkkor kezdett el esni az eső (ahogy az időjósok megjövendölték), ami aztán estére elállt. Éjszaka kezdett rá újból. 3 óra körül megébredtem, akkor már elég tisztességesen esett. Időben összekészültem, és Sanyi átvitt Gosau-ból Bad Goisern-be a rajthoz. Itt már rendesen szakadt. Nem aggódtam, úgy gondoltam, hogy ezek a mostoha körülmények még a hasznomra lesznek, hiszen ezért fogja majdnem mindenki feladni.
Elrajtoltunk. Az első hegyen bemelegedtem. Szép nyugisan pörgettem, hisz' még sok volt hátra, tartalékoltam a végére. A vízálló zoknim úgy 50p után már nem volt az. Ez aggasztott. Aztán az első lefelén csonttá fagytak az ujjaim. Itt egyből bevillant, hogy ezt nem kéne erőltetni, mert még legalább 12 órát így nem fogok kibírni. De abban bíztam, csak jobb lesz. Lett is. 30 km-től volt egy kis sík szakasz 500m tengerszint feletti magasságban. Itt újra felmelegedtek az ujjaim. Sajnos a frissítőknél meg kellett állnom töltögetni, ment az idő. Nem a legjobb módszert választottam sajnos. A frissítőpontokon kulacsban felvehető Powerbar-ra kellett volna alapoznom, de előre nem bíztam ebben. Kb. 3ó alatt voltam 40km-nél. Itt már tudtam, hogy nagyjából 15 óra lesz a vége, ami erősen rosszabb annál, amit előre terveztem. Viszont jól éreztem magam, így szép nyugisan haladtam tovább, hogy majd az utolsó 50km-t megnyomom. Altausse-től felfelé aztán piszkosul elkezdett esni. Ahhoz képest eddig csak csöpögött. Minél feljebb mentünk, annál jobban szakadt és persze annál hidegebb volt. A következő lejtőn megint csonttá fagytam. Az emelkedőkön szerencsére sikerült visszamelegítenem magam, mert elég hosszúak voltak. Így volt idő gondolkodni is mászás közben. Mérlegeltem, hogy ki kellene-e szállni vagy nem. Tudtam, hogy ha az életem múlna rajta, akkor végig tudnék menni 15 órát, de annak biztos, hogy kórház lenne a vége kihűlés miatt. HA lett volna segítőm, át tudtam volna öltözni. Továbbá normálisan tudtam volna frissíteni: így már 5-10 percek mentek el egy frissítőállomáson, mert a csökkent képességű ujjaimmal alig tudtam kibányászni a zsebeimből a gélt, szeletet, italport. Így ez már nem verseny volt, hanem túlélőtúra - a tempóm is esett vissza, egyre kevésbé éreztem a lábfejem, hála a lejtőknek. HA jobb felszerelésem van (vízálló kesztyű, tényleg vízálló zokni és vízállóbb mellény), akkor talán nem fázom ennyire. De a sportban nincs HA, így ezeken nem rágtam magam. Ami a kiszállás ellen szólt, hogy Sanyi már nyomja a B távot és Szilvi is mindjárt indul a D-n, így hova szállok ki? Mert átázva lemegyek Bad Goisern-be, ahol nincs senki, akkor tuti tüdőgyulladást kapok. Gosau-ba a szállásra is hiába tekernék le, mert a kulcs sem nálam van. Kiszámoltam, hogy 10 óráig kellene kibírni, akkor már Szilvi biztos végez, aztán majd meglátjuk. Így mentem tovább. 6ó tekerés után a pernecki frissítőnél aztán megeresztettem egy telefont. Sanyi mondta, hogy feladta a B távot, ott melegszik a kocsiban. Nem is kellett több. Levágtam a chipet (kb. huszadszorra sikerült megfelelő nyomást gyakorolnom a csipőfogóra), és legurultam Goisern-be. Vagyis majdnem, mert a bringaúton még 7km tekerés várt rám. Nagy nehezen sikerült átöltözni és felmelegedni a kocsiban. Nem volt egyszerű mutatvány. Itt azért remegtem rendesen. Tudtam, hogy jól tettem, hogy feladtam, de belül nem így éreztem. Később kiderült, hogy lerövidítették a távot hóesés és egyéb szépségek miatt. 130-at kellett volna megtenni. Így megint pöröghetett az agyam a HA-kon kicsit.
Ebből a versenyből is tanultam, úgyhogy egy pillanatra sem bántam meg, hogy kimentem és elindultam. Többet ultratávra segítő nélkül soha, illetve tökéletesíteni kell még a ruhatáram.
Gratulálok azoknak, akik végignyomták!
Szilvi legalább végig tudott menni a D távon, ügyes volt. Még összefutottam Blazsó Marcival, akinek ellopták a bringáját.
Vasárnapra gyönyörű verőfényes napsütésre ébredtünk és ilyen szép időben tettük meg a hazafelé vezető utat. Egyszer sem jutott eszembe, hogy miért nem tegnap volt ilyen idő. Nekem most egy kis pihenés következik. Legközelebb valószínűleg a Bükk Maratonon próbálkozom, de addig még lehet eső, lehet hó :)

Go Lance!

2009-07-06T21:33:00.003+02:00

Nagyon szurkolok az öregnek, hogy csapjon oda. Részben miatta is kezdtem el bringázni. Még US Postal mezt is vettem anno, ami a mai napig megvan. Az első időfutamon kicsit előbbre vártam, de így is nagyot ment - durva, ahogy ezek a srácok nyomják. Ma nagyon rutinosan tette a kereket, és ezzel fel is jött a 3. helyre. Holnap csapat időfutam, aztán majd a hegyekben meglátjuk. Jó kis Tour (lesz) ez!

Most nap mint nap lehet versenyt nézni, ez még jobban motivál az edzéseken. Szűk 2 hét és Salzkammergut. Oda kell csapni Nekem is :) Meg Sanyinak is a 100-ason - sokat erősödött. Készülünk.

Minden elkopik egyszer

2009-07-06T21:02:00.009+02:00

Leginkább a láncok. Ezt kb. 6 hetente kell cserélnem mtb-n. Idén azt játszom, hogy ha beleesik a láncnyúlás-mérő 0,75-ös fele rendesen, akkor cserélem. Így már a 3. láncot sikerül használnom egy XT sorral. XTR racsnin tavaly már a második lánc is ugrott, úgyhogy azt többet nem használok. Hacsak meg nem szponzorálnak vele. Tehát nem :)

Viszont most nem a láncot cseréltem, hanem az X.0 markolatváltón a markolatot. Cirka 2 év használat után kopott el ennyire.

Már volt egy kis holtjáték is. Szerencsére (persze nem itthon) sikerült beszereznem az új markolatváltó árának kb. feléért a két darab markolatot, amihez új rugók is jártak. A szétszedésnél kell kicsit vigyázni, mert a teljes cucc műanyag - nem véletlenül ilyen könnyű.

Itt láthatjátok a szép új gripkót, ami újra ugyanolyan tökéletesen teszi a dolgát mint új korában. Feldobtam egy pár Ergon GR2-S Leichtbau markolatot is. A jobb tenyerem pár óra montizás után mindig megfájdult. Teszteltem egy GP1-es verziót, és nagyon bejött. Szarv nélküli volt, így fogást sem igazán tudtam változtatni, de nem is hiányzott. Miután 2x4ó-t terepeztem ezzel, meg is született a döntés. Hosszútávú tapasztalatokról majd beszámolok.

Végül ismét befigyelt egy fékbetét csere is. Ezek az itthon újabban kapható Avid fékpofák (organic pad, aluminium backed) irtózatosan kopnak. Persze így többet vesz belőle a user. Vissza kellene térnem a szinteres verzióhoz. Ezzel persze nincs vége az amortizációnak :) Az egyik fékkaromban elkopott a nyomáspontállító worm-gear drive egyik része (pedig annyit nem is tekergettem), illetve az "új" rugóstag sem úgy működik, ahogy kellene. Dolgozom az ügyön. Kellene még egy-két bringa :)

Az első alkalom...

2009-07-02T10:55:00.005+02:00

...hogy UST-vel defektet kaptam. Persze tüskék, kisebb vágások már eddig is voltak, de azokat a lötty megfogta. A ma reggeli edzésről hazafelé tekerve - kb. 15 percre Zeg-től - éreztem, hogy fura a bringám hátulja. Egyből tudtam. Összeszedtem valahol egy jó nagy szeget, ami kellően hosszú volt ahhoz, hogy a vége kidörzsölje belülről a gumi oldalfalát. Ezt nem tudta eltömni a lötty. Ahol a szeg bement a futófelületen, ott nem volt probléma :) Jó ideje ott pihent a tartalék latex belső a nyeregtáskámban. Utoljára még jó volt (bár volt rajta 4 folt), de ennek már kb. 2 éve. Nem is ellenőrizgettem nagyon, beraktam és kezdtem pumpálni. De nem akart felfújódni. Kiszedtem és alaposabb átvizsgálás után láttam, hogy ahol össze volt hajtva, két helyen is centis lyuk tátong rajta. Na, ezzel sem megyek haza, gondoltam. Szerencsére Szabi ki tudott értem jönni kocsival és megmentett. Köszönöm. Beszereztem egy új latex belsőt és védő csomagolásban elsüllyesztettem a nyeregtáskámba :) A külsőt (3 hetes Racing Ralph) pedig megpróbálom megragasztani. MINDENT ellenőrizni kellene időnként.

Crosskovácsi maraton - 2009.06.13

2009-07-01T20:23:00.006+02:00

Bár az előzetes tervekben nem szerepelt, azért gondoltam jó lesz megnézni, fejlődtem-e valamit a maraton versenyeken.

Tomival és Andrissal vágtunk neki a Zeg-Bp bemelegítő maratonnak péntek este, ugyanis itthon szokatlan módon szombaton volt a verseny. Időben sikerült este lefeküdni és reggel felkelni is. Meg nevezni és bemelegíteni is. Gondoltam is, hogy biztos lesz valami gubanc. Nem lett. Az elején próbáltam nem bekezdeni. Pulzust is figyeltem, de inkább érzésre mentem. Mentek el szépen az emberkék a felvezető körön már a középtávról is. Nem baj, gondoltam, majd úgyis megfogom akinél erősebb vagyok. Az elején nem igazán akartak forogni a lábaim, de azért nem esett annyira rosszul. Úgy másfél óra után kezdtem bemelegedni igazán. Telkin kaptam a frissítőm - köszi Barna, sokat számított. Itt még láttam Papp Dénest, aki ss-sel nyomta. Az emelkedőn aztán úgy távolodott, hogy ihaj. Gondoltam, azért utol kéne érni a végére. Nem sikerült, 3p-et rám vert. Nem semmi teljesítmény. Gratula! Innen aztán folyamatosan előzgettem vissza a versenytársakat (középtávosokat is). Kezdtem érezni az erőt, de azért még tartalékoltam. Az első körről hamarabb beértem mint számítottam, jó gyors volt a pálya. Újabb frissítő, aztán irány a második körre. Itt mentem, amit bírtam. Legalább ugyanolyan tempóban sikerült abszolválni az összes emelkedőt mint az első körben. Nagyon jó érzés volt, folyamatosan szedtem le a befáradt sporttársakat. A lejtőkön most már jobban tudtam engedni, hisz az első körből ismertem már a pályát. Sokat számított volna egy pályabejárás az első körön. A végén utolértem Vock Balázst, de lesprintelt. A lábaim már nem bírtak volna többet, a végén görcshatáron voltam igencsak. (Nem szabad többet a kocsiban felejtenem a csoda ásványianyag tablettákat :)). Sokadik lettem szokás szerint, de az időmmel meg vagyok elégedve, főleg a köridős eredménylistát elnézve.

A többieknek összejött a jó helyezés is. Tomi 4. lett a rövidtávon, Andris 2. középen. Szép volt!

Próbálkozom

2009-07-01T19:14:00.001+02:00

Mindig is ki szerettem volna próbálni, hogy milyen lehetőségek vannak a nagy ingyenes blogger site-okon. Ezért most - lehet, hogy csak egy rövid ideig - itt folytatom a korábban a csapatom honlapján kezdett blogbejegyzéseimet.